Tavaszi szezon - start
Arslan Senki
314-ben járunk, történetünk főhőse a virágzó és gazdag Pars királyság hercege, Arslan. A herceg egy barátságos, kedves természetű fiú, aki méltó örököse akar lenni dicső apjának, és igyekszik megfelelni neki, ám sajnos az elsőre igencsak ridegnek és embertelennek tűnő apja nem igazán értékeli a próbálkozásait. Ezt leszámítva nincs rossz élete, a nép is szereti, azonban 14 éves korában szembe kell néznie élete egyik legnagyobb kihívásával, aminek következtében, a támogatói segítségével igaz királlyá válhat, miközben megpróbálja visszaszerezni az elveszett kincseit.
Az egyik legjobban várt darabom a szezonban, királydráma, kalandok, intrikák, személyiségfejlődés, ezt várom tőle az előzetes ismereteim alapján, bár az első rész még csak bevezető volt, épp csak felfestette, hogy kik fognak a történet középpontjában állni. Arslan herceg egyelőre egy burokban nevelkedett finom úrnak tűnik, ráadásul itt még igencsak gyerek, ám úgy gondolom, hogy a történet az ő felnőtté válása, így akárcsak például Yona esetében annak idején, ezzel semmi gond nincs, ráadásul a jóságával jó pár fiatal szívet meg tudott hódítani, Daryun meg csak hnggg, ahogy aggódott és a herceg segítségére sietett. Úgy sejtem, a most felbukkant kis szökevény sráccal sem utoljára találkoztunk, aki igencsak érdekes kérdéseket feszegetett, ami alaposan el is gondolkodtatta a világból még nem sokat ismerő herceget. A következő részben már rátérünk a fővonalra is.
Tényleg sokat várok ettől a sorozattól, remélhetőleg egy erős karakterfejlődést mutat be, egy jó kis fantasy köntösben, ráadásul most is nagyon tetszik Arakawa Hiromu karakterdizájnja. A seiyuuk jók, Daryun szerepében Hosoya Yoshimasa telitalálat, és Kobayashi Yuusuke is remekül illik a fiatal herceghez, ahogy a cast további rész is igen impozáns.
Ore Monogatari
Az elsős Gouda Takeo jólelkű, tisztelettudó fiatalember, aki azonnal segítségére siet bárkinek, akinek szüksége van rá és minden álma, hogy egy kedves lányt halmozhasson el szerelemmel. Igen ám, csakhogy van egy pici probléma. Takeo a maga majd kétméteres magasságával, az ehhez mért kilóival, valamint a nem épp szobrász által faragott vonásaival inkább emlékeztet egy bár mogorva kidobóemberére, semmint egy középiskolás gólyára, így soha nem ért cél a lányoknál. Legjobb barátja, Sunagawa Makoto, vagy ahogy ő hívja Suna vele ellentétben viszont piszok jóképű, rajonganak is érte a hölgyek, ő viszont egyetlen lányt sem tüntet ki a figyelmével, inkább Takeoval tölti az idejét. Aztán egy nap a metrón Takeo megment egy fiatal lányt egy zaklatótól, később pedig a lány megkeresi, hogy megköszönje neki, amit tett. Takeo első pillantásra beleszeret a lányba, ám úgy tűnik, hogy a hölgy, mint eddig az összes kiszemelt leány inkább Suna iránt táplál gyengéd érzelmeket.
A mangája sajnos még nincs végig lefordítva, ám amennyi eddig kint van azt olvastam, és ez valami tüneményes darab. A két fiú barátsága csodálatos, a jóképű Suna ragaszkodása és lojalitása a barátjához igazán tiszteletreméltó, és viszont is, Takeo sem ad kevesebbet, mint kap. Jó fujoshihoz méltón akár shipelhetném is őket (főleg, hogy a viszonyuk iszonyatosan hasonlít az Elektel hőseinek viszonyához xD), ha egyrészt nem tetszene, hogy ez pusztán erős, férfias barátság, másrészt nem lenne annyira édes a romantikus szál, mint amennyire az. Ugyanis mind a hősnő, mind annak a Takeoval való viszonya hihetetlen aranyos, szóval ez manga hidegre tett, akár a barátsághangsúlyos, akár a romantikus részek voltak középpontba, pocsolyává olvadtam. A másik maga Takeo. Bevallom én is azért voltam rá kíváncsi először, mert felettébb érdekelt, hogy mit lehet abból kihozni, hogy egy nem tipikus szépfiú szemszöge érvényesül, de felénél fel ez már se tűnt igazából, mert Takeo belső tulajdonságai sokkal figyelemre méltóbbak a ténynél, hogy nem bishi. Végre egy olyan férfi hős, aki nem coool tsundere (nem mintha alapjában véve bajom lenne velük egy pontig, de néha már nagyon uncsi, hogyha bishi, akkor coool tsundere, bocsi xD), nincs traumatikus múltja, nem kezeli le emiatt az embereket, nem elérhetetlen, meghódíthatatlan egyed, hanem egy igazi melegszívű aranybogár, aki mellette erős, testileg és lelkileg is, és nem lehet nem szeretni, még a néha feltűnő baleksága is inkább imádnivaló. Egy idő után az olvasó is teljesen megérti, hogy a hősnő miért szerelmes a srácba, mert ő is az lenne belé. xD
Ennek már a PV-je is igazi cukiság volt, a mangája szintén az, szóval nem várok kevesebbet a Madhouse által levezényelt sorozattól sem. A pletykák szerint ráadásul 24 részes lesz a cukiság, ami remek, mert egy jó shoujonak sok rész kell, ezt már az Akatsuki no Yona tökéletesen bizonyította. A seiyuu választás elsőre furcsának tűnhetett, hiszen Takeo szerepére Eguchi Takuyát kérték fel, ám ő már annak idején a Mushibugyoban bizonyította, hogy képes nagyon mély dörmögésre is, ami Takeo szerepére tökéletes. Mellette Sunat Shimazaki Nobunaga, még Yamato Rinkot Han Megumi alakítja, zseniális cast.
Mikagura Gakuen Kumikyoku
Baromi jó kezdés volt, Eruna egy igazi genki csaj, olyan szövegekkel és arckifejezésekkel, ami földönfetrengős, de előreláthatólag a többiek sem maradnak le sokkal mögötte. Vicces, aranyos, szóval nálam tökre betalált. Remélem végig komédiának szánják, ezen a színvonalon, annak nagyon örülnék, ha maradna ilyen elvetemült. :3 És ebben a sorozatban sok más kiváló seiyuu mellett végre megint együtt játszik az egyik titkos seiyuu OTP-m, hiszen Tsugu mellett Zakki is kapott egy jelentős szerepet. Happy ^_^
Kekkai Sensen
Együtt élhetnek-e egymással szörnyek és emberek? Nos a történetnek helyet adó New Yorkban ez ugyan kényszerűen, de hellyel - közzel megvalósult, azok után, hogy egy hasadék nyílt az emberek meg a szörnyek világa között és egy ködfelhő elzárta a külvilágtól a várost és a benne élőket, embert és szörnyet egyaránt. Persze nem mehet minden flottul és vannak kilengések is, ezért egy törvényen kívüli szervezet, a Libra, ami természetfeletti képességekkel bíró teremtményekből áll, őrzi a rendet és a békét. Ide csatlakozik be főhősünk, a szintén nem átlagos Leo is.
Az első rész kicsit káoszosan indult, de nekem nagyon tetszett. A Bones az egyik kedvenc stúdióm, így mindig magasak az elvárásaim az ő animiék felé, szóval kíváncsi leszek mit hoznak ki, minden esetre a felütés eddig ígéretesnek tűnik. A grafika illik a hangulathoz, a zenék is eltaláltak, a seiyuuk meg aztán pláne, Sagakuchi Daisuke, Nakai Kazuya, Ishida Akira, hogy csak a három kedvencem kiemeljem, ráadásul Akira-san karaktere már most egy rohadék kavarógépnek tűnik, aki biztosan nem kevés színt fog vinni a történetbe az aljas áskálódásával.
Kyoukai no Rinne
A magyar animefanok többsége biztos, hogy találkozott már Takahashi Rumiko nevével, hiszen a hölgy nem más, mint az itthon is vetített Inuyasha című sorozat eredeti szerzője, de ő a szülőanyja több más, nagyon híres műnek is. Most pedig egy újabb mangáját álmodták mozgóképre.
Mamiya Sakura kiskorában elveszett a nagymamája birtoka mögötti erdőben, és bár végül épségben előkerült szert tett egy különös képességre, miszerint képes látni a szellemeket. Persze, ahogy azt már más ilyen témájú művekből sejthetjük, ez a képesség inkább átok, mint áldás, és nagyon szeretné, ha sikerülne leráznia magáról a eme kotnyeles lényeket. Aztán egy nap felbukkan az életében a titokzatos Rinne, aki egy ember és egy shinigami keresztezése és ez alapjában forgatja fel Sakura amúgy sem túl békés és nyugodt életét.
Az angol felirat elég nyögvenyelősen érkezett meg az első részhez, pedig nagyon vártam már ezt az animét, de megérte kitartóan lesni az oldalakat, mert kellően meg is vett, aranyos volt, vicces, szép a rajzolás és első látásra a két főhős is roppant szimpatikus. Sakura egy talpraesett lányzónak tűnik, Rinne meg abszolút elvarázsolt egy figura, de a jó fajtából, így nem is csoda, hogy szinte azonnal beleszerettem. Remélhetőleg ez a szerelem végig ki fog tartani.
Dungeon ni Deai o Motomeru no wa Machigatteiru no Darou ka
A szezon egyik fantasy sorozata némi háremmel és ecchivel fűszerezve. Sajnos egyik sem az én műfajom, az ecchi az ugye nememből fakadóan hagy teljesen hidegen, a hárem meg még fiúban sem izgat, (nincs mentségem a UtaPürére sem Tori-sanon és a táncon kívül xD) nem hogy hölgykoszorúban. Hogy mégis miért nézem? Persze, Tsugu az oka, de ebben a szezonban szerencsémre van nem hárem - ecchi sorozata is, szóval könnyebben fogok erről lemondani, ha megunom xD Meg a fantasy, de ez még nagyon kérdéses, hogy akarom - e hosszabb távon. Lehet nem fogok róla végszámadást adni, mert az első rész igazából annyira nem nyűgözött le. Nézzük miről is van szó.
Történetünk főhőse Bell, egy magányos harcos, aki Istennőjével él együtt és a legjobb kalandorrá szeretne válni. Orario város alatt, ahol laknak, hatalmas labirintus húzódik, tele szörnyekkel, amiknek a legyőzése pénzt és hírnevet hozhat a konyhára, ezért nem meglepő, hogy egész családok foglalkoznak szörnyvadászattal. Bell maga is egy közülük, és nem épp egy Terminátor alkat. A Minotaurus ellen ott is hagyná a fogát, ha nem mentené meg egy csinos szőke lány, aki mint kiderül az egyik legbefolyásosabb klán kiemelkedő tagja. Bellt persze első látásra elbűvöli a hölgy és még keményebben kezd küzdeni, hogy legyen nála esélye, miközben tudtán kívül a háremét is szépen bővíti.
Alapvetően tök érdekes lenne, már csak azért is, mert nagyon jól keveri bele az MMO-t a fantasyba, úgy, hogy mégsem a bennragadtunk egy játékban, és nem tudunk kijutni sablont használja, de van bennem egy félelem, hogy nem a világban rejlő potenciált fogják kihasználni, hanem SAO módon rámennek a nyálas és nem sokat érő románcra, a műdrámákra, a háremre, na meg a bugyikra és mellekre, ezúttal épp Lúzer Jánossal Mindent meg tudok csinálni Kirito helyett, mindezt sablon némberekkel, ahelyett, hogy felépítenének egy érdekes világot, érdekes kalandokat és érdekes személyiségeket, én meg szívni fogom a fogam, hogy lenne benne egy csomó lehetőség, de elpazarolták a pénzhajhászás oltárán. Szóval még nagyon kérdőjeles nekem ez a sorozat.
Owari no Seraph
Vámpírok, bishik, lolik, szóval a szezon hype animéje xD A rádiója már fut egy ideje, amit másodmagával Ume-chan vezet, ezért kicsit előrébb is vagyok, mint a sorozat, így érdeklődéssel vártam, mit tud felmutatni az első rész.
Egy nap titokzatos vírus jelent meg a Földön, és megölt minden, 13 évnél idősebb embert, ezzel egyidőben pedig a vámpírok átvették az uralmat a megmaradt emberek fölött, akiket amilyen vérbanként a külvilágtól elzárva őríznek. Történetünk főhőse a meglehetősen traumatikus múltat maga mögött tudó Hyakuya Yuuichirou, egy fiatal fiú, aki árvaházban nevelkedett a tragikus események előtt, és titokban arról álmodik, hogy legyőzi a vámpírokat egyszer s mindenkorra, erre pedig hamarosan több oka is lesz, mint pusztán a tény, hogy igába döntötték az embereket.
Érdesnek tűnik, mondjuk én sajnos vagy nem, annyira nem voltam tőle felpörögve, mint amennyire sokan várták és az első rész alapján nem ez lesz az azonnal látni akarom sorozatom a szezonban, de tisztességes iparosmunka, szóval követni fogom továbbra is, mert érdekel a háttérsztori. Yuu viszont már most untat, bár adja az ég, hogy tévedjek, de szerintem 12 egytucat, komor arccal járom a világot miközben én cipelem a Föld összes emberének fájdalmát, sőt még lehet a vámpírokét is tini, van belőlük egy pár, de bízom benne, hogy lesz nekem tetsző karakter is előbb vagy utóbb, itt még azért nem sok mindenki bukkant fel. A grafika pazar, és a seiyuu stáb meg egyszerűen zseniális, Irino Miyu, Nakamura Yuuichi, Hayami Shaori, Ishikawa Kaito és még sokan mások. Akit most hirtelen kiragadnék, az Ono Kensho, én ennyire kis "nyivákolva" még nem hallottam, szinte felismerhetetlen itt, illetve tökre örülök, hogy Ume-chan is benne lesz, bár nem valami nagyon főszerepben, de ki a kicsit nem becsüli xD
Hibike! Euphonium
A szezon KyoAni sorozata a Hibike! Euphonium. A PV-k alapján ismét a zenéhez nyúlt a stúdió, méghozzá regény alapján, már ha a K-ON teadélutánjait lehet zenés animének hívni (Zárójel, nem, szerintem nem lehet, mert nekem attól lesz zenés egy anime, hogy zenélnek benne hivatásszerűen, nem attól, hogy két teázás közben néha előveszik a hangszert simogatni. Ezek után talán érthető az elhatározásom, hogyha ez is moe lányok teadélutánjairól fog szólni a zene helyett, akkor dobom a francba)
Oumae Kumiko alsó középben egy nem akármilyen zenekar tagja volt, mert bár nemzeti versenybe nem sikerült bejutniuk, de arany minősítést értek el, azonban az egyik társa ezt a szép eredményt egészen más megvilágításba helyezte, ami nagyon mély nyomott hagyott a lányban. A ballagása után felső középben még elgondolkodnia sincs ideje, hogy akar-e csatlakozni az eléggé összevisszának hangzó iskolai bandához, mert két osztálytársa akaratlanul is a zenekar felé terelgeti, ahol nem várt ismerőbe fut bele. Innen indul a történet, amelynek során a zenekar életét követhetjük nyomon és a ott a kérdés, hogy vajon sikerül-e belőlük komoly zenekart varázsolni, akiknek van esélyük rangos versenyeken is.
Az első rész alapján ez még bármi lehet. Biztató, hogy itt tényleg hivatásos zenészekről van szó nagyrészt, és a főhősnőnek is a zenén jár az esze, nem a teákon, szóval egyelőre reménykedem benne, hogy itt tényleg zenedarabok lesznek, és zenei fejlődés, de komolyan gondoltam a fentebbi soraimat. Az első olyan jelre, ami arra mutat, hogy megismétli a KyoAni a K-ON nevű tömény unalmat, ráadásul zene nélkül, kukázni fogom a sorozatot, azonban ez a rész kezdésnek kiváló volt, abszolút megvolt a hangulata, a lányok aranyosak, a tanár urat meg már várom hosszabb szerepben, mert első látásra nagyon begyere férfikarakternek tűnik.
Ameiro Cocoa
Aoi Tokura diák, aki mellékállásban egy kis kávézóban dolgozik. Nagy népszerűségnek örvend a vendégek között, és nem csak a remek modora, hanem a külseje miatt is, hiszen olyan szép, hogy lánynak is elmehetne. A sorozatból az ő és a barátai életét ismerhetjük meg, hogyan találkoztak, és hogyan barátkoztak össze.
Sajnos a sorozat maga nagyon mini, két perc, ebből meg fél az opening. :( Persze így is aranyos, de ez egy igazán kellemes hangulatú, vidám légkörű SoL lehetne cuki fiúk cuki dolgokat csinálnak témában, ha hagynának időt a szereplőket megszeretni, megismerni, amire valljuk meg másfél perc azért elég kevés. Pedig nagyon vártam ám ezt a sorit, sőt így is simán követni fogom, csak na. A seiyuu stáb ismét remek, Shimono Hiro, Midorikawa Hikaru, Miyano Mamoru, és Hirakawa Daisuke, hogy csak párat említsek és a srácok is szerethetőnek tűnnek.
Yahari Ore no Seishun Love Come wa Machigatteiru Zoku, avagy Oregairu 2
Akárcsak télen, úgy itt is van nagy visszatérőnk, ezúttal az Oregairu jött vissza két év után új szezonnal. Történetünk egy igencsak antiszociális fiúról, Hachiman Hikigayaról szól. A fiú a két lábon járó hagyjatok békén, ha valaki akarna is vele beszélni, az gyorsan elijed a szúrós megjegyzéseitől valamint az életet igencsak kifordítva személélő lényétől. De ettől is lesz zseniális a karaktere, a monológjai, az éleslátása, a cinikus beszólásai mind - mind a sorozat lelkét adják. Aztán egy nap úgy alakul, hogy az egyik tanára beprotezsálja az önkéntes klubba egy Yukino nevű szépség mellé, ami nem várt változásokat hoz Hikki életébe, ám szerencsére a klubtevékenység csak némileg csiszol az élces modorán, el nem tudja tüntetni.
Nagyon bírtam az első évadot annak idején, bár kedvenc nem lett, de határozottan a jobbfajta művekhez sorolom, főleg Hikki miatt. Imádom, ahogy gondolkodik, és ahogy el is mondja sokszor, mi a helyzet, és külön remek, hogy egy idő után jópáran meglátják benne, hogy bár néha faragatlan és kegyetlen az őszintesége, de soha nem a rosszindulat vezérli. A női szereplők sem rosszak mellette, de mégis a legjobban a Totsukával való kapcsolatát szeretem. Totsuka fiú biológiailag, de olyan édesen aranyos, hogy igazából lánynak is simán elmenne, az abszolút trap karakter, Hikki reakcióit rá meg imádom. Nem csak a trap karakterek iránti imádatom, meg a fujoshi énem miatt, hanem mert élvezet látni, ahogy ez az antiszociális egyén tökre megváltozik a srác mellett xD. Az első részben rögtön vagy kétszer pirult neki, a Totsukával való fürdőzés járt a fejében, és az, hogy meg akarja védeni a mosolyát, még a lányokra a szokásos módon gondolt. xD
Szerencsére ott vette fel a sorozat a fonalat, ahol abbahagyta, szóval alig várom Hikki és a lökött bandájának kalandjait ezen a tavaszon.
Hello!! Kin'iro Mosaic
Írtam róla annak idején, bár csak végszámadást, most pedig az öt lány itt van megint, a második évaddal. A történet semmit nem változott, így arra most nem is térnék ki, hiszen, aki követte az első évadot, az még emlékezhet a lányok kalandjaira.
Az első rész pedig ott és úgy vette fel a fonalat, ahol az előző szezon abbahagyta, ez a mű, akárcsak az Oregairu nem érezte meg a kihagyást, aminek nagyon örülök, hiszen egy bájos és kedves darabról van, aranyos szereplőkkel. Nem az az örökre emlékezetes, és mély nyomot hagyó fajta, de határozottan jól kezeli a cuki lányok cuki dolgokat csinálnak és néha yuri gyanús helyzetekbe keverednek felütést. Ezért aztán ez is ott van a várom továbbra is minden héten listán.
Uta no Prince - sama Maji Love 3000%.... izé Revolutions
Igen, itt van, megint, két év után ez is visszatért, holott senki nem hívta xD Megemlékeztem már róla egy párszor, itt a blogon is, és szerintem a legtöbb animét néző hölgy pontosan tisztában van vele, mi is ez. Giccs, cikiség, agyat kiégetően buta tyúk, idétlenül udvarló lovagok, béna számok,. és a teljesen gay tánc. Legalábbis ebben reménykedtem az első részig, csakhogy most több dolgot is kikérek magamnak, ami csalódás volt. Egyrészt miért nem a STARISH riszált az elején? A cím és a QN féle nyitás valami utalás, hogy most veszik be a senpaiokat a hárembe? Oké, tudom, hogy ez jön, de olyan felüdülés volt az előző évadban, hogy legalább a négy senpai nem udvarolt agyba meg főbe, hogy most csak rosszul esett. xD Bár az is lehet, túlkombinálom és pusztán a szakmai rivalizálást vetítette elő, annak ellenére, hogy kedvenc igazgatónk két másodperc alatt gondoskodott róla, hogy Hurka betörjön a Quartet Night köreibe. Különben a senpaiok táncija még az első évad STARISH tánicját sem éri el, és a szám is elég vérszegényke volt. És ha már a STARISH meg a tánca, egyrészt nem volt simi, fenékrázás, semmi extra, igencsak szerényecske gaység jellemezte, pedig minimum valami pikánsat vártam volna, hiszen a nyomorult tánc a sorozat egyetlen értékelhető eleme a seiyuuk mellett, és most elvették, másrészt mi az az ocsmány CGI benne? Pofátlanul kiábrándító volt.
Maga a nyitány elég kis semmiség lett, a srácok felvonultak, ellőtték a szokásos szövegeiket, igazán romancsikkü volt mind. *Ez volt az irónia, igazából szokásosan gáz* A senpaiok is tiszteletüket tették, bár mikor Camus ellovagolt az erdő felé, remélem egy gyors randira igyekezett a fán igazából rá váró Cecillel, aki persze a kézcsókot nem tudta ezúttal sem mellőzni, kösz.
Hurka továbbra is nagyon-nagyon hülye, bár ez nem tudom miért lepett meg. OMG, 26 része fűzik a fejét, könyörgöm, és pont úgy viselkedett a tyúk, mintha először udvarolták volna körbe, ráadásul a szókincse se sokat gyarapodott, még mindig a roppant találó ano a legtöbbet használt betűkombinációja a váratlan helyzetekben, amiből az életében aztán akad bőven, mert egy szia, hogy vagy is érheti sokként.
Az angyalok a BoueiBu után meg itt is befigyeltek, de legalább a diri hozta a formáját és a végére kiderült mi lesz ennek az évadnak a nagy sztorija. Tripla S.
Gintama
A végére hagytam a folytatások közül azt, aminek a leginkább örülök és örültem. Igen, a Gintama is visszatér végre, egy nagyobb szünet után. Mivel most már megint felgyűlt jópár mangafejezet, így remélem, hogy az anime elég sokáig képernyőn fog maradni, nem szúrják ki a szemünk tizenegykét résszel.
Gondolom mindenki ismeri eme műremeket, ha máshogy nem hallomásból, de nézzünk gyorsan egy kis történetösszefoglalót és azt, hogy miért még mindig a Jump első számú mangája. Egy alternatív múltban járunk, amiben űrlények foglalták el Japánt, és ennek következtében a technikai fejlettség rohamos gyorsasággal érte utol, majd szárnyalta túl a 21. századét, így lehetséges, hogy megférnek egymás mellett a szamurájok és az idolok. Persze az invázió kezdeti szakaszán egy maroknyi hős szamuráj igyekezett felvenni a harcot a betolakodók ellen, ám sajnos csatát vesztettek. Ebben a furcsa kevert világban él főhősünk, Sasaki Gintoki, aki egy kis vállalkozást vezet. Némi pénzért fel lehet bérelni szinte bármilyen munkára. Két segítsége is akad, a meglepően normális, pont ezért kicsit labilis idegállapotú Shimura Shinpachi, és az állandóan éhes, földöntúli erővel bíró Kagura valamint "apró" házikedvence, Sadaharu. Ők négyen alkotják az Yorozuya legénységét.
Nos szerintem már ez a nem mindennapi felállás is elég lenne, hogy elvigye a hátán a sztorit a népszerűségig, ám itt nem álltak meg az alkotók, hiszen ez a sorozat mesterien vegyíti a troll vígjátékot, a paródiát, és a szomorú, harcos részeket. Gintoki maga egy antihős, főleg a Jumpban megszokottakhoz képeset, ahelyett, hogy jó shounen pasiként a vállán cipelné az univerzum megmentésének kényszerét, legtöbbször aljas beszólásokkal boldogít bennünket, és magasról ejt a világra, állandóan tartozik a főbérlőjének, Kagurával karöltve pedig mindennél hatásosabban táncolnak szegény Shinpachi idegein, de a többi feltűnő karakternek sem kell szégyenkeznie, egyik sem százas. Mondjuk például a Shinsengumi, ami testületileg felsorakozhatna a szótár idióták címszavánál illusztrációnak. Ezen felül mindent ami él és mozog kiparodizál, sajnos vagy nem, mivel a japán közönségnek készült a sorozat elsősorban, így a poénok csak bizonyos látott animeszám fölött és bizonyos történelmi ismeretek fényében nyernek értelemet, mert bizony nem csak showműsorokat, animéket, mangákat, filmeket, hanem a saját közéletüket, valamint történelmüket is górcső alá veszik a készítők, és kellően szókimondó, semmit el nem kendőző humorba ágyazva prezentálják is. Ha azonban kicsit visszavesznek a humorból, akkor a sírás is garantált, hiszen a komolyabb történetszálak nagyon megindítóak tudnak lenni. Ez az egyetlen sorozat, ami elérte, hogy sírva nevessek és nevetve sírjak.
A seiyuu gárda parádés, Sugita Tomokazu Gintokija pedig epikus, egyszerűen annyira összenőtt a karakterrel, hogy nélküle egyáltalán nem lenne ilyen jó. Én pont ezért vagyok képtelen olvasni a mangát, Sugi nélkül valahogy sokkal szegényebb az egész. De a többi seiyuu is remekel, Sagakuchi Daisuke Shinpacni és Kugimiya Rie Kagura szerepében fantasztikusak, Ishida Akira Zurája legendás, de Nakai Kazuya, Chiba Susumu, Suzumara Kenichi is tudása legjavát hozza, rajtuk kívül pedig számtalan más nagy név is felbukkan a sorozatban. A zenék nagyon illenek a sorozathoz, az openingek és endingek közül sok instant kedvenc azóta is, különösen is a SPAYR két nótáját kedvelem, az animáció állandóan kiváló minőségű, szóval ez az a sorozat, ahol Sunrise által készített anime adaptáció annyira a helyén van, hogy bőven lekörözi a már alapjában véve is zseniális eredetit DE!!! és itt a de, ezt az animét nem fogja mindenki szeretni. Annyira speciális humora van, hogy általában nincs semleges néző, akit elkap, annak kedvenc, akit viszont nem, az ne is erőltesse, nem lesz jobb, és nem lesz rosszabb. Mindig ezt a minőséget adja. Nagyon összefüggő sztori sincs, a múltat leszámítva, inkább rövidebb arcok és egyrészes poénok alkotják az anime nagyját.
És miután ennyit rizsáztam magáról az animéről, nézzük az első részt a harmadik évadnak címkézett sorozatból. >.< Hozta a formáját, egy alapos bocsánatkérés után rögtön fejet ugrottunk egy lehetetlen szituáció közepébe, amit persze, hogy Gintoki okozott akaratlanul is, mikor kicsit megkavart az időt. Sajnos nem zárták le, hanem folyt. köv., de a hangulatot így is adta, szóval alig várom a következő hetet az új részig.
Ennek már a PV-je is igazi cukiság volt, a mangája szintén az, szóval nem várok kevesebbet a Madhouse által levezényelt sorozattól sem. A pletykák szerint ráadásul 24 részes lesz a cukiság, ami remek, mert egy jó shoujonak sok rész kell, ezt már az Akatsuki no Yona tökéletesen bizonyította. A seiyuu választás elsőre furcsának tűnhetett, hiszen Takeo szerepére Eguchi Takuyát kérték fel, ám ő már annak idején a Mushibugyoban bizonyította, hogy képes nagyon mély dörmögésre is, ami Takeo szerepére tökéletes. Mellette Sunat Shimazaki Nobunaga, még Yamato Rinkot Han Megumi alakítja, zseniális cast.
Mikagura Gakuen Kumikyoku
A történet egy Vocaloid darab, ami regényen alapszik, hasonlóan a tavaly futott Mekakucity Actorshoz, és a jövőre érkező Tsukiutához.
Főhősnőnk Ichinomiya Eruna egy elég érdekes személyiségjegyeket magán viselő hölgyemény, igazi otaku a szentem. Épp iskolaválasztás előtt áll és teljesen tanácstalan hova menjen, egészen addig, még a kezébe nem nyomnak egy katalógust, amiben megpillantja álmai nőjét, így került a Mikagarua Bentlakásos Magániskolába, ahol töménytelen furcsaság várja már a felvételi vizsgán, aztán rögtön kap maga mellé egy (végre nem háremkirály Tsugu hangon) beszélő macskát, egy klubot, és egy teljesen káoszos iskolai életet.
Kekkai Sensen
Együtt élhetnek-e egymással szörnyek és emberek? Nos a történetnek helyet adó New Yorkban ez ugyan kényszerűen, de hellyel - közzel megvalósult, azok után, hogy egy hasadék nyílt az emberek meg a szörnyek világa között és egy ködfelhő elzárta a külvilágtól a várost és a benne élőket, embert és szörnyet egyaránt. Persze nem mehet minden flottul és vannak kilengések is, ezért egy törvényen kívüli szervezet, a Libra, ami természetfeletti képességekkel bíró teremtményekből áll, őrzi a rendet és a békét. Ide csatlakozik be főhősünk, a szintén nem átlagos Leo is.
Az első rész kicsit káoszosan indult, de nekem nagyon tetszett. A Bones az egyik kedvenc stúdióm, így mindig magasak az elvárásaim az ő animiék felé, szóval kíváncsi leszek mit hoznak ki, minden esetre a felütés eddig ígéretesnek tűnik. A grafika illik a hangulathoz, a zenék is eltaláltak, a seiyuuk meg aztán pláne, Sagakuchi Daisuke, Nakai Kazuya, Ishida Akira, hogy csak a három kedvencem kiemeljem, ráadásul Akira-san karaktere már most egy rohadék kavarógépnek tűnik, aki biztosan nem kevés színt fog vinni a történetbe az aljas áskálódásával.
Kyoukai no Rinne
Mamiya Sakura kiskorában elveszett a nagymamája birtoka mögötti erdőben, és bár végül épségben előkerült szert tett egy különös képességre, miszerint képes látni a szellemeket. Persze, ahogy azt már más ilyen témájú művekből sejthetjük, ez a képesség inkább átok, mint áldás, és nagyon szeretné, ha sikerülne leráznia magáról a eme kotnyeles lényeket. Aztán egy nap felbukkan az életében a titokzatos Rinne, aki egy ember és egy shinigami keresztezése és ez alapjában forgatja fel Sakura amúgy sem túl békés és nyugodt életét.
Az angol felirat elég nyögvenyelősen érkezett meg az első részhez, pedig nagyon vártam már ezt az animét, de megérte kitartóan lesni az oldalakat, mert kellően meg is vett, aranyos volt, vicces, szép a rajzolás és első látásra a két főhős is roppant szimpatikus. Sakura egy talpraesett lányzónak tűnik, Rinne meg abszolút elvarázsolt egy figura, de a jó fajtából, így nem is csoda, hogy szinte azonnal beleszerettem. Remélhetőleg ez a szerelem végig ki fog tartani.
Dungeon ni Deai o Motomeru no wa Machigatteiru no Darou ka
A szezon egyik fantasy sorozata némi háremmel és ecchivel fűszerezve. Sajnos egyik sem az én műfajom, az ecchi az ugye nememből fakadóan hagy teljesen hidegen, a hárem meg még fiúban sem izgat, (nincs mentségem a UtaPürére sem Tori-sanon és a táncon kívül xD) nem hogy hölgykoszorúban. Hogy mégis miért nézem? Persze, Tsugu az oka, de ebben a szezonban szerencsémre van nem hárem - ecchi sorozata is, szóval könnyebben fogok erről lemondani, ha megunom xD Meg a fantasy, de ez még nagyon kérdéses, hogy akarom - e hosszabb távon. Lehet nem fogok róla végszámadást adni, mert az első rész igazából annyira nem nyűgözött le. Nézzük miről is van szó.
Történetünk főhőse Bell, egy magányos harcos, aki Istennőjével él együtt és a legjobb kalandorrá szeretne válni. Orario város alatt, ahol laknak, hatalmas labirintus húzódik, tele szörnyekkel, amiknek a legyőzése pénzt és hírnevet hozhat a konyhára, ezért nem meglepő, hogy egész családok foglalkoznak szörnyvadászattal. Bell maga is egy közülük, és nem épp egy Terminátor alkat. A Minotaurus ellen ott is hagyná a fogát, ha nem mentené meg egy csinos szőke lány, aki mint kiderül az egyik legbefolyásosabb klán kiemelkedő tagja. Bellt persze első látásra elbűvöli a hölgy és még keményebben kezd küzdeni, hogy legyen nála esélye, miközben tudtán kívül a háremét is szépen bővíti.
Alapvetően tök érdekes lenne, már csak azért is, mert nagyon jól keveri bele az MMO-t a fantasyba, úgy, hogy mégsem a bennragadtunk egy játékban, és nem tudunk kijutni sablont használja, de van bennem egy félelem, hogy nem a világban rejlő potenciált fogják kihasználni, hanem SAO módon rámennek a nyálas és nem sokat érő románcra, a műdrámákra, a háremre, na meg a bugyikra és mellekre, ezúttal épp Lúzer Jánossal Mindent meg tudok csinálni Kirito helyett, mindezt sablon némberekkel, ahelyett, hogy felépítenének egy érdekes világot, érdekes kalandokat és érdekes személyiségeket, én meg szívni fogom a fogam, hogy lenne benne egy csomó lehetőség, de elpazarolták a pénzhajhászás oltárán. Szóval még nagyon kérdőjeles nekem ez a sorozat.
Owari no Seraph
Vámpírok, bishik, lolik, szóval a szezon hype animéje xD A rádiója már fut egy ideje, amit másodmagával Ume-chan vezet, ezért kicsit előrébb is vagyok, mint a sorozat, így érdeklődéssel vártam, mit tud felmutatni az első rész.
Egy nap titokzatos vírus jelent meg a Földön, és megölt minden, 13 évnél idősebb embert, ezzel egyidőben pedig a vámpírok átvették az uralmat a megmaradt emberek fölött, akiket amilyen vérbanként a külvilágtól elzárva őríznek. Történetünk főhőse a meglehetősen traumatikus múltat maga mögött tudó Hyakuya Yuuichirou, egy fiatal fiú, aki árvaházban nevelkedett a tragikus események előtt, és titokban arról álmodik, hogy legyőzi a vámpírokat egyszer s mindenkorra, erre pedig hamarosan több oka is lesz, mint pusztán a tény, hogy igába döntötték az embereket.
Érdesnek tűnik, mondjuk én sajnos vagy nem, annyira nem voltam tőle felpörögve, mint amennyire sokan várták és az első rész alapján nem ez lesz az azonnal látni akarom sorozatom a szezonban, de tisztességes iparosmunka, szóval követni fogom továbbra is, mert érdekel a háttérsztori. Yuu viszont már most untat, bár adja az ég, hogy tévedjek, de szerintem 12 egytucat, komor arccal járom a világot miközben én cipelem a Föld összes emberének fájdalmát, sőt még lehet a vámpírokét is tini, van belőlük egy pár, de bízom benne, hogy lesz nekem tetsző karakter is előbb vagy utóbb, itt még azért nem sok mindenki bukkant fel. A grafika pazar, és a seiyuu stáb meg egyszerűen zseniális, Irino Miyu, Nakamura Yuuichi, Hayami Shaori, Ishikawa Kaito és még sokan mások. Akit most hirtelen kiragadnék, az Ono Kensho, én ennyire kis "nyivákolva" még nem hallottam, szinte felismerhetetlen itt, illetve tökre örülök, hogy Ume-chan is benne lesz, bár nem valami nagyon főszerepben, de ki a kicsit nem becsüli xD
Hibike! Euphonium
A szezon KyoAni sorozata a Hibike! Euphonium. A PV-k alapján ismét a zenéhez nyúlt a stúdió, méghozzá regény alapján, már ha a K-ON teadélutánjait lehet zenés animének hívni (Zárójel, nem, szerintem nem lehet, mert nekem attól lesz zenés egy anime, hogy zenélnek benne hivatásszerűen, nem attól, hogy két teázás közben néha előveszik a hangszert simogatni. Ezek után talán érthető az elhatározásom, hogyha ez is moe lányok teadélutánjairól fog szólni a zene helyett, akkor dobom a francba)
Oumae Kumiko alsó középben egy nem akármilyen zenekar tagja volt, mert bár nemzeti versenybe nem sikerült bejutniuk, de arany minősítést értek el, azonban az egyik társa ezt a szép eredményt egészen más megvilágításba helyezte, ami nagyon mély nyomott hagyott a lányban. A ballagása után felső középben még elgondolkodnia sincs ideje, hogy akar-e csatlakozni az eléggé összevisszának hangzó iskolai bandához, mert két osztálytársa akaratlanul is a zenekar felé terelgeti, ahol nem várt ismerőbe fut bele. Innen indul a történet, amelynek során a zenekar életét követhetjük nyomon és a ott a kérdés, hogy vajon sikerül-e belőlük komoly zenekart varázsolni, akiknek van esélyük rangos versenyeken is.
Az első rész alapján ez még bármi lehet. Biztató, hogy itt tényleg hivatásos zenészekről van szó nagyrészt, és a főhősnőnek is a zenén jár az esze, nem a teákon, szóval egyelőre reménykedem benne, hogy itt tényleg zenedarabok lesznek, és zenei fejlődés, de komolyan gondoltam a fentebbi soraimat. Az első olyan jelre, ami arra mutat, hogy megismétli a KyoAni a K-ON nevű tömény unalmat, ráadásul zene nélkül, kukázni fogom a sorozatot, azonban ez a rész kezdésnek kiváló volt, abszolút megvolt a hangulata, a lányok aranyosak, a tanár urat meg már várom hosszabb szerepben, mert első látásra nagyon begyere férfikarakternek tűnik.
Ameiro Cocoa
Aoi Tokura diák, aki mellékállásban egy kis kávézóban dolgozik. Nagy népszerűségnek örvend a vendégek között, és nem csak a remek modora, hanem a külseje miatt is, hiszen olyan szép, hogy lánynak is elmehetne. A sorozatból az ő és a barátai életét ismerhetjük meg, hogyan találkoztak, és hogyan barátkoztak össze.
Sajnos a sorozat maga nagyon mini, két perc, ebből meg fél az opening. :( Persze így is aranyos, de ez egy igazán kellemes hangulatú, vidám légkörű SoL lehetne cuki fiúk cuki dolgokat csinálnak témában, ha hagynának időt a szereplőket megszeretni, megismerni, amire valljuk meg másfél perc azért elég kevés. Pedig nagyon vártam ám ezt a sorit, sőt így is simán követni fogom, csak na. A seiyuu stáb ismét remek, Shimono Hiro, Midorikawa Hikaru, Miyano Mamoru, és Hirakawa Daisuke, hogy csak párat említsek és a srácok is szerethetőnek tűnnek.
Yahari Ore no Seishun Love Come wa Machigatteiru Zoku, avagy Oregairu 2
Akárcsak télen, úgy itt is van nagy visszatérőnk, ezúttal az Oregairu jött vissza két év után új szezonnal. Történetünk egy igencsak antiszociális fiúról, Hachiman Hikigayaról szól. A fiú a két lábon járó hagyjatok békén, ha valaki akarna is vele beszélni, az gyorsan elijed a szúrós megjegyzéseitől valamint az életet igencsak kifordítva személélő lényétől. De ettől is lesz zseniális a karaktere, a monológjai, az éleslátása, a cinikus beszólásai mind - mind a sorozat lelkét adják. Aztán egy nap úgy alakul, hogy az egyik tanára beprotezsálja az önkéntes klubba egy Yukino nevű szépség mellé, ami nem várt változásokat hoz Hikki életébe, ám szerencsére a klubtevékenység csak némileg csiszol az élces modorán, el nem tudja tüntetni.
Nagyon bírtam az első évadot annak idején, bár kedvenc nem lett, de határozottan a jobbfajta művekhez sorolom, főleg Hikki miatt. Imádom, ahogy gondolkodik, és ahogy el is mondja sokszor, mi a helyzet, és külön remek, hogy egy idő után jópáran meglátják benne, hogy bár néha faragatlan és kegyetlen az őszintesége, de soha nem a rosszindulat vezérli. A női szereplők sem rosszak mellette, de mégis a legjobban a Totsukával való kapcsolatát szeretem. Totsuka fiú biológiailag, de olyan édesen aranyos, hogy igazából lánynak is simán elmenne, az abszolút trap karakter, Hikki reakcióit rá meg imádom. Nem csak a trap karakterek iránti imádatom, meg a fujoshi énem miatt, hanem mert élvezet látni, ahogy ez az antiszociális egyén tökre megváltozik a srác mellett xD. Az első részben rögtön vagy kétszer pirult neki, a Totsukával való fürdőzés járt a fejében, és az, hogy meg akarja védeni a mosolyát, még a lányokra a szokásos módon gondolt. xD
Szerencsére ott vette fel a sorozat a fonalat, ahol abbahagyta, szóval alig várom Hikki és a lökött bandájának kalandjait ezen a tavaszon.
Hello!! Kin'iro Mosaic
Írtam róla annak idején, bár csak végszámadást, most pedig az öt lány itt van megint, a második évaddal. A történet semmit nem változott, így arra most nem is térnék ki, hiszen, aki követte az első évadot, az még emlékezhet a lányok kalandjaira.
Az első rész pedig ott és úgy vette fel a fonalat, ahol az előző szezon abbahagyta, ez a mű, akárcsak az Oregairu nem érezte meg a kihagyást, aminek nagyon örülök, hiszen egy bájos és kedves darabról van, aranyos szereplőkkel. Nem az az örökre emlékezetes, és mély nyomot hagyó fajta, de határozottan jól kezeli a cuki lányok cuki dolgokat csinálnak és néha yuri gyanús helyzetekbe keverednek felütést. Ezért aztán ez is ott van a várom továbbra is minden héten listán.
Uta no Prince - sama Maji Love 3000%.... izé Revolutions
Igen, itt van, megint, két év után ez is visszatért, holott senki nem hívta xD Megemlékeztem már róla egy párszor, itt a blogon is, és szerintem a legtöbb animét néző hölgy pontosan tisztában van vele, mi is ez. Giccs, cikiség, agyat kiégetően buta tyúk, idétlenül udvarló lovagok, béna számok,. és a teljesen gay tánc. Legalábbis ebben reménykedtem az első részig, csakhogy most több dolgot is kikérek magamnak, ami csalódás volt. Egyrészt miért nem a STARISH riszált az elején? A cím és a QN féle nyitás valami utalás, hogy most veszik be a senpaiokat a hárembe? Oké, tudom, hogy ez jön, de olyan felüdülés volt az előző évadban, hogy legalább a négy senpai nem udvarolt agyba meg főbe, hogy most csak rosszul esett. xD Bár az is lehet, túlkombinálom és pusztán a szakmai rivalizálást vetítette elő, annak ellenére, hogy kedvenc igazgatónk két másodperc alatt gondoskodott róla, hogy Hurka betörjön a Quartet Night köreibe. Különben a senpaiok táncija még az első évad STARISH tánicját sem éri el, és a szám is elég vérszegényke volt. És ha már a STARISH meg a tánca, egyrészt nem volt simi, fenékrázás, semmi extra, igencsak szerényecske gaység jellemezte, pedig minimum valami pikánsat vártam volna, hiszen a nyomorult tánc a sorozat egyetlen értékelhető eleme a seiyuuk mellett, és most elvették, másrészt mi az az ocsmány CGI benne? Pofátlanul kiábrándító volt.
Maga a nyitány elég kis semmiség lett, a srácok felvonultak, ellőtték a szokásos szövegeiket, igazán romancsikkü volt mind. *Ez volt az irónia, igazából szokásosan gáz* A senpaiok is tiszteletüket tették, bár mikor Camus ellovagolt az erdő felé, remélem egy gyors randira igyekezett a fán igazából rá váró Cecillel, aki persze a kézcsókot nem tudta ezúttal sem mellőzni, kösz.
Hurka továbbra is nagyon-nagyon hülye, bár ez nem tudom miért lepett meg. OMG, 26 része fűzik a fejét, könyörgöm, és pont úgy viselkedett a tyúk, mintha először udvarolták volna körbe, ráadásul a szókincse se sokat gyarapodott, még mindig a roppant találó ano a legtöbbet használt betűkombinációja a váratlan helyzetekben, amiből az életében aztán akad bőven, mert egy szia, hogy vagy is érheti sokként.
Az angyalok a BoueiBu után meg itt is befigyeltek, de legalább a diri hozta a formáját és a végére kiderült mi lesz ennek az évadnak a nagy sztorija. Tripla S.
Gintama
A végére hagytam a folytatások közül azt, aminek a leginkább örülök és örültem. Igen, a Gintama is visszatér végre, egy nagyobb szünet után. Mivel most már megint felgyűlt jópár mangafejezet, így remélem, hogy az anime elég sokáig képernyőn fog maradni, nem szúrják ki a szemünk tizenegykét résszel.
Gondolom mindenki ismeri eme műremeket, ha máshogy nem hallomásból, de nézzünk gyorsan egy kis történetösszefoglalót és azt, hogy miért még mindig a Jump első számú mangája. Egy alternatív múltban járunk, amiben űrlények foglalták el Japánt, és ennek következtében a technikai fejlettség rohamos gyorsasággal érte utol, majd szárnyalta túl a 21. századét, így lehetséges, hogy megférnek egymás mellett a szamurájok és az idolok. Persze az invázió kezdeti szakaszán egy maroknyi hős szamuráj igyekezett felvenni a harcot a betolakodók ellen, ám sajnos csatát vesztettek. Ebben a furcsa kevert világban él főhősünk, Sasaki Gintoki, aki egy kis vállalkozást vezet. Némi pénzért fel lehet bérelni szinte bármilyen munkára. Két segítsége is akad, a meglepően normális, pont ezért kicsit labilis idegállapotú Shimura Shinpachi, és az állandóan éhes, földöntúli erővel bíró Kagura valamint "apró" házikedvence, Sadaharu. Ők négyen alkotják az Yorozuya legénységét.
Nos szerintem már ez a nem mindennapi felállás is elég lenne, hogy elvigye a hátán a sztorit a népszerűségig, ám itt nem álltak meg az alkotók, hiszen ez a sorozat mesterien vegyíti a troll vígjátékot, a paródiát, és a szomorú, harcos részeket. Gintoki maga egy antihős, főleg a Jumpban megszokottakhoz képeset, ahelyett, hogy jó shounen pasiként a vállán cipelné az univerzum megmentésének kényszerét, legtöbbször aljas beszólásokkal boldogít bennünket, és magasról ejt a világra, állandóan tartozik a főbérlőjének, Kagurával karöltve pedig mindennél hatásosabban táncolnak szegény Shinpachi idegein, de a többi feltűnő karakternek sem kell szégyenkeznie, egyik sem százas. Mondjuk például a Shinsengumi, ami testületileg felsorakozhatna a szótár idióták címszavánál illusztrációnak. Ezen felül mindent ami él és mozog kiparodizál, sajnos vagy nem, mivel a japán közönségnek készült a sorozat elsősorban, így a poénok csak bizonyos látott animeszám fölött és bizonyos történelmi ismeretek fényében nyernek értelemet, mert bizony nem csak showműsorokat, animéket, mangákat, filmeket, hanem a saját közéletüket, valamint történelmüket is górcső alá veszik a készítők, és kellően szókimondó, semmit el nem kendőző humorba ágyazva prezentálják is. Ha azonban kicsit visszavesznek a humorból, akkor a sírás is garantált, hiszen a komolyabb történetszálak nagyon megindítóak tudnak lenni. Ez az egyetlen sorozat, ami elérte, hogy sírva nevessek és nevetve sírjak.
A seiyuu gárda parádés, Sugita Tomokazu Gintokija pedig epikus, egyszerűen annyira összenőtt a karakterrel, hogy nélküle egyáltalán nem lenne ilyen jó. Én pont ezért vagyok képtelen olvasni a mangát, Sugi nélkül valahogy sokkal szegényebb az egész. De a többi seiyuu is remekel, Sagakuchi Daisuke Shinpacni és Kugimiya Rie Kagura szerepében fantasztikusak, Ishida Akira Zurája legendás, de Nakai Kazuya, Chiba Susumu, Suzumara Kenichi is tudása legjavát hozza, rajtuk kívül pedig számtalan más nagy név is felbukkan a sorozatban. A zenék nagyon illenek a sorozathoz, az openingek és endingek közül sok instant kedvenc azóta is, különösen is a SPAYR két nótáját kedvelem, az animáció állandóan kiváló minőségű, szóval ez az a sorozat, ahol Sunrise által készített anime adaptáció annyira a helyén van, hogy bőven lekörözi a már alapjában véve is zseniális eredetit DE!!! és itt a de, ezt az animét nem fogja mindenki szeretni. Annyira speciális humora van, hogy általában nincs semleges néző, akit elkap, annak kedvenc, akit viszont nem, az ne is erőltesse, nem lesz jobb, és nem lesz rosszabb. Mindig ezt a minőséget adja. Nagyon összefüggő sztori sincs, a múltat leszámítva, inkább rövidebb arcok és egyrészes poénok alkotják az anime nagyját.
És miután ennyit rizsáztam magáról az animéről, nézzük az első részt a harmadik évadnak címkézett sorozatból. >.< Hozta a formáját, egy alapos bocsánatkérés után rögtön fejet ugrottunk egy lehetetlen szituáció közepébe, amit persze, hogy Gintoki okozott akaratlanul is, mikor kicsit megkavart az időt. Sajnos nem zárták le, hanem folyt. köv., de a hangulatot így is adta, szóval alig várom a következő hetet az új részig.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése