Őszi szezon végszámadás
Két dolgot le kell szögeznem mielőtt belefognék a kis számadásomba. Először is sok átnyúlt a téli szezonra, így azokat értelemszerűen majd a téliekkel (vagy a YowaPeda esetében, ami 38 részesnek ígérkezik a tavasziakkal) együtt fogom értékelni. Másrészt most is akadt, amelyik befejezetlen maradt, szóval így olvassátok.
Egy kiváló anime, megindító látásmóddal, és végig nagyon emberi tudott maradni, finom és simogató. Minden karaktert megkedveltem, volt, akit jobban, volt akit kevésbé, de alapvetően tényleg mindenki fontos volt és hozzátett a történet alakulásához. A kedvencem Gintarou és Satoru lett a szereplőgárdából, azonban, ahogy mondtam a többiekre sem lehetett sok panaszom. Tetszett, ahogy a kapcsolatokat felépítették és kibontakoztatták. A Makoto és Gin közötti kapcsolat különösen is megfogott, nagyon szerettem a kettejük közti dinamikát, ahogy hatottak egymásra, és valahogy volt benne egy kis szomorúság, amikor fel-felvillant, hogy Ginnek hogyan kellett elköszönnie a múltban azoktól, akik mellette haltak meg. Illetve a Makoto és az édesapja közötti kötelék szintén erős pontja volt a sorozatnak, pont úgy, ahogy az is, hogyan vált szép lassan Satoru és Haru családtaggá. Amit viszont sajnálok, hogy sok kérdés maradt megválaszolatlanul, gondolom abból kifolyólag, hogy a manga még fut, emiatt aztán őszintén el tudnék viselni belőle még egy évadot, ahol kiderül többek között mi lett Gin társával, valamint, hogy Yoshizumi-sannak sikerül-e elnyernie az egyelőre más iránt érdeklődő Hiwako kegyeit, őket szívesen látnám párként viszont a történet végére.
Seiyuukról még egy szót, ugyanis nagyon örültem, hogy Gin szerepét Miki Shinichiroura osztották, a kedvenc seiyuum és mostanában botrányosan kevés szerepet vállal, szóval jó volt ismét egy nagyszerű karakter hangjaként viszont hallani.
Mindent egybevetve nekem a szezon egyik nagy kedvence lett, szívesen néztem hétről - hétre, szóval tőlem egy nagyon erős 8/10-et kap a végén.
Ahogy a szezon kezdetén írtam, ami nagyrészt rávett, hogy egyáltalán belekezdjek, az nem meglepő módon a seiyuu lista volt, olyan animét nem hagyunk ki, amiben Tori-sannak szerepe van, olyat meg pláne nem, ahol Midorikawa Hikaru is ott van vele, a többiek meg ilyen grátisz voltak, hiszen hat elég neves férfi seiyuut válogattak be a castba, és bár Kaji Yuuki shotajátékától tartottam, főleg a Drama CD ismeretében, végül egész elviselhető volt, valamint Hirakawa Daisuke is elég meredek hangokat tudott az éterbe ereszteni a CD-n, de Yutanhoz hasonlóan a sorozatban kicsit visszafogta magát, ami szerintem határozottan jót tett neki. A többiekre sincs semmi panaszom, mindenkivel elégedett voltam. Egyedül a Yuit játszó Suegara Rie volt kezdő, de abszolút nem érződött a játékán, hogy ez az első szerepe, csodálatos tehetség, kellemes hanggal, valóban nagy jövő áll még előtte, szóval a seiyuukkel abszolút elégedett voltam. 
Ahogy tulajdonképpen a végét leszámítva otogéhez képest a sorozattal is. A hangulat valóban elég darkos volt, a grafika, a zenék, a színek mind csak erősítették ezt a hangulatot, nem beszélve a vámpírokról, akik kezdetben igen magasfokon űzték a szadizmust, valamint szépen egymás után kiderült, hogy egyik sem rendelkezik ép személyiséggel, bár később azért lágyultak, amit én nem fogadtam annyira kitörő örömmel. Yui a többi háremlibához képest sokkal elviselhetőbbre sikerült, Hurkával vagy Hé te!-channal ellentétben például nem akartam percenként kiíratni a forgatókönyvíróval, kezdetben néha még az eszét is használta, azonban egy idő után tehetetlen baba lett ő is, bár az utolsó előtti részben mintha valóban visszatért volna a kezdeti értelmesebb csaj. Azonban sajnos még így is messze van attól a típusú hősnőtől, akit szívesen látnék otoméban.
Történetről nem nagyon beszélek, a főkonfliktust szerintem egy részbe bele lehetett volna sűríteni, nem kellett volna neki majd hat rész, mert azoknak a fele időhúzás volt. Ha meg már rész és idő, azt ellenben tökre értékeltem, hogy maga a rész op és ed mínusz csak cirka 10 perc volt, ennyi pont elégnek is bizonyult, ez egy nagyon jó húzás volt a készítőktől, mert így még el tudtam nagy facepalmok nélkül viselni.
Az openinget nagyon megszerettem, bár kár, hogy Kon-chant kihagyták Tori-san és Midorin mellől, képileg is bejövős volt, ending tekintetében meg nem tudom, azt egyszer megnéztem, aztán pörgettem. A grafika is tetszett nagyobb részt, karakterek és hátterek tekintetében is, a vérszívó jelenetek meg szinte erotikusak voltak, de volt néhány béna megvalósítás is a részek folyamán.
Pontozás tekintetében végül az 5/10 mellett döntöttem, ha az UtaPri első évada megkapta tőlem az 5-öt, akkor ez is megérdemli, de ennél magasabbat ebben a formában tőlem nem lát. xD
Ő lett a szezon ejtett animéje. Lemaradtam, aztán ahogy jöttek ki a vélemények úgy győztem meg magam, hogy nem kell nekem erre időt szánni, mert fikarcnyival sem lett jobb, szóval inkább hagytam a csudába.
Unbreakable Machine-Doll
Ez pedig a szándékomban áll befejezni sorozat helyét érdemelte ki. xD
Először is Akkit szerintem össze kéne ereszteni kedvenc szemüveges klubunk buchojával, tök jól megértenék egymást, már ha Akira túl tudná tenni magát azon a sokkon, hogy Akihito nem hordja őket, csak gyűjti xD
Másodszor és most komolyan, a sorozat KyoAni minőség, a harcok eszméletlen jók, Mirai valóban sokkal jobb fej lett, mint amit én magamnak vizionáltam a kezdet kezdetén, és egy egész korrekt történetet is kerekítettek köré, de mindezek ellenére nekem ez a sorozat nagyon nem jött be. Tényleg az lehetett a baj, hogy túl sokat akartak egyszerre kevésben összesűríteni vagy nem is tudom, de annak ellenére, hogy a racionális énem tudja, hogy jó szereplőgárda volt, egy egész pofás történettel valahogy érzelmileg végig kívül maradtam a sorozaton. Hiroomin és Nee-sanon kívül, aki nekem is szimpatikus volt a céltudatossága miatt, senkit nem kedveltem meg igazán, nem is utáltam őket, közömbösek maradtak, a sorsuk nem érdekelt, így egyenesen jött, hogy bár voltak nagyon jó pillanatai az animének, amit azóta is emlegetek, unatkoztam rajta javarészt, az utolsó három részt is egyben néztem meg, annyira nem volt kedvem elővenni, és most is csak azért mert hát vége, és illene befejezni.
Összességében egynek jó volt, a Hiroomis extráért külön csók a KyoAninak, na arra magával a sorozattal ellentétben nagy lelkesedéssel vetettem rá magam, és már többször is elővettem, de pont ugyanazt érzem, mint a Kami-sama no Inai Nichiyoubi esetében, hogy hiába a szép külcsín, a kecsegtető sztori és a tulajdonképp érdekesnek ígérkező karaktergárda, a mű maga nesze semmi fogd meg jól. Szóval ez nálam 6/10, egyszer megnézhető, elég is volt sorozat.
Meganebu
Szegény szemüveges srácok triplán hátrányos helyzetből indultak, hiszen közvetlenül a Free!-s úszósrácok után kerültek műsorra, és persze áldozatul estek az összehasonlításnak, hiszen az öt cuki fiú cukiskodik tematika itt is befigyelt. Másrészt a DEEN nem épp a csodás grafikus munkájáról volt híres, harmadrészt, ami engem érzékenyen érintett, hogy a sorozat alapjául szolgáló CD nagyon is jó castját egy első pillantásra rosszabb castra cserélték.
Aztán jött az első rész és nekem első látásra abszolút bejött. A történet ismerős volt már a CD-ről és ugyanolyan hibbant, bár voltak változások, megvalósítás teljesen Yamamoto Soubis volt, és mivel a rendezőnő munkáit ismertem, nagyjából tudtam is mire számíthatok tőle, a srácok mindegyikébe volt valami kedvelnivaló, a sorozat humora is az én ízlésemhez igazodott, szóval előtte ragadtam. amit nem bántam meg. Volt ugyan néhány olyan húzás, ami bicskát nyitogatott, gondolok arra, hogy Hayatoval hogyan bántak, illetve Akiranak akadt egy ilyen abszolút érzelmileg nulla oldala, de másrészről meg a poénok, a kaotikus, de színes és harsány grafika, és a fiúk egyenlítettek a másik oldalon. Volt jó néhány olyan pillanat, ami annyira betalált, hogy azóta is röhögök, ha eszembe jut, például hogy Mit-chan annyira cuki shota, hogy még a tanár kért tőle elnézést a nehéz feladatért, mikor nem tudta megoldani. Szintén a sorozat erőssége a Brotherly love ábrázolása, és most semmiféle perverz értelemben, hanem a testvéreket összekötő, őszinte szereteten alapuló kötelék, ezeken a részeken csumára hatódtam, akár az Akira - Hikaru páros, akár Takuma és a bátyjai akár Hayato tesói jöttek velem szembe, imádtam ezeket a részeket. És mivel a végére sok minden kiegyenesedett, sőt értelmet nyert, amolyan Yamamoto - senseisen, így sokat meg is bocsátottam, főleg Akiranak, aki tagadhatatlanul leírt egy fejlődési ívet, hiszen talán ő látta a leginkább fekete-fehéren a világot, de a végére sikerült megérteni, hogy nem a szemüveg minden, így Hayato ügyét is sikerült neki más megvilágításba helyezni. A diáktanács megint érdekes figurák gyűjtőhelye, a DoS alelnök, meg a kaichou és a többiek mind megérdemelték a helyüket ebben a lökött bandában.
És akkor a seiyuuk: mint mondtam engem érzékenyen érintett a csere, főleg a CD három trackjének ismeretében és az első rész elég vegyes volt ilyen szempontból. Tamaru Atsushi volt a leginkább sokkoló élmény nekem, de végül is, ha két különböző karakterként kezelem a CD és a sorozat Takumáját, akkor hozzá nagyon is illett. Kimura Ryohei sokkal jobban tetszett Hayatoként mint annó Namikawa Daisuke, Miyata Kouki sokkal kevésbé volt idegesítő, mint vártam, valahogy jól elkapta Mit-chant. Akabane Kenji tökéletes Akira volt, nagyon megszerettem, szívesen hallanám még jó sokat, a seiyuu eventen is szimpatikus volt. Suwabe Junichival végül nem jutottam dűlőre, talán először volt, hogy nem találtuk a közös hangot egymással.
Összességében én nagyon megszerettem ezt a sorozatot és mivel megígértem, hogyha Hayato a klub tagjává válik megkapja a jó pontszámot, amit a készítők a maguk részéről teljesítettek, itt az ideje, hogy én is tejesítsem az enyémet 8/10.
Ennyi volt a lefutottak száma, a többiek azok a hosszuk miatt átnyúlnak a tél végére. Legközelebb a téli szezonnal jövök, amiről már körülbelül van képem, de még egy-két első résszel tartozom magamnak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése