Az új örület - Tsuritama

Hadd ejtsek pár szót az új kedvencemről, a tavaszi szezonban indult animéről, a Tsuritamáról.

Ha azt mondom, a tinédzser Sanada Yuki nem túl jó a társas kapcsolatokban, akkor sokat szépítettem az igazságon. A nagymamájával élő fiú eleve visszahúzódó, szűkszavú alkat, ha ráadásul még rá is irányul a köz figyelme, vagy csak egy számára kínos szituációba kerül, az arca furcsán eltorzul, így aztán nem csoda, ha nem ő a társaság lelke. Nem segít a beilleszkedésben az sem, hogy sokat költözködnek, a történet kezdetén éppen Enoshimára vezet az útjuk. Miután Yuki búcsúzása az osztályától nem sikerült éppen a legjobban, ráadásul saját bevallása szerint nem szerzett sem barátokat, sem említésre méltó emlékeket, nem túl nehéz megválni az előző lakhelytől.

Enoshoma első pillantásra egy nyugodt, szép helynek tűnik számára, azonban nem várt nehézségekkel találja magát szemben az ott töltött idő alatt. Először beállít hozzájuk egy Haru névre hallgató, magát földönkívülinek valló fiú, aki mindenáron meg akar tanulni horgászni, sőt mi több Yukit is meg akarja tanítani erre, ehhez pedig a hűvös, megközelíthetetlennek és távolságtartónak tűnő horgász herceg, Usami Natsuki segítségét kéri. Természetesen mindkét szenvedő áldozat határozottan visszautasítja, de valami csodának - vagy inkább egy különleges vízipisztolynak - köszönhetően nem sok választásuk marad. Hogy ne legyen elég a jóból, Keito, Yuki nagymamája minden fenntartás nélkül befogadja az otthonukba Harut, Yuki legnagyobb bánatára, sőt mi több kétségbeesésére. A fura bagázshoz fog csatlakozni később az indiai származású Akira Agarkar Yamada és hű társa, a Tapioca névre hallgató kacsa.

 Őszintén szólva régen láttam ilyen jól felépített sorozatot. Az első néhány részben egy nagyon könnyedén és szórakoztatóan tálalt jellemfejlődésnek lehetünk tanúi, miközben szépen lassan, a háttérből kibontakozik a főszál. Mi Haru valódi célja a horgászattal, és milyen szerepet szán Yukinak? Kicsoda Akira, és miért tart tőle annyira Haru? Egyáltalán mi az Duck nevű szervezet, aminek Akira is a tagja? És mi köze az egészhez az enoshimai sárkánylegendának?

Összességében csak ajánlani tudom a sorozatot mindenkinek, még azoknak is - akik hozzám hasonlóan - nem rajonganak a pecázásért. A karakterek szerethetőek, emberiek, mindenkinek megvan a maga erős és gyenge oldala, nem tökéletesek, sőt követnek el hibákat, olykor súlyosakat is. A történetet nem nyújtják, mint a rétestésztát, dinamikusan halad, ugyanakkor minden érthető, logikusan felépített. A kezdeti könnyed hangulat egy idő után átadja a helyét a komorabb, súlyosabb érzéseknek, de a készítők - szerencsére - érzik az egyensúlyt és nem billenek át a ló másik oldalára, tehát nem lesz a rózsaszín, bolyhos, cukiból egyik percről a másikra egy sötét, komor nyomasztó mű. Maradnak vicces, aranyos, megmosolyogtató pillanatok, és a drámai részeket sem tolja bele az arcunkba, szépen, csendesen, de kegyetlenül szívszorítóan zajlanak le a szemünk előtt.

 A seiyuuk - a tőlük megszokott módon - remekelnek, mind a négy főszereplőnek díjat adnék, ha rajtam múlna. Különösen a Harut alakító Irino Miyu játéka tetszik, először fel sem ismertem a hangját, valamint a Yukit játszó Oshaka Ryouta, aki talán az év meglepetése lehet. Ebben az animében debütált, ahol azonnal mélyvízbe került, hiszen a főszerepet osztották rá, és tartja a lépést, még az olyan nagy veteránokkal is, mint Sugita Tomokazu.

Személy szerint nem nagyon tudok belekötni semmibe, talán egy-két képkockán elnagyolt a rajzolás, egyébként a látványvilág és a színvilág is különleges, szemet gyönyörködtető.

És a kedvencem az opening. Szerintem ilyen elborult és halál jót még nem láttam animés pályafutásom során, pedig az már tart egy ideje. Enoshima dance >.<

Zárójelben: Akinak hamarosan kinéz egy Natsuki cp. ^^