Őszi szezon végszámadás
Úgy alakult, hogy a szezonom elég nagy részének befejezését át kellett tolnom későbbre. Valahogy annyira összegyűlt, hogy három sorozattal is sok részes lemaradásban vagyok, az Uta no Prince - samát meg fogalmam sincs hogy fogom befejezni, mert az első rész óta nem haladtam vele semmit és két sorozatot dobtam is. De ha lehet, a téli szezonos végszámadásokkal a mostani lemaradásaim is igyekszem pótolni. Addig is nézzük, amivel naprakész voltam.
Touken Ranbu: Hanamaru
Mikor elkezdődött a Touken Ranbu: Hanamaru, én már közel egy éves Saniwa voltam. Azért tartottam fontosnak ezt megjegyezni, mert mint ilyen, a megszerezhető kardok nagy része, és az itt feltűnő alapkardok egy kivételével mind megvoltak nekem. Tehát ismertem őket, a harci stílusukat, a viszonyaikat, a kedvenceimnek kicsit mélyebben a történelmi hátterét. Megvoltak, hogy kiket várok különösen, és mit várok különösen magától a sorozattól. Amit nagyrészt teljesített, másrészt meg nem, de hát ugye közel 50 szereplő esetén és 12 részben csoda lett volna, ha minden kívánalmam valóra váltja. A nagyobb részét megtette.
Azt nem tudom, hogy aki nem ismerte a játékot, mit tudott vele kezdeni, de van egy gyanúm, hogy nem sokat. Sajnos ez hasonló helyzet, mint a KanColle esetében, hogy dönteni kellett, kinek készül az anime, márpedig a játékosoknak készült. Így kerültek be a játék legfőbb jellemzői, amik megjelentek a harcokban és a slice of life részekben is, csak éppen ha valaki nem tudta mit kell keresni, annak nem sokat jelenthetett.
Aminek örülök, hogy az öt nagy kedvenc kardomból kettő kifejezetten sokat szerepelt. Midare-chantól féltem, hogy egyáltalán bekerül-e, és nem hogy bekerült, hanem viszonylag sok képernyő időt is szántak rá. Bár sírok, hogy harci szoknyáját nem mutatták be, de még van egy ufo verzió, hátha ott. Örülök, hogy anime megerősítette a Jijiről kialakult képemet, miszerint, hogy ő messze több, mint egy nagypapa békésen teázgatva. Szeretem, hogyha kell, akkor megvan a maga esze és bölcsessége, de ha olyan a helyzet, akkor igenis tud little shit lenni, akinek megvan a maga rafinált pimaszsága. És örülök, hogy Kogival milyen remek jeleneteket kaptak. Szintén remek volt a sok interakciót látni a srácok között, és hogy kiaknázták a testvéri, baráti, történelmi kapcsolatokat, amit a játék a formátuma miatt csak kevésbé tudott. Ezek közül a legjobban az Awataguchiknak örülök, mert bár Gotou eventkard lévén nem került be, de így is közöttük van a másik szívem csücsöke, így jó volt őket sokat látni.
Amiért kicsit fáj a szívem, hogy két nagyon várt jelenetemet nem sütötték el. Az egyik az Urashima x Midare kettős, ami a mangában zseniálisan meg volt oldva, itt viszont két fotón kívül nem volt közös jelenetük. A másik, hogy Hotarumarut nem mutatták harc közben, mert abból is kijöhetett volna vicces helyzet, tekintve, hogy ő testesíti meg a kicsi a bors, de erős közmondást. Szintén fáj a szívem a Kotetsu tesók kimaradt fél részéért, illetve, hogy a Samonji tesók is kevés képernyőidőt kaptak.
És akkor van itt nekünk egy Yasunk. A játékban nekem ő abszolút semleges volt mindig is, így mint főhőst, sajnos nem tudtam értékelni, mert igazából az anime sem hozta hozzám közelebb, sőt egy ponton komolyan fontolgattam, hogy kirakom a szűrét a játékból is. Ez így is maradt a végéig, aminek a következményekétn pont a fő történeti szál hagyott olyan szempontból hidegen, hogy magával Yasuval mi lesz benne, inkább csak a következmények miatt aggódtam. Ellenben például Hasebet és Nakigitsunét nagyon megszerettette velem az anime, Kakakaka kapitányt úgy mérsékelten, a kiskedvenceimet meg még jobban szeretem ezek után.
Örülök, hogy minden seiyuu visszatért a szerepéhez, akiket nap estig sorolhatnám, szóval nem teszem, mindet imádtam.
Sok beszédnek sok az alja, voltak jó húzások, voltak nem olyan jók, amit én másképp csináltam volna, de még előttünk az ufo, ami szépíthet. Csak könyörögöm nekik, a, ne kezdjék előlről a srácok összeszedését, hanem inkább harcoltassák meg őket, b, kicsit kevesebb Shinsengumi, több egyéb történelem xD Ez így összességében egy 8/10.
Nanbaka
Őszintén szólva nagyon nehéz lenne nekem elfogulatlanul nyilatkoznom erről az animéről, több okból is. Az egyik oka, hogy a kedvenc rendezőm keze munkája és ez magával hozza, hogy már eleve pozitívan állok hozzá. A másik oka, hogy az anime indulása előtt olvastam a kiadott angol nyelvű mangafejezeteket, tehát sokkal korábban megszerettem ezt a lökött társaságot, mint az anime nézők.
Mert számomra a legfőbb vonzereje a sorozatnak azok a karakterek. A 13-as cella lakói, az erős baráti kötelékük és a bohém - mókás pillanataik mind a szívembe lopták magukat. De ugyanígy az őrök, Hajime-vel, Seitarouval és Yamatoval az élen, valamint az imádnivaló igazgató-asszonyság is. Rengeteg vidám pillanatot adtak így együtt. És persze rengeteg szomorút is, mert a Nanbaka ugyan kezdetben egy gag darabnak állította be magát, de egy idő után fordult a kocka és sok helyen ment át egészen komolyba, vagy durva akcióba. Ez volt az a pont, ami sok nézőnek nem tetszett, de mivel magam a sírva-nevetős és nevetve-sírós Gintamán edzőttem, így ezzel könnyen meg tudtam barátkozni. Szerettem, hogy nem csupán egy paródia, hanem mást is adott, és hogy a szerző felrajzolt a szereplőinek érdekes háttereket.
Az animére adaptálás egyébként nagyon szép volt. A manga artja sem csúnya, de itt nagyon sok jelenetnek jó tett az animáció, gondolok például az utolsó részben a csillagos ég alatti jelenetekre. És persze a rendezés is, szokás szerint, remek. A manga, főleg a kezdeti része tényleg csak random néhány oldalas fejezetek, amiket Takamatsu - sensei szépen összefűzött, hogy előzménye legyen az újévi fejezeteknek és az utána jövő eseményeknek. Amit sajnálok, hogy ezért az elején lévő néhány vidámabb fejezetet be kellett áldozni, szerintem jót tett volna neki még egy színtiszta komédia, mielőtt mélyebben belemegyünk a dolgokba. Ezt leszámítva viszont hozta a szokásos Takamatsu stílust. Biztos kézzel, hangulatot adva adaptálta a mangát, és úgy tett hozzá, hogy az csak kiegészítse az eredetit. Nem látványos rendezés annak, aki szerint ez "csak" annyi, hogy majdnem szó szerint adaptálta a mangát, de nekem, aki futott már bele szó szerinti rémes adaptációba, a legtöbb, amit adni tudott. És úgy tűnik, hogy Futamata - sensei sem volt elégedetlen ezzel, legalábbis ezt szűrtem le abból, hogy mennyire örült az animének, és milyen lelkesen rajzolgatta hozzá, meg a Nan-fes nevű Nico műsorhoz is a kis összefoglaló rajzait.
Az opening a Super Ball-tól remek lett, az ending meg poén. xD Uemura Yuuto fantasztikus Juugo volt, Kobayashi Daiki, akinek sok sikert a későbbi karrierjéhez, elképesztően cuki Nico, Kakihara Tetsuya tényleg elbűvölő Uno, és Seki Tomokazu pedig a kisujjából rázta ki Hajimét. Ahogy a többiek is, tényleg mindenki fantasztikus volt. Akiket most kiemelnék az a Rockot játszó Shiozaki Ire és a Kijit alakító Kimeru. Ugyanis ők ketten seiyuuként ugyan kezdők, de színészként, énekesként már befutott és elismert művészek, azonban egy pillanatig nem hallatszott, hogy más fajta közeget szoktak meg, és nem seiyuuként kezdték a pályafutásukat. Arról nem is beszélve, hogy Ire milyen sármos egy férfi a való életben, és micsoda kisugárzása van. Szóval egészen kedvet kaptam miatta megnézni a Daiya Stage Playt és hogy alakítja Chris - senpait.
Oké, túl sokat ömlengtem, és tudom, hogy nem tökéletes, meg nem mindenkinek fog bejönni a stílusa, de én szeretettel várom a második évadot. Örülök, hogy lesz, mert annyi érdekes történetszálat dobtak be ebben az évadban, hogy csak lestem. 8/10.
Őszintén szólva nagyon nehéz lenne nekem elfogulatlanul nyilatkoznom erről az animéről, több okból is. Az egyik oka, hogy a kedvenc rendezőm keze munkája és ez magával hozza, hogy már eleve pozitívan állok hozzá. A másik oka, hogy az anime indulása előtt olvastam a kiadott angol nyelvű mangafejezeteket, tehát sokkal korábban megszerettem ezt a lökött társaságot, mint az anime nézők.
Mert számomra a legfőbb vonzereje a sorozatnak azok a karakterek. A 13-as cella lakói, az erős baráti kötelékük és a bohém - mókás pillanataik mind a szívembe lopták magukat. De ugyanígy az őrök, Hajime-vel, Seitarouval és Yamatoval az élen, valamint az imádnivaló igazgató-asszonyság is. Rengeteg vidám pillanatot adtak így együtt. És persze rengeteg szomorút is, mert a Nanbaka ugyan kezdetben egy gag darabnak állította be magát, de egy idő után fordult a kocka és sok helyen ment át egészen komolyba, vagy durva akcióba. Ez volt az a pont, ami sok nézőnek nem tetszett, de mivel magam a sírva-nevetős és nevetve-sírós Gintamán edzőttem, így ezzel könnyen meg tudtam barátkozni. Szerettem, hogy nem csupán egy paródia, hanem mást is adott, és hogy a szerző felrajzolt a szereplőinek érdekes háttereket.
Az animére adaptálás egyébként nagyon szép volt. A manga artja sem csúnya, de itt nagyon sok jelenetnek jó tett az animáció, gondolok például az utolsó részben a csillagos ég alatti jelenetekre. És persze a rendezés is, szokás szerint, remek. A manga, főleg a kezdeti része tényleg csak random néhány oldalas fejezetek, amiket Takamatsu - sensei szépen összefűzött, hogy előzménye legyen az újévi fejezeteknek és az utána jövő eseményeknek. Amit sajnálok, hogy ezért az elején lévő néhány vidámabb fejezetet be kellett áldozni, szerintem jót tett volna neki még egy színtiszta komédia, mielőtt mélyebben belemegyünk a dolgokba. Ezt leszámítva viszont hozta a szokásos Takamatsu stílust. Biztos kézzel, hangulatot adva adaptálta a mangát, és úgy tett hozzá, hogy az csak kiegészítse az eredetit. Nem látványos rendezés annak, aki szerint ez "csak" annyi, hogy majdnem szó szerint adaptálta a mangát, de nekem, aki futott már bele szó szerinti rémes adaptációba, a legtöbb, amit adni tudott. És úgy tűnik, hogy Futamata - sensei sem volt elégedetlen ezzel, legalábbis ezt szűrtem le abból, hogy mennyire örült az animének, és milyen lelkesen rajzolgatta hozzá, meg a Nan-fes nevű Nico műsorhoz is a kis összefoglaló rajzait.
Az opening a Super Ball-tól remek lett, az ending meg poén. xD Uemura Yuuto fantasztikus Juugo volt, Kobayashi Daiki, akinek sok sikert a későbbi karrierjéhez, elképesztően cuki Nico, Kakihara Tetsuya tényleg elbűvölő Uno, és Seki Tomokazu pedig a kisujjából rázta ki Hajimét. Ahogy a többiek is, tényleg mindenki fantasztikus volt. Akiket most kiemelnék az a Rockot játszó Shiozaki Ire és a Kijit alakító Kimeru. Ugyanis ők ketten seiyuuként ugyan kezdők, de színészként, énekesként már befutott és elismert művészek, azonban egy pillanatig nem hallatszott, hogy más fajta közeget szoktak meg, és nem seiyuuként kezdték a pályafutásukat. Arról nem is beszélve, hogy Ire milyen sármos egy férfi a való életben, és micsoda kisugárzása van. Szóval egészen kedvet kaptam miatta megnézni a Daiya Stage Playt és hogy alakítja Chris - senpait.
Oké, túl sokat ömlengtem, és tudom, hogy nem tökéletes, meg nem mindenkinek fog bejönni a stílusa, de én szeretettel várom a második évadot. Örülök, hogy lesz, mert annyi érdekes történetszálat dobtak be ebben az évadban, hogy csak lestem. 8/10.
Yuri!!! on Ice
Az elején nem gondoltam, hogy ez a sorozat lesz az első sportanime, ami olyan messzire elmerészkedett, mint azt tette. És, hogy nem ez lesz az egyetlen érdeme.
Az egyszerűen fantasztikus, ahogy az író és a rendező felépítette. Mindenen látszott, hogy értenek a műkorcsolyához, szeretik és tisztelik, így minden versenyző egyéniség lett, minden program kifejezte őket, és még a versenyzők közötti hangulat megteremtésére is figyeltek. Egészen más volt, mikor egymáshoz közelálló barátok voltak a pályán és egészen más volt, mikor távolabbi viszonyban állók. Szeretem, ha az ilyesmire is ennyire nagy figyelmet fordítanak, hogy a hangulat érezhetően azt tükrözi, amiről szó van a történeti szálban.
Ugyanez igaz volt magukra a darabokra, főleg Yuuri esetében. Hogy bár ugyanazt táncolta és táncolták, teljesen átjött, mikor volt jobb, mikor rosszabb az előadás. Ha meg már Yuuri és Yurio, mind a kettő remek jellemfejlődésen ment keresztül, tényleg öröm volt nézni, hogyan hatottak rájuk az események. A többi karakter javarésze is szerethető, de nagyon emberi lett, és még annak is elismerem az érdemeit, aki hozzám nem állt annyira közel. (Sorry JJ, de egyszerűen nem bírok veled zöldágra vergődni xD) Szerettem azt a könnyedséget, ami jellemezte az egész animét, hogy még a drámaibb részek alatt sem éreztem súlyosnak, minden esemény és jelenet belesimult az egészbe. És szerettem, hogy a sportrésze milyen kidolgozott volt. Bár a grafikán kicsit lehetne javítani a BD kiadásra, de maguk a koreográfiák, a zenék, az előadások gyönyörűek voltak. Tényleg méltó volt a valódi korcsolyához, nem csoda, hogy elismert sportolók is rajongva nézték.
És persze a Yuuri - Viktor páros. Nagyon régen mondogatom, hogy nekem az álmom volt egy olyan sportsorozat, ahol végre nem csak incselkednek, hanem ténylegesen meg is merik lépni az egynemű párt, itt pedig végre megkaptam. Van egy pár sportos BL manga, de mivel azok BL mangák, így főleg a romantikára koncentrálnak, nem a sportra. Itt viszont csodálatos összhangban volt a sport és a két férfi kapcsolata. A sport állt a középpontban, ugyanakkor a kettejük kapcsolata elengedhetetlen volt Yuuri szezonjának a szempontjából is. Elképesztően jó volt az összhang, utoljára ilyen jól összehangolt romantikus és sport szálat a Baby Stepsben láttam. Arról nem is beszélve, hogy a kapcsolatuk egészséges, normálisan ábrázolt kapcsolat volt. Az animékben, mangákban, legyen szó hetero vagy homo párokról, sokszor van, hogy a szerelmi kapcsolat valami elképesztően undok. Mert vagy annyit szerencsétlenkednek, hogy a nézőnek is elmegy az életkedve, vagy jönnek a túl tsunderék és egész végig azt kell nézni, hogy ellenkeznek és nem akarom, vagy még jól el is agyabugyálják a másik felet, vagy valami teljesen egészségtelen, függő - bántalmazó kapcsolatot mutat be, amelyik egyik félnek sem jó, de a plot miatt tanulság nélkül erőltetik - ez utóbbi sokszor a BL mangák sara. Itt ezzel szemben a két fél tisztelte egymást, elismerték egymást, szerették egymást, mind a kettő teljes értékű volt a kapcsolatban, voltak hibáik, de egymás hatására változtak, és változni akartak. Nagyon örülök, hogy sikerült egy ilyen kapcsolatot bemutatni, ami példa lehetne a szerelmi történeknek is, hogy így kell csinálni.
Sokáig tényleg 10/10-es volt nálam a sorozat, viszont a végével nem tudok kibékülni. Nagyon sietős, kapkodós lett, és nem volt meg az a lezáró katarzis, amit most sem találok, de szükségem lett volna rá. Voltak részek az évad alatt, amik sokkal jobbak voltak, mint az utolsó rész. Nekem egy jó lezárás sajnos többet jelent, mint egy lehetséges második évad, így ezért csak 9/10
Watashi ga Motete Dousunda
Ez is azok közé a művek közé tartozik, amiknek korábban már olvastam a mangáját, és kialakult bennem egy jó benyomás. Nem tetszett minden egyértelműen, de a legnagyobb részében egy jópofa vígjáték volt. Mivel nagy részben a paródiára ment rá, és úgy a BL, mint az otakuk és a fujoshik elé görbe tükröt tartott, a romantikus részét nem igazán tudtam komolyan venni. Szóval ez az eset, mikor megvan ki mellett látnám szívesen Kaét - Shima egyértelműen - , de a kardomba se dőlök attól, hogy valószínűleg úgysem ez lesz a vége.
Kae egy remek hősnő. Annak ellenére, hogy fujoshi és otaku, messze több értelemmel és talpraesettséggel rendelkezik, mint egy átlag shoujo vagy fordított hárem hősnő. Meg vannak a maga lányos zavarai, de tud értelmesen beszélni a fiúkkal, ha szükség van rá aktivizálja magát és a lelkes rajongása a sorozat legfőbb poénforrása. A fiúk közül egyértelműen Mutsumi - senpai a best boy, Igarashi meg sokat fejlődött, ellenben Nana és Shinomiya, bár édesek is tudnak lenni, de a Kaeval szemben tanúsított viselkedésük miatt nem szeretném az oldalukon látni a hölgyünket. A személyes kedvencem Shima, több okból is, szóval nálam ő lenne a befutó a Kae szívéért vívott harcban.
A grafika igényes lett, és szépen átadta a manga stílusát, egy-két nagyon süket helyzetet leszámítva a poénok is jók voltak, és bizony volt, hogy tényleg tükröt tartott nekünk is, legyen szó shipelésről, vagy egyéb rajongásról. Minden esetre számomra úgy egészében kellemes élményt nyújtott. A seiyuu csere pedig zseniális volt. Sokkal jobb lett az egész, Kobayashi Yuu, Tsugu, Zakki, OnoYuu, meg Kou-kun is sokkal jobban illettek a karakterekhez, nem beszélve Sawashiro Miyuki Shimájáról. Imádtam, mert végre Kaeban is megtaláltam azt az izgalmat, amit HanaKana nem tudott belevinni. 7/10.
Ez is azok közé a művek közé tartozik, amiknek korábban már olvastam a mangáját, és kialakult bennem egy jó benyomás. Nem tetszett minden egyértelműen, de a legnagyobb részében egy jópofa vígjáték volt. Mivel nagy részben a paródiára ment rá, és úgy a BL, mint az otakuk és a fujoshik elé görbe tükröt tartott, a romantikus részét nem igazán tudtam komolyan venni. Szóval ez az eset, mikor megvan ki mellett látnám szívesen Kaét - Shima egyértelműen - , de a kardomba se dőlök attól, hogy valószínűleg úgysem ez lesz a vége.
Kae egy remek hősnő. Annak ellenére, hogy fujoshi és otaku, messze több értelemmel és talpraesettséggel rendelkezik, mint egy átlag shoujo vagy fordított hárem hősnő. Meg vannak a maga lányos zavarai, de tud értelmesen beszélni a fiúkkal, ha szükség van rá aktivizálja magát és a lelkes rajongása a sorozat legfőbb poénforrása. A fiúk közül egyértelműen Mutsumi - senpai a best boy, Igarashi meg sokat fejlődött, ellenben Nana és Shinomiya, bár édesek is tudnak lenni, de a Kaeval szemben tanúsított viselkedésük miatt nem szeretném az oldalukon látni a hölgyünket. A személyes kedvencem Shima, több okból is, szóval nálam ő lenne a befutó a Kae szívéért vívott harcban.
A grafika igényes lett, és szépen átadta a manga stílusát, egy-két nagyon süket helyzetet leszámítva a poénok is jók voltak, és bizony volt, hogy tényleg tükröt tartott nekünk is, legyen szó shipelésről, vagy egyéb rajongásról. Minden esetre számomra úgy egészében kellemes élményt nyújtott. A seiyuu csere pedig zseniális volt. Sokkal jobb lett az egész, Kobayashi Yuu, Tsugu, Zakki, OnoYuu, meg Kou-kun is sokkal jobban illettek a karakterekhez, nem beszélve Sawashiro Miyuki Shimájáról. Imádtam, mert végre Kaeban is megtaláltam azt az izgalmat, amit HanaKana nem tudott belevinni. 7/10.
Udon no Kuni no Kiniro Kemari
Nya, ezt várom én egy gyereknevelős sorozattól, pedig itt a gyerek még csak nem is embergyerek és ebből következően nem is vérszerinti volt. Ennek ellenére az egészet átszőtte egy kellemes hangulat, és a szeretet szinte minden formája.
Aminek örülök, hogy végül csak kibontották Souta és az apja kapcsolatát, és hogy Poco érkezése hozta felszínre a már kezdetek óta ott lappangó érzelmeket. Szinten remek volt, hogy nem csak Souta, hanem a nővérének a története is ilyen jól feldolgozásra került. Bár azt például sajnálom, hogy soha nem láttuk a férjét a hölgynek. Ugyanígy a baráti kapcsolatokat is remekül bemutatták. Kifejezetten örültem, hogy itt tényleg az emberi kapcsolatok minden formája kapott helyet. Nagyon hiányolom a palettáról azokat a történeteket, amik nem ragadnak le mondjuk a romantikánál, mintha nem lenne más érzés a világon, hanem képesek barátságot, családi kötelékeket, így szülő - felnőtt gyermek, vagy testvérek kapcsolatát normálisan bemutatni, márpedig itt nagyon szépen sikerült.
Persze a fő hangsúly az Poco és Souta kapcsolatára került, és nem is panaszkodom miatta. Az az ártatlan szeretet, ami kibontakozott kettejük között, úgy, hogy Poco ráadásul "csak" egy tanuki volt, fantasztikus. Tényleg igazi családdá váltak. Ahogy az is, hogy Poco tényleg gyerek volt. Aranyos, bájos, tele a világ felfedezésének izgalmával, de néha sírt, megijedt, olykor még egy finom hiszti is belefért. Szóval sokkal hitelesebb volt, mint némely más gyerek az animék világában. Nakamura Yuuichinak egyébként jól állnak az apuka szerepek és imádtam, hogy a legjobb barátjának a való életben is a legjobb barátja adta a hangját Sugitan személyében. A látványvilág kellemes volt, az openinget meg imádtam. Nekem ez egy erős 8/10.
Nya, ezt várom én egy gyereknevelős sorozattól, pedig itt a gyerek még csak nem is embergyerek és ebből következően nem is vérszerinti volt. Ennek ellenére az egészet átszőtte egy kellemes hangulat, és a szeretet szinte minden formája.
Aminek örülök, hogy végül csak kibontották Souta és az apja kapcsolatát, és hogy Poco érkezése hozta felszínre a már kezdetek óta ott lappangó érzelmeket. Szinten remek volt, hogy nem csak Souta, hanem a nővérének a története is ilyen jól feldolgozásra került. Bár azt például sajnálom, hogy soha nem láttuk a férjét a hölgynek. Ugyanígy a baráti kapcsolatokat is remekül bemutatták. Kifejezetten örültem, hogy itt tényleg az emberi kapcsolatok minden formája kapott helyet. Nagyon hiányolom a palettáról azokat a történeteket, amik nem ragadnak le mondjuk a romantikánál, mintha nem lenne más érzés a világon, hanem képesek barátságot, családi kötelékeket, így szülő - felnőtt gyermek, vagy testvérek kapcsolatát normálisan bemutatni, márpedig itt nagyon szépen sikerült.
Natsume Yuujinchou Go
Nem tudok sok újat róla elmondani, még mindig az egyik legjobb, legszerethetőbb, legbájosabb slice of life, ami létezik a világon. Ebben az évadban is ugyanazt a minőséget hozta, mint az elmúlt négyben, és örülök, hogy érkezik a folytatás is belőle. Aminek ebben az évadban különösen örültem, hogy Natori - san és a Matoba klán örökösének kapcsolatára is kitértek, illetve, hogy Touko - sanékról is volt egy rész. Bár ez a tündéri házaspár állandóan jelen van Natsume életében, azonban jó volt kicsit többet is megtudni róluk. Egyértelműen továbbra is 10/10,
DAYS
Nyárról maradt itt nekünk a DAYS, ami most fejeződött be 24 résszel. Nem vagyok nagy focirajongó, sem animékben, sem a való életben, de ez a sorozat borzasztóan tetszett. Nem àllítom, hogy mindenki szeretni fogja, főleg, ha Tsukushi szemêlyisége vagy a fejlődésének üteme nem fogja meg de én nagyon szerettem nézni. A csapat tagjai közötti ugratós, kicsit rivalizálós, tinifiús hangulat nagyon eltalált lett, ahogy a csapaton belüli konfliktusok is. Volt súlyuk, de soha nem volt túl drámázós, és abszolút kiegyenlítette, hogy a fiúk a magánéletben annyira bájosan tizenévesk voltak. Tsukushi tüneményes főhős volt, annyira szerettem, ahogy Kazamat is és a barátságukat. Ahogy adtak egymásnak, mindig, vállt-vállnak vetve. Hangulatban engem az Oofurira emlékeztetett. Tsugu sportanimejàtéka csak hab volt a tortán.
Amit negatívumnak fel tudnék hozni, az néha a meccsek alatti gány CGI. Ezt leszámítva alig várom a második évadot. Erős 8/10
Nyárról maradt itt nekünk a DAYS, ami most fejeződött be 24 résszel. Nem vagyok nagy focirajongó, sem animékben, sem a való életben, de ez a sorozat borzasztóan tetszett. Nem àllítom, hogy mindenki szeretni fogja, főleg, ha Tsukushi szemêlyisége vagy a fejlődésének üteme nem fogja meg de én nagyon szerettem nézni. A csapat tagjai közötti ugratós, kicsit rivalizálós, tinifiús hangulat nagyon eltalált lett, ahogy a csapaton belüli konfliktusok is. Volt súlyuk, de soha nem volt túl drámázós, és abszolút kiegyenlítette, hogy a fiúk a magánéletben annyira bájosan tizenévesk voltak. Tsukushi tüneményes főhős volt, annyira szerettem, ahogy Kazamat is és a barátságukat. Ahogy adtak egymásnak, mindig, vállt-vállnak vetve. Hangulatban engem az Oofurira emlékeztetett. Tsugu sportanimejàtéka csak hab volt a tortán.
Amit negatívumnak fel tudnék hozni, az néha a meccsek alatti gány CGI. Ezt leszámítva alig várom a második évadot. Erős 8/10
Megjegyzések
Megjegyzés küldése