Tavaszi szezon - végszámadás
Mikagura Gakuen Kumikyoku
Ha azt mondom, ebben a sorozatban találtam meg a szezonom legnagyobb shipjét, akkor nem fogok hazudni, és akkor sem, ha elmesélem, hogy pont nem itt vártam. xD Talán már emlegettem, hogyha nem is akkora mennyiségben, mint a BL-t, de a yurit is szívesen nézem és olvasom, és ez itt nagyon is kiütközött, mert az Eruna x Seisa pár iszonyatosan tetszett nekem és végig nagyon szívesen vettem volna, ha Eruna az összes kis piszkos fantáziáját valóra váltja Seisaval.
Persze ezt leszámítva is kifejezetten szerettem ezt a sorit, Eruna pont olyan főhősnő, akiből többet tudnék elviselni, pörög, eleven, nem hisztizik, nem nyafog, csak megy, és csinálja maga körül a fesztivált, egyértelműen ő volt ennek a sorozatnak a húzóereje, de igazából részemről a többiekre sincs panasz. Tényleg mindenkit megkedveltem, szívesen vettem részt ennek az őrült sulinak az életében, nem tudnék olyan karaktert mondani, akitől a hajam hullott volna. Shigure külön nagyon jópofa volt.
Szerencsére a sorozat sem vette túl komolyan magát, pont annyit csempészett be kicsit merengősebb pillanatból, ami még nem ártott meg neki, egyébként főleg a mókán volt a hangsúly és azon hogy lesznek barátok a srácok. Hadd mondjam el, hogy tök jól esett leszámítva s bűnös shipem, hogy nem ment át agyatlan tini-románc-kavarás melodrámába, hanem tényleg főképpen a barátságon volt a hangsúly. Imádom a barátos sztorikat, és ilyen jót talán még nem is láttam, úgy, hogy mind a két nemből voltak tagjai a baráti társaságnak. A legtöbb előbb-utóbb kavarásban végződik, ami hozza magával az elnyújtott szenvelgést, de itt ügyesen elkerülték.
A grafika annyira nem volt kiemelkedő, de illett a sorozathoz, hozzátéve, hogy volt néhány nagyon gány pillanat is, a zenék nagyon tetszettek, különösen az egyik ed a képi világával nyert meg magának, (Be Happy! és kukkoló Eruna-chan xD ), a seiyuuk pedig ismét fantasztikusak voltak. Az Eruna-chan hangját adó Kimura Juri különösen ügyes volt, remekül hozta ezt az imádnivalóan széllelbélelt genki nőszemélyt, és örültem, hogy Tsugu egy kicsit ki tudott lépni a hárem-ecchi szerepeiből, mert nagyon jól állt neki a macsek, na meg az, hogy megint egy sorozatban lehetett imádott Nobunagájával. De a többiek is fantasztikusak voltak, Ozawa Ari, aki már a Gekkan Shoujoban is egy felettébb kellemes hangszínt ütött meg, Ounishi Saori, Hanae Natsuki, Hosoya Yoshimasa, Yamashita Daiki, Terashima Takuma, Kakuma Ai, meg a többiek, hosszasan sorolhatnám, mindenki kitett magáért.
Összességében én tényleg nagyon élveztem ezt a sorozatot, minden percét, szóval 8/10-et nekem bőven megér. És Erunát receptre kéne adni mindenkinek. :3
Kekkai Sensen
Dungeon ni Deai o Motomeru no wa Machigatteiru no Darou ka
Fantay - hárem- kicsi ecchi. Ennyit tudok róla mondani. Olyan átlagos, minden tekintetben, nem rossz, de nem is jó, megnéztem, de ha nem nézem sem vesztek vele semmit. Igazából a szereplők nagyrésze semleges, sem negatív, sem pozitív érzéseket nem tudok hozzájuk kapcsolni. Bell szokásos háremhős, talán annyi írható a javára, hogy ő legalább fejlődőképes balek, már ami a harci képességeit illeti. A háremével viszont nem kezdett semmit, persze a folyamatos bővítésen kívül, bár talán annyival jobb a helyzet a szokásosnál, hogy itt főleg két lány lehet befutó, akiknek a személyében Bell-kun érdekelt lehet, a többiek vonzalma romantikus értelemben elég egyoldalúnak tűnik. és hogy más férfikarakterek is fontos szerepet kaptak, nem csak az aktuális háremhősnek volt benne kidolgozottabb jelleme.
A világa érdekes volt, bár kicsit jobban is kibonthatták volna, ha jól tudom, nagyon rohantak és nagyon sokat dolgoztak fel a regényekből. A grafika elmegy, a zenék is, a seiyuuk ügyeskedtek, őszintén szólva ezt is csak azért néztem, mert Tsugu van benne és Hosoya - san, de javára legyen írva, ez még mindig a számomra is fogyasztható hárem sorozatok közé tartozik. 7/10
Már indulás előtt látszott, hogy ez lesz a szezon egyik nagy hype sorozata, azonban engem annyira már akkor sem érdekelt annyira, de végül is úgy voltam vele, hogy egy próbát megér, ha már ennyien mondják, milyen jó. Aztán igazából nálam már az első rész sem ütött, pedig az még igazán emberes lett a folytatás tekintetében. Ez főleg azért volt, mert Yuu már akkor is egy egyszeregy sablon shounen hős összes tünetét mutatta, ami előrevetíthette volna, mire is számíthatunk. Ám a következő részek minden képzeletem alulmúlták.... haverok, buli, fanta az apokalipszis idején, mikor pusztul a világ, Yuu mellé bejött a többi semmitérő, egykaptafa sablon karakter - a hülye tsundere Mitsubát különösen is szájba tudtam volna vágni, minden egyes másodpercben még képernyőn volt, egyedül Báthory Feri mutatott olyan személyiségjegyeket, amiért őt némileg kedveltem - harcok szinte nuku, és a cselekmény teljes hiánya jellemzi. Nem történt semmi, semmi az ég világon leszámítva a MikaYuu ship előretörését, mert amit egymással műveltek, az már belefért volna egy lájtos BL mangába is. Nem derült ki szinte semmi, nem haladtunk szinte igazából sehová, és ez akkor is gáz, ha jön a második évad. Igen, körülbelül négy résznyi cselekmény elosztva tizenkettőben, pont annyira izgalmas, mint amennyire annak hangzik.
A grafika tetszett, szerintem ezek a kicsit vízfestményre emlékezettő hátterek szépek voltak, és a szereplők grafikai megvalósítása is nyújtott némi vizuális élményt, ha a jellemük már adott semmit, csak hát ez is csak addig működött, még nem kellett komolyabb mozgást belevinni.
Két hete eltökéltem, hogy a második évadot kihagyom, de lehet meggondolom magam még őszig, mert végül is a háttérsztori még mindig érdekelne, főleg a mélyben húzódó intrikák lehetnek említésre méltóak, ha a sulis és egyéb időhúzás helyett hajlandó lenne a sorozat az érdemi résszel is foglalkozni, de a szereplőgárda nagyjáért egy csepp könnyet sem hullatnék, ha otthagynák valahol a fogukat.
Az egyetlen tényleg jó pontja, amit fel tudok sorolni, az a zene és a seiyuuk, akik most is remekül adták a szerepüket. Különösen is örültem Ume-channak, de neki mindig örülök.
5/10 mert egynek elment, de ha élvezetes akart volna lenni, akkor a bishik és bishoujok mellett tartalmat sem ártott volna beletenni.
Hibike! Euphonium
Ha már yuri shipek, akkor nézzük csak meg ezt a sorozatot is kicsit. A Hibike! Euphonium elvileg egy regény adaptációja lenne, aminek az infók szerint a KyoAni csak a megfilmesítési jogait vette meg, tehát nem nagyon nyúlhatnak a készítők bele az eredetibe. Nos ehhez tartották is magukat, épp csak annyira piszkálták meg, hogy kirobbantsanak vele egy vérre menő shipháborút a nézők között. Ha azt mondom, hogy az Owari no Seraph MikaYuu és YuuNoa shipháborúja ehhez képest csak óvódás kölykök egymás hajának tépkedése, akkor nem túlzok. Történet ugyanis, hogy ez a drága stúdió fogta a két főhősnőt, és adott nekik olyan yuri jeleneteket, ami a regényben nem vagy nem így történtek, ami miatt a fél fandom belebolondult a Reina x Kumiko párosba, persze nem alaptalanul, hiszen mind a mondatok, amiket egymásnak mondtak, mind a testbeszédük, mind a zene, a rendezői szemszög, a hangulat ott volt, egyszerűen sistergett a levegő a romantikus feszültségtől és az erotikustól is bizony. Az eladási előrejelzések a yuri szituációk belógatása után háromszorosára ugrottak, mindenki erről beszélt, vitázott, érvelt, shipelt, rajzolt, történeteket gyártott. Csakhogy van nekünk ugye a regényünk, és abban Kumikonak egy gyerekkori barátja, aki a könyvekkel ellentétben itt szinte fel sem bukkan, mert a készítők gálánsan kivágták a jeleneteit, és elvileg ő lenne a Kumiko párja a későbbiekben, amit a regény olvasói és a yuriért nem igazán rajongó nézők - jogosan - elvárnak. Szóval a KyoAni teljesen aljas módon kiherélte a regényt, egymásnak ugrasztotta a nézőket, és az évad végén számolja a pénzét. Azt hiszem, a Free! esetében, ahol letetetett sejteni előre, hogy mire fog kimenni az egész, ,és hogy a nézőtábor nagy része eladja a lelkét a ship ördögének, sokkal tisztességesebben jártak el, mert ott nem is akartak zsákbamacskát árulni és úgy tenni, mintha más lenne a dolog, mint ami. Itt meg pillogtatják ártatlanul a szempillájukat, meg kamilláznak, hogy ők nem, holott de, csak sokkal aljasabb módon. Ahhoz tudvalevően nem elég tökösek, hogy bevállalják a yurit, még akkor sem, ha igény lenne rá, lásd a Tamako Market, de eladásnövelőnek jó kibacni a yuri fanokkal és regény végét várókkal is.
Nos ezt leszámítva, ha nem lenne körülette ez a bál, akkor azt mondanám, hogy a sorozat, mint zenei témájú anime legalább akkora bukás, mint a K-ON. Nem zenei, mert bár ugyan a zenekar van a középpontban, de nem a zene. Mint moe, cuki lányok cukiskodnak anime szintén bukás, mert a karakterek unalmasak, sótlanak, jellegtelenek, sokszor a nevük is alig ragad meg a néző fejében. A Kumiko x Reina jelenetek feszültségétől eltekintve a főhős négyes elég élettelen. Tényleg nem tudok kiemelni senkit, akire azt mondanám, hogy miatta megérte nézni, Gotou-kunt leszámítva, de persze neki csak félmondatok jutottak. Viszont mikor megszólalt ő legalább értelmes és/vagy aranyos dolgokat eregetett ki a száján, ez messze több, mint amit az összes szereplő együttesen letett az asztalra. Drámának szintén nem nevezném, pont a karakterek súlytalansága okán, nem lehet komolyan venni az őket ért eseményeket. Talán sclife of lifenak szódával elmegy. A történet csak tinglitangli, sokszor fölösleges melodrámával megspékelve, a zenekar helyett noname szereplők szerelmi vergődésére kellett időt pazarolni, szóval mindenhogy átlagos és langyos. A Reina x Kumiko pillanatok értek az egészben valamit, mert azok kivitelezése egyszerűen mesteri volt, ha kiteljesedtek volna párként, akkor azt mondom, hogy igen, így kell felépíteni egy románc sztorit, ilyennek kell lennie egy pár közös jeleneteinek, illetve ami kiemelkedő az a grafika, elképesztően gyönyörű volt, a zenei betétek, amik néha felhangzottak, és a seiyuuk.
Azért mert ilyen a sorozat, és azért, mert ennyire meghúzattak bennünket ezzel az egész hülyeséggel az eladások miatt szőrös szívű leszek, 5/10. Lehet többet érdemelne, de most nagyon haragszom rájuk.
Ameiro Cocoa
Pontosan az lett, amitől féltem látva a másféle perces műsoridőt. Hiába lehetett volna érdekes, de összesen tizenötperc sem lett az egész, amibe minimális karakterbemutatás mellett még megpróbáltak némi karakterdrámát és konfliktust is beleerőszakolni, megspékelve egy kis konyhafilozófiával és pszichológiával. Nos ez még működhetett is volna, csak nem így. Ahhoz, hogy ez az alapkonfliktus érjen valamit, nem ártott volna kicsit megszeretni a szereplőket, megérteni a gondolkodásukat, és mélyíteni a kapcsolatukat. Az a baj, hogy én szerintem ezt normálisan kibontva tökre szerettem volna, cuki srácok, akik közül tulajdonképpen mindenki kedvelhető lett volna, félreérthető kapcsolatok, nyugis slice of life környezet, de így olyan semmi sem lett. Viszont seiyuuparádé az tényleg volt, külön puszi Midorinért, Midorinból nem elég soha, és mostanában pofátlanul keveset nyomul. 4/10
Japp és bejelentették a második évadot is. Kíváncsi vagyok miről fog szólni az a 15 perc.
Yahari Ore no Seishun Love Come wa Machigatteiru Zoku, avagy Oregairu 2
Ez nem a folytatások szezonja, mert hát ez sem igazán azt adta, mint amit vártam és mint aminek az első pár rész alapján lennie kellett volna. Az az igazság, hogy a végére nem meghatott, hanem úgy éreztem totál kisiklott a sorozat. A diáktanácsos részekig körülbelül még hozta számomra az első évad színvonalát, bár nekem már azt is főleg Hikki vitte el a hátán és miatta néztem, de onnantól teljesen szétcsúszott az egész és a 10. rész környékén már azt vettem észre, hogy nincs kedvem nézni tovább.
Végtelen üres fecsegések, halálosan komolynak álcázva, nulla előrehaladás, valamint idegőrlő angst és angst és angst, olyan dolgokon, amiket épeszű ember még tini éveimben is két perc alatt megold, leginkább azzal, hogy kinyitja a száját és normálisan elmondja mi a baja. Hikkit ugyan továbbra is bírom, de a két háremhölgye már az első évadban is jobbára untatott és itt még inkább, az engem érdeklő mellékkarakterek alig szerepeltek, Iroha meg még annyira se izgatott, mint Yukinon és Yui. Így a végére Hikki is édeskevés lett ahhoz, hogy elég legyen az egész sorozat élvezhetőségéhez. Ráadásul az első évadbeli Totsuka jeleneteket teljesen kivágták és gyorsan átnyergeltek a lányokra Hikkivel, nehogy véletlenül már valakinek kisüljön a szeme egy esetlegesen meleg, de nem BL főhős miatt. Cuki volt, hogy azokat a pirulásokat, amiket még évad elején is Totsukának adott Hikki mostanra már a lányok kapják. Gyorsan váltott, a tini hormonok, mi?. *irónia off * Én voltam a hülye, hogy egy pillanatig is mertem reménykedni benne, hogy felvállalják egy fiúk által kedvelt main karakter meleggé tételét, mert ez pont annyira esélytelen, mint, hogy a KyoAni yurit csinál. 6/10
Uta no Prince - sama Maji Love 3000%.... izé Revolutions
Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit mondjak. Az előző évad végén azt kívántam fogják egy kicsit vissza magukat a készítők a giccs terén, de nem gondoltam volna, hogy ennyire véresen komolyan is veszik. (Bezzeg azt nem tudta Spy-san meghallani, hogy rúgják ki azt, aki ráerőltette Tori-sanra ezt a hangot). Viszont azt nem álmomban sem gondoltam volna, hogy a giccs eltűnésével együtt az élvezhetőségi szintjét is ilyen mélyre süllyesztik, szóval most a két évvel ezelőtti véleményemet semmissé téve szinte sajnálom, hogy nem volt zűrutazás xD
De tényleg nagyon szétcsúszott volt az évad,. Korábban sem az atommély karakterek vagy a sokrétű történet volt a fő vonzereje ennek a cuccnak, de azért ennél jobb volt. Szerintem nekem az volt a legfőbb bajom, hogy főleg a QN évada volt ez, ahol négy tagból kettő szinte semmit nem mozgatott meg bennem, így a történetük sem igazán érdekelt, még Camus is inkább csak a teperd már le a cicád életérzésem miatt nyújtott maradandóbb élményt, egyedül Reijit tudtam igazán önmagáért megkedvelni. Élettelen volt a banda, és hiába akarták azt az üzenetet áthozni, hogy ez mennyire megváltozott, valahogy nem jött át, így élettelen lett a sorozat is, ami valahogy átragadt a STARISH részeire is. Vagy halál unalmasak voltak a részek, vagy irtó gagyik, vagy vegyítve minimális humorral, no gay tánccal és borzalmas CGI-vel. Harura nem is akarok már sok szót pazarolni, szokásosan hozta önmagát.
A zenék közül ebben az évadban azért volt egy - kettő, ami megmaradt a fülemben, ami pont egy-kettővel több, mint az előző évadban, ahol nem nagyon akadt fogamra való, a seiyuuk, szegény fejük azért kihozták amit lehetett (Tori-san szegényem pláne megérdemli a vigaszsimit, nem lehetett neki egyszerű a csodálatos hangját ennyire irritálóvá tenni).
És jön a következő évad, a kibővült HEAVENS-szel, Uram irgalmazz, még több srác. Szerencsétlen Hurka, nem elég, hogy buta mint a föld, de most még az otome világ legnagyobb ribije címre is esélyes, ha a hét mennyei srác is becsatlakozik a hárembe. Na meg persze totál nevetséges, hogy úgy koslat utána 11+7 fő, mintha nem lenne több nőstény a világon, csak Hurka. Annyira elfáradok egy-egy évadban, hogy az hihetetlen és ahogy idősödök, úgy lesz egyre vállalhatatlanabb a dolog. Abszolút megértem Tori-sant, aki úgy van vele, hogy bőven elég egyszer látni, amíg felveszik és nem hajlandó visszanézni.. 4/10.
Kuroko no Basuke
Na és itt a másik feketebárány xD Vegyes érzelmeim vannak, mert ez az évad, mint adaptáció jól sikerült. Az előző évadbeli szörnyű időhúzások és idótaságok helyett ez az évad pörgött, szépen belesűrítették a két negyeddöntőt és a döntőt is 25 részbe, szóval ebből a szempontból egyáltalán nem panaszkodhatom. A hülye, fantasy skillek nem mondom, hogy nem hagytak nyomot a hangulatomon, de egy idő után eljutottam oda, hogy ez már úgyis csak rosszabb lesz, haladjunk, tudomásul vettük, hogy ez már inkább röhejes, fantasy baseball, mint shounen - sport és ha jó sportanimét akarok, az én szájízemnek tetszőt ilyen szempontból az nem ez lesz. (Igen, Haikyuu! odamutogatok többek között xD). Ebben az évadban végre több szerephez jutott Reo-nee, és Hatano Wataru, szóval ez hatalmas pirospont, tisztára szerelmes vagyok ebbe a tündéri dork paliba, amit csak tetéz az imádnivalóan bestiális gaysége és Waccha felülmúlatlan játéka, mert senki más nem tudta volna szerintem ilyen jól egyesíteni a vad és erős kosarast a leánylelkű fiúval. Viszont van nekünk egy Akashink, akivel végig nem tudtam mit kezdeni és legyek őszinte, nem is akartam igazán. Annyira irritált minden egyes pillanatban, amit képernyőn töltött, hogy nem tudom elmondani.
A másik nagy bajom vele, hogy sokszor az ellenfél fejlődése - no nem a látványos képességek terén, hanem, mint csapat - teljesen elvette a Seirintől a rivaldafényt. Hogy őszinte legyek, mint csapat, mint egység például Kise és Kaijo tagjai sokkal inkább tetszenek és maradandóbbat adtak mostanra, mint a főcsapat, ahol van Kuroko meg a fénye, és van mindenki más, kisebb - nagyobb klikkekben, mégis náluk erőltetik ezt a mi egy csapat vagyunk dolgot, holott pont az ő személyenként és csapatként való fejlesztésükre fordították a legkevesebb időt azt hiszem.
A grafika még mindig minőségi, kevesebb volt jóval az állókép, a zenék viszont talán ebben az évadban tetszettek a legkevésbé, igazából az egyik ending maradt meg bennem nagyon, a többi a jójó, hát mégiscsak OCD meg Rodeo, de nem hallgattam rongyosra egyiket sem.
Az előző szezonra 7 pontot adtam és bár azt mondtam ez határozottan jobban tetszett, ennek sem akarok többet adni, erősebb hetes, mint a múltkori, de nem több. És remélem, most egy kis időre lezártuk a Kuroko érát.
Hibike! Euphonium
Ha már yuri shipek, akkor nézzük csak meg ezt a sorozatot is kicsit. A Hibike! Euphonium elvileg egy regény adaptációja lenne, aminek az infók szerint a KyoAni csak a megfilmesítési jogait vette meg, tehát nem nagyon nyúlhatnak a készítők bele az eredetibe. Nos ehhez tartották is magukat, épp csak annyira piszkálták meg, hogy kirobbantsanak vele egy vérre menő shipháborút a nézők között. Ha azt mondom, hogy az Owari no Seraph MikaYuu és YuuNoa shipháborúja ehhez képest csak óvódás kölykök egymás hajának tépkedése, akkor nem túlzok. Történet ugyanis, hogy ez a drága stúdió fogta a két főhősnőt, és adott nekik olyan yuri jeleneteket, ami a regényben nem vagy nem így történtek, ami miatt a fél fandom belebolondult a Reina x Kumiko párosba, persze nem alaptalanul, hiszen mind a mondatok, amiket egymásnak mondtak, mind a testbeszédük, mind a zene, a rendezői szemszög, a hangulat ott volt, egyszerűen sistergett a levegő a romantikus feszültségtől és az erotikustól is bizony. Az eladási előrejelzések a yuri szituációk belógatása után háromszorosára ugrottak, mindenki erről beszélt, vitázott, érvelt, shipelt, rajzolt, történeteket gyártott. Csakhogy van nekünk ugye a regényünk, és abban Kumikonak egy gyerekkori barátja, aki a könyvekkel ellentétben itt szinte fel sem bukkan, mert a készítők gálánsan kivágták a jeleneteit, és elvileg ő lenne a Kumiko párja a későbbiekben, amit a regény olvasói és a yuriért nem igazán rajongó nézők - jogosan - elvárnak. Szóval a KyoAni teljesen aljas módon kiherélte a regényt, egymásnak ugrasztotta a nézőket, és az évad végén számolja a pénzét. Azt hiszem, a Free! esetében, ahol letetetett sejteni előre, hogy mire fog kimenni az egész, ,és hogy a nézőtábor nagy része eladja a lelkét a ship ördögének, sokkal tisztességesebben jártak el, mert ott nem is akartak zsákbamacskát árulni és úgy tenni, mintha más lenne a dolog, mint ami. Itt meg pillogtatják ártatlanul a szempillájukat, meg kamilláznak, hogy ők nem, holott de, csak sokkal aljasabb módon. Ahhoz tudvalevően nem elég tökösek, hogy bevállalják a yurit, még akkor sem, ha igény lenne rá, lásd a Tamako Market, de eladásnövelőnek jó kibacni a yuri fanokkal és regény végét várókkal is.
Nos ezt leszámítva, ha nem lenne körülette ez a bál, akkor azt mondanám, hogy a sorozat, mint zenei témájú anime legalább akkora bukás, mint a K-ON. Nem zenei, mert bár ugyan a zenekar van a középpontban, de nem a zene. Mint moe, cuki lányok cukiskodnak anime szintén bukás, mert a karakterek unalmasak, sótlanak, jellegtelenek, sokszor a nevük is alig ragad meg a néző fejében. A Kumiko x Reina jelenetek feszültségétől eltekintve a főhős négyes elég élettelen. Tényleg nem tudok kiemelni senkit, akire azt mondanám, hogy miatta megérte nézni, Gotou-kunt leszámítva, de persze neki csak félmondatok jutottak. Viszont mikor megszólalt ő legalább értelmes és/vagy aranyos dolgokat eregetett ki a száján, ez messze több, mint amit az összes szereplő együttesen letett az asztalra. Drámának szintén nem nevezném, pont a karakterek súlytalansága okán, nem lehet komolyan venni az őket ért eseményeket. Talán sclife of lifenak szódával elmegy. A történet csak tinglitangli, sokszor fölösleges melodrámával megspékelve, a zenekar helyett noname szereplők szerelmi vergődésére kellett időt pazarolni, szóval mindenhogy átlagos és langyos. A Reina x Kumiko pillanatok értek az egészben valamit, mert azok kivitelezése egyszerűen mesteri volt, ha kiteljesedtek volna párként, akkor azt mondom, hogy igen, így kell felépíteni egy románc sztorit, ilyennek kell lennie egy pár közös jeleneteinek, illetve ami kiemelkedő az a grafika, elképesztően gyönyörű volt, a zenei betétek, amik néha felhangzottak, és a seiyuuk.
Azért mert ilyen a sorozat, és azért, mert ennyire meghúzattak bennünket ezzel az egész hülyeséggel az eladások miatt szőrös szívű leszek, 5/10. Lehet többet érdemelne, de most nagyon haragszom rájuk.
Ameiro Cocoa
Pontosan az lett, amitől féltem látva a másféle perces műsoridőt. Hiába lehetett volna érdekes, de összesen tizenötperc sem lett az egész, amibe minimális karakterbemutatás mellett még megpróbáltak némi karakterdrámát és konfliktust is beleerőszakolni, megspékelve egy kis konyhafilozófiával és pszichológiával. Nos ez még működhetett is volna, csak nem így. Ahhoz, hogy ez az alapkonfliktus érjen valamit, nem ártott volna kicsit megszeretni a szereplőket, megérteni a gondolkodásukat, és mélyíteni a kapcsolatukat. Az a baj, hogy én szerintem ezt normálisan kibontva tökre szerettem volna, cuki srácok, akik közül tulajdonképpen mindenki kedvelhető lett volna, félreérthető kapcsolatok, nyugis slice of life környezet, de így olyan semmi sem lett. Viszont seiyuuparádé az tényleg volt, külön puszi Midorinért, Midorinból nem elég soha, és mostanában pofátlanul keveset nyomul. 4/10
Japp és bejelentették a második évadot is. Kíváncsi vagyok miről fog szólni az a 15 perc.
Yahari Ore no Seishun Love Come wa Machigatteiru Zoku, avagy Oregairu 2
Ez nem a folytatások szezonja, mert hát ez sem igazán azt adta, mint amit vártam és mint aminek az első pár rész alapján lennie kellett volna. Az az igazság, hogy a végére nem meghatott, hanem úgy éreztem totál kisiklott a sorozat. A diáktanácsos részekig körülbelül még hozta számomra az első évad színvonalát, bár nekem már azt is főleg Hikki vitte el a hátán és miatta néztem, de onnantól teljesen szétcsúszott az egész és a 10. rész környékén már azt vettem észre, hogy nincs kedvem nézni tovább.
Uta no Prince - sama Maji Love 3000%.... izé Revolutions
Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy mit mondjak. Az előző évad végén azt kívántam fogják egy kicsit vissza magukat a készítők a giccs terén, de nem gondoltam volna, hogy ennyire véresen komolyan is veszik. (Bezzeg azt nem tudta Spy-san meghallani, hogy rúgják ki azt, aki ráerőltette Tori-sanra ezt a hangot). Viszont azt nem álmomban sem gondoltam volna, hogy a giccs eltűnésével együtt az élvezhetőségi szintjét is ilyen mélyre süllyesztik, szóval most a két évvel ezelőtti véleményemet semmissé téve szinte sajnálom, hogy nem volt zűrutazás xD
De tényleg nagyon szétcsúszott volt az évad,. Korábban sem az atommély karakterek vagy a sokrétű történet volt a fő vonzereje ennek a cuccnak, de azért ennél jobb volt. Szerintem nekem az volt a legfőbb bajom, hogy főleg a QN évada volt ez, ahol négy tagból kettő szinte semmit nem mozgatott meg bennem, így a történetük sem igazán érdekelt, még Camus is inkább csak a teperd már le a cicád életérzésem miatt nyújtott maradandóbb élményt, egyedül Reijit tudtam igazán önmagáért megkedvelni. Élettelen volt a banda, és hiába akarták azt az üzenetet áthozni, hogy ez mennyire megváltozott, valahogy nem jött át, így élettelen lett a sorozat is, ami valahogy átragadt a STARISH részeire is. Vagy halál unalmasak voltak a részek, vagy irtó gagyik, vagy vegyítve minimális humorral, no gay tánccal és borzalmas CGI-vel. Harura nem is akarok már sok szót pazarolni, szokásosan hozta önmagát.
A zenék közül ebben az évadban azért volt egy - kettő, ami megmaradt a fülemben, ami pont egy-kettővel több, mint az előző évadban, ahol nem nagyon akadt fogamra való, a seiyuuk, szegény fejük azért kihozták amit lehetett (Tori-san szegényem pláne megérdemli a vigaszsimit, nem lehetett neki egyszerű a csodálatos hangját ennyire irritálóvá tenni).
És jön a következő évad, a kibővült HEAVENS-szel, Uram irgalmazz, még több srác. Szerencsétlen Hurka, nem elég, hogy buta mint a föld, de most még az otome világ legnagyobb ribije címre is esélyes, ha a hét mennyei srác is becsatlakozik a hárembe. Na meg persze totál nevetséges, hogy úgy koslat utána 11+7 fő, mintha nem lenne több nőstény a világon, csak Hurka. Annyira elfáradok egy-egy évadban, hogy az hihetetlen és ahogy idősödök, úgy lesz egyre vállalhatatlanabb a dolog. Abszolút megértem Tori-sant, aki úgy van vele, hogy bőven elég egyszer látni, amíg felveszik és nem hajlandó visszanézni.. 4/10.
Kuroko no Basuke
Na és itt a másik feketebárány xD Vegyes érzelmeim vannak, mert ez az évad, mint adaptáció jól sikerült. Az előző évadbeli szörnyű időhúzások és idótaságok helyett ez az évad pörgött, szépen belesűrítették a két negyeddöntőt és a döntőt is 25 részbe, szóval ebből a szempontból egyáltalán nem panaszkodhatom. A hülye, fantasy skillek nem mondom, hogy nem hagytak nyomot a hangulatomon, de egy idő után eljutottam oda, hogy ez már úgyis csak rosszabb lesz, haladjunk, tudomásul vettük, hogy ez már inkább röhejes, fantasy baseball, mint shounen - sport és ha jó sportanimét akarok, az én szájízemnek tetszőt ilyen szempontból az nem ez lesz. (Igen, Haikyuu! odamutogatok többek között xD). Ebben az évadban végre több szerephez jutott Reo-nee, és Hatano Wataru, szóval ez hatalmas pirospont, tisztára szerelmes vagyok ebbe a tündéri dork paliba, amit csak tetéz az imádnivalóan bestiális gaysége és Waccha felülmúlatlan játéka, mert senki más nem tudta volna szerintem ilyen jól egyesíteni a vad és erős kosarast a leánylelkű fiúval. Viszont van nekünk egy Akashink, akivel végig nem tudtam mit kezdeni és legyek őszinte, nem is akartam igazán. Annyira irritált minden egyes pillanatban, amit képernyőn töltött, hogy nem tudom elmondani.
A másik nagy bajom vele, hogy sokszor az ellenfél fejlődése - no nem a látványos képességek terén, hanem, mint csapat - teljesen elvette a Seirintől a rivaldafényt. Hogy őszinte legyek, mint csapat, mint egység például Kise és Kaijo tagjai sokkal inkább tetszenek és maradandóbbat adtak mostanra, mint a főcsapat, ahol van Kuroko meg a fénye, és van mindenki más, kisebb - nagyobb klikkekben, mégis náluk erőltetik ezt a mi egy csapat vagyunk dolgot, holott pont az ő személyenként és csapatként való fejlesztésükre fordították a legkevesebb időt azt hiszem.
Az előző szezonra 7 pontot adtam és bár azt mondtam ez határozottan jobban tetszett, ennek sem akarok többet adni, erősebb hetes, mint a múltkori, de nem több. És remélem, most egy kis időre lezártuk a Kuroko érát.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése