Takumi - kun

Ha már tegnap úgyis emlegettem, vágjunk is bele. Mivel ez egy egész estés filmekből álló sorozat, kicsit terjedelmesebb lesz, de igyekszem kikerülni a nagyobb spoilereket, így  a Kindan no Koi-jal ellentétben azok is bátra beleolvashatnak, akik még nem látták, bár mivel ez BL berkeken belül egy népszerű sorozatnak számít, így azt hiszem a filmeket még nem ismerők vannak kisebbségben. :3 

Maga a film sorozat egy mangán, a Gotou Shinobu és Ohya Kazumi által írt és rajzolt képregényen alapszik, és főleg a filmeknek köszönheti a népszerűségét. Mind az öt film ragaszkodik a mangához, mint alaphoz, ám el kell mondanom, hogy az első film teljesen független alkotás a többitől. A második résztől a teljes stábot lecserélték, ami egyébként szerintem a lehető legokosabb döntés volt, annak fényében, hogy mennyivel másabbak, komolyabban vehetők lettek a folytatások, sokkal jobban illik ez a hangulat a történethez és a mondanivalóhoz. Annak idején az újonnan megválasztott rendező az első filmet is újra akarta forgatni, ám sajnos nem kapott erre engedélyt, így cselesen a harmadik és az ötödik filmbe csempészte bele a múltszilánkokat. Ezzel együtt a Takumi széria nem élvezhető az első film ismerete nélkül, azt túl kell élni, mert a harmadik és ötödik részbeli visszaemlékezések ugyan adnak egy képet, de közel sem a teljeset a sorozat kezdetéről. 

Nézzük először nagy vonalakban az alalptörténetet. Van egy tekintélyes fiúiskola a hegyek között, a Shidou Középiskola. A világtól elszigetelt oktatási intézmény komoly múltra tekint vissza, ahol a külvilágtól elzárkózva tanulhatnak az ide járó diákok. Itt kezdi meg második évét főhősünk, Hayama Takumi. A  fiú alapvetően is magának való, csendes, nem igazán barátkozós kedvű fiatalember, ám súlyosbítja a dolgot, hogy van egyfajta fóbiája, nem bírja, ha hozzáérnek idegenek, szabályosaan pánikrohamot kap, amennyiben minden óvatossága ellenére mégis testi kontaktusba keveredik valakivel. Második évének elején egy új szobatársat kap, Saki Giichit,  aki az iskola egyik nevezzük bálványának szerepét tölti be. Okos, jóképű, jó családból származik,  népszerű, sok pajtása van, és még több rajongója, ám ő Takumira vet szemet. Elhatározza, hogy megszerzi magának, azonban Takumi nem ok nélkül retteg annyira az érintéstől, egy szörnyű trauma áll a háttérben, amivel Giinek meg kell birkóznia, ha azt akarja, hogy Takumi valaha is az övé legyen.

Az öt film sorrendben így követi egymást, hogy 

1. Soshite, Harukaze ni Sasayaite

2. Niji-iro no garasu

3. Detail Of Beauty

4. Pure

5. Ano, hareta aozora

Mint fentebb említettem, az első után a teljes stáb lecserélődött, Takumi szerepét Yanagishita Tomotól Hamao Kyousuke vette át, még Gii szerepét Kato Keisuke helyett Watanabe Daisuke játszotta, a rendezői székbe pedig Yokoyama Kazuhiro helyett Yokoi Kenji ült, ezek voltak a legfontosabb változások. Persze, mivel itt nem állandóan, hanem bizonyos időközönként forgatott filmekről van szó, így a kettes filmtől fölfelé is előfordult személyi csere, de a két főszereplő, valamint a harmadik résztől fontosabb karaktert játszó Baba Ryouma állandó tagja maradt a stábnak a maradék négy filmben. 

Maguk a filmek lazán függnek csak össze, inkább felvillantott életképek Takumiék életéből, egy-egy konfliktus kerül a középpontba, amit az adott film kibont, és elmesél, de azt nagyon ügyesen teszi. Szoktam ezt a sorozatot (kettestől fölfelé és ezt a továbbiakra végig értsétek, jelezni fogom, ha az első filmről beszélek), mint pozitív példát mondani arra, hogy a japán BL filmek is lehetnek egészen jók, mind történet, mind megvalósítás, mind a szerelem ábrázolását tekintve. A rendező kiváló érzékkel dirigálja le a filmeket, ügyesen mesélve jelenről és múltról, életutakról, olykor igazi drámákról, nem kapkodva, ráérve, pont úgy, amit egy ilyen, főleg érzelmekkel foglalkozó mű megkíván. Ugyanis ezekben a filmekben nem sok minden történik esemény szintjén, inkább érzelmi síkon zajlik az egész. Ezért is volt az első film annyira nem ideillő, próbált vicces lenni, de ez az a történet, ami csak azt a visszafogott humort viseli el, amit a második résztől mutattak be, nem pedig az első részben produkált harsány, túljátszott stílust. Ehhez rengeteget tesz hozzá a tényleg festői környezet, a zenék, valamint a belső monológok is. 

Szerelmi jelenetek. Szerintem a legtöbb BL film Achilles sarka, hogy egyszerűen átérezni a kényszert bennük, holott a történeteknek rendszerint pont az a lényege, hogyan szökik szárba egy mindent elsodró szenvedély, szóval nekem borzasztó illúzióromboló, ha pont ennek a kiteljesedésénél nincs semmi kémia. Nos ebben a filmben ezt ügyesen megoldották, bár a másodikban még érezhető némi zavartság a színészek között, de ahogy egyre több időt töltöttek együtt, és ahogy barátok lettek úgy lett egyre természetesebb, ahogy egymáshoz értek, meg ahogy egymást kezelték, ráadásul segítségükre van a kicsit feljebb tárgyalt finom történetszövése a sorozatnak. 

Azt is mondtam, hogy ebből a szériából is kicsit kiemelkedik számomra a Pure, ami nem teljesen Takumiékra koncentrál, hanem többek között Misu Arata és Shingyouji Kanemitsu kapcsolatát helyezi a középpontba. Arata Gii egyik, mondjuk úgy ellenlábasa, van köztük némi rivalizálás, amit a múlt valamint a személyiségük táplál, de nem igazán ellenségeskedés, hiszen, mikor Gii épp nem tud lépni , valahogy Arata ott terem és megadja neki a kezdő lökést és fordítva is.  Shingyouji, aki egy évvel fiatalabb, mint Arata, és Takumi közeli barátjává válik az idők folyamán, annak idején első látásra beleszeretett Aratába, és a legfőbb oka is ő volt az iskolaválasztásának. Olyan, mint egy hűséges kiskutya a gazdája mellett, ám kérdés, hogy nem lesz-e egy olyan pont, mikor többet akar magának Aratából, mint amit addig kapott és hogy ez mit okozna a kapcsolatukban.  

Nem csak az egyébként szerintem nagyon helyes történet számomra megkapó a Pureben, hanem a megvalósítás is. Tudni kell, hogy a forgatások alatt Baba-san annyira megkedvelte Nato Taikit és a vele való közös munkát, hogy később meghívta maga mellé több színházi darabba is partnerként, ez pedig nagyon átjön a teljes filmen. Azt mondtam, hogy a Takumi és Gii féle szerelmi jelenetek is teljesen elfogadhatóak még a hozzám fogható kritikusoknak is, de szerintem az igazi az a Pure és azon belül is Aratáék, így képzelnék el BL moviet minimum. A két színész között szinte pattogott a feszültség, és nagyon aranyosak voltak például az egymásra vetett, lopott pillantások, mikor a másik nem figyelt, szerintem ez kifejezetten élethű reakció volt tőlük.  Nagyon sajnálom, hogy nem jutottunk tovább a történetükben a negyedik résznél, mert az ötödikben csak halvány utalások vannak rájuk, ráadásul időrendben a negyedik film az utolsó, így az ötödik részben még ott sem tart a kapcsolatuk, ahol a negyedikben. Micsoda paradoxon. xD  Voltak pletykák, hogy a rendező tervez egy spin off filmet is pont Aratáékkal, de kétlem, hogy ez valaha megvalósulna, ha eddig nem sikerült, ráadásul az ötödik film után mind a két főhős bejelentette, hogy nem vállal több Takumi filmet egyéb kötelezettségeik és terveik miatt, így valószínűleg öt filmmel véget ért a Takumi éra. 

(Zárójelben megjegyzem, hogy a szériához természetesen van Drama CD is, ha valaki arra is kíváncsi) 

Befejező gondolatként pedig egy apró érdekességet hadd mondjak el, ami egyébként aktuális is, hiszen a mondandóm főhőse épp ma ünnepli a 33. születésnapját. Hatano Wataru neve talán nem cseng idegenül senkinek, főleg, hogy elég sok CD-jéről szót ejtettem már az CD ajánló topikokban és egy filmje is bekerült ide annak idején. Na most én őt először nem seiyuuként ismertem meg, hanem a Takumi széria első részében, mint színészt. Komolyan, akkor még fogalmam sem volt róla, hogy az a helyes mosolyú srác valójában seiyuu, csak beugrott egy kis mellékszerepre. Szóval ez volt az én első találkozásom Wacchával, akinek nagyon boldog születésnapot. :3