Szörnyek és boncmesterek

Mielőtt valaki azt gondolná láttam egy jobb (vagy cím alapján rosszabb) horrorfilmet, ne adj személyes élményeim voltak, azt megnyugtatom, nem erről van szó, csupán két kimagaslóan jó doramát szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. 

Bem, Bela és Belo szörnyetegek,  akik képtelenek meghalni viszont képesek emberformát ölteni, bár ha valami miatt elvesztik a kontrollt az érzéseik felett akaratukon kívül veszik fel ismét eredeti alakjukató. Évtizedek óta bolyonganak az emberek között, nincsenek emlékeik arról, hogy születtek,  és semmi  másra nem vágynak, minthogy megtalálják a módját az emberré válásnak. Súlyosbítja a helyzetet, hogy bizony néha - néha lebuknak az emberek előtt, akik természetes módon megijednek az ismeretlen eredetű, szörnyeknek kinéző alakoktól, emiatt pedig folyton lakhelyet kell változtatniuk, hiszen az emberek brutális módszerekkel fordulnak ellenük. Azonban ez sem tántoríthatja el őket attól, hogy ott segítsenek, ahol tudnak, hiszen, ahogy Bem mondogatja, ha nem nyújtanak segítő kezet a bajban, mi különböztetné meg őket  a szörnyektől.

Történetünk kezdetén éppen egy újabb városba érkeznek, ahol gyorsan össze is barátkoznak néhány emberrel, köztük egy rendőrnyomozóval és családjával, megcsillan előttük a remény, hogy megtalálják a gyökereiket és emberré tudjanak válni, miközben a rossz útra tévedt embereket és áldozataikat is igyekszenek megmenteni saját maguktól. 

Egy nagyon elgondolkodtató darabról van szó, amiben elég sűrűn felmerül a kérdés: ki is az igazi szörnyeteg. A három szörnykülsejű, de mégis igazságszerető, emberszerető egyén az, akik a sok megpróbáltatás ellenére még mindig igyekeznek bízni a körülöttük élőkben, vagy pedig az ember, akinek a szívében oly sok sötétség is képes lakozni?  Erről szól a Yokai Ningen Bem című sorozat. 

Nagyon tetszett, hogy az összes szereplő kidolgozott, nem sablonkarakter volt, valamint, hogy a "rosszak" sem véglények voltak, hanem emberek, akik ilyen - olyan ok miatt léptek a rossz útra. Sőt kifejezetten jók sincsenek, emberek vannak, akik próbálkoznak megtalálni a saját életükben a helyes ösvényt, miközben el-elbuknak, de mindig van egy kéz, amely felsegíti őket. Igazán komoly és megható sorozat, mindenkinek ajánlom. A három főszerepben Kamenshi Kazuya  a KAT-TUN zenekar frontembere, a kitűnő színésznő Anne, valamint Suzuki Fuku. Mindhárman remekül játszanak, igazán sallagmentesen. Korábban panaszkodtam, hogy a japán színészek néha nagyon túl tudnak lőni a célon, itt viszont valahogy végig a téma komolyságának megfelelően visszafogott a játékuk, talán különösen Kaménak sikerült ráéreznie a komoly, céltudatos, de nagyon is törődő Bem karakterére.

A másik dorama a Voice, amely öt törvényszéki orvostanhallgató útját követi a szemeszter első napjától. Kaji Daiki igencsak meglepődik, mikor barátja Ishimatsu Ryosuke felhívja figylemét, hogy a neve nem a leendő szívsebészek listáján van, hanem bizony a törvényszéki hallgatók között található meg. Mint kiderül a kurzus vezetője - aki jól ismeri Daikit - kérte ezt a módosítást, mert úgy hiszi, Daikinak van érzéke, hogy a halottak utolsó üzenetét közvetíteni tudja. A fiúnak nincs más választása, mint belevágni négy társával együtt a munkába, ahol különböző, rejtélyes halálesetek nyomába eredve  lassan rájönnek, miért is olyan fontos, hogy az elhunytak utolsó, ki nem mondott szavait át tudják adni a hozzátartozóknak.

Erről a doramáról sem tudok mást mondani, mint hogy igazán fantasztikus darab, és néha bizony torokszorító. Emberi sorsok, tragédiák tükrében mutatkozik meg, hogy mennyi szeretet, együttérzés is lakik a világban. Aki leírás alapján egy japán CSI-ra számítana az csalódni fog, itt nem történnek nagy bűntények, nincsenek nagy leleplezések, epikus kutatások a bűnösök után. Egyszerű, de nagyszerű emberek vannak, akiknek halálon innen és halálon túl is meg kell hallani a hangját. 

A szereplőgárda itt is nagyon jóra sikerült, és bizony néha-néha elgondolkodom, hogy miért nem tudnak az animékben is olyan női főhősöket kreálni, mint egyes doramákban, ahol nem hogy nem idegesít a nőstény, de igazán a szívembe tudom zárni. Ishimatsu Ryosuket egyébként Ikuta Toma játsza, akit korábban már a HanaKimiben is nagyon megszerettem, az egyik legjobb japán színésznek tartom, itt sem okozott csalódást. Itt egyébként azért már előfordulnak túlkapások, de még mindig az élvezhető vonalban marad, ezt is csak ajánlani tudom kezdő és haladó doramásoknak egyaránt.