Könyvek hálójában

Az utóbbi időben három érdekes könyvet sodort elém a zinternet, amikről pár szót szeretnék szólni. 

Demény - Most én ugatok

Pórázon vezette Magos Judit

Demény, a kötsög, a véleményvezér, diktátor és az első magyar vizslabloger, akinek szellemes szösszenetei nyomán íródott ez a könyv kutyáknak és gazdáknak tanulságul.  Demény az elveszett töpörtyűrecept keresése miatt utazást tesz a múltban, amelynek során szellemesen, nagyon jó humorral, ám ha kell kíméletlen kritikával mutatja be, hogyan sikerült először a Gazdit, majd a világot leigáznia, és hogyan hozta létre a felelős gazditartást, így a deményista tanoknak hála a kutyáknak végre kutyjó életük van. 

Kutyatulajdonosként szinte köztelezőnek éreztem elolvasni ezt a könyvet és milyen jól tettem, mert zseniális ez mű, mentetlenül a szívemhez nőtt. Alap. Felváltva nevettem és sírtam, mint egy kisgyerek  rajta. Nevettem, mert Demény egy haláli pofa, ahogy a Gazdija is, fantasztikus humorral és öniróniával, ráadásul olyan eseményeket mesélnek el, amikről pepitában én is sokat tudnék beszélni. Sokan ismerik Kuro hírhedt hurkalopási esetét a környezetemben, és az egyéb velünk megesett gazságokat, így aztán ezek ismerősként üdvözölnek a könyv lapjain, és kicsit vigasztalnak is, hogy másnál is van ilyen cifraság. Másrészt viszont sírtam, mert a sorok mögött nem csak egy jófej kutya cuki kalandjai és gazditartásai jótanácsai világlanak ki, hanem sorstragédiák is, amikor a kutya (macska meg a többi) csak egy állat, és úgy is kezelik. Hogy vannak jószágok, akik nem Kuro módjára mindennap enni kapnak, simogatást, játékot, sétát, szerető kezeket, hanem bántást, verést, éhezést, félelemet, sebeket, fájdalmat. Hogy még Kuro a rá emelt kezet sem ismeri, sőt mi több, tudja, hogy a felé induló kéz cirógatást, finom falatot, játékot rejt, addig más kutyáknak ez csak egy újabb sötét folt az életükben. És ez borzasztó szívfacsaró. Ezért tartom ezt a könyvet annyira jónak. Mert tükör, jó és rossz tükör, mutat mókásat és fájdalmasat is, nevetek rajta, közben pedig sírok, és hálás vagyok, hogy Kuronak hírből sem kell megismernie ezt a világot, miközben a szívem szakad minden állatért, akinek meg igen. Szóval kutyásoknak alap, nem kutyásoknak pedig ajánlott, hiszen segít megérteni, hogy egy-egy gazdi mit és miért úgy tesz, ahogy tesz. És ha csak a deményista tanoknak a fele megvalósulna már nagy lépést tettünk volna előre a felelős gazditartás irányában, ahol a kutya és a gazda tényleg őszinte kapcsolatban élne, és nem lennének süketek egymásra. 

Katona André

Mennyi időnk van?

Noel és Bence általános iskolában legjobb barátok voltak, borsó meg a héja, annak ellenére, hogy a személyiségük nagyon különböző volt. Noel az érzékeny, kissé lányos, még Bence a nagyhangú, minden csínyben nyakig benne lévő, igazi vadóc, de jó hatással voltak egymásra az évek során, mert még Noel egy kicsit bátrabb és magabiztosabb lett, addig Bence megtalálta az érzékeny oldalát. Azonban a fiatal gyerekeket elválasztotta egymástól az élet, más-más iskolába, városba, élethelyzetbe kerültek, még Noel sikeres meleg férfiként élte az életét, addig Bence talált egy barátnőt, akivel együtt építették a közös jövőjüket. Aztán úgy alakult, hogy ismét felvették egymással a kapcsolatot, és ebből egy nem vár szerelem virágzott ki. A kérdés azonban az, hogy lehet - e jövője egy olyan kapcsolatnak, ami a múltból táplálkozik. 

Az írónak, Katona Andrénak az első regénye ez, amelyben két fiú gabalyodott össze többek között a magyar fujoshik nagy örömére, és ez az első írásosság érezhető is rajta, de abszolút élvezhető. Ami zavar, hogy nekem érzelmileg kicsit kusza, bár ebbe az is belejátszhat, hogy tudatosan ugyan, de rengeteget ugrált a nézőpontok és az idősíkok között. Ezzel együtt például voltak nagyon hiteles reakciók a könyvben, Nonó anyukájának a vallomása többek között. Olvastam egyszer egy nagyon érdekes cikket, amiben arról van szó, hogy egy 5000 főn alapuló kutatás szerint 90%-a a magyar anyáknak elvetetné a meleg fiú gyermekét, ha azt szűrni lehetne, még akkor is, ha várt és egyébként szellemileg és testileg ép magzatról van szó. Szerintem elkeserítő valahol, hogy még mindig olyan erős ezzel kapcsolatban a társadalmi nyomás, hogy emberek ilyen fokú szégyenként élnek meg valamit, amit ha a társadalom máshogy kezelne, gond se kéne, hogy legyen. Ez köszön valahol vissza Noel anyukájának az önvallomásában. 

A másik érdekessége pont az időben ugrálás. Először azt hittem valami random dolog ez, aztán rájöttem, hogy amolyan nyílik az olló elv alapján mennek a visszaugrálások. Ezt most nem tudom megmagyarázni spoiler nélkül, de a végére teljesen összeállt, hogy milyen rendezés szerint haladt a regény. 

Szóval mindenképpen érdekes olvasmány, és érdemes lehet elolvasni, főleg mert sok esetben remekül visszaadja a magyar valóságot. Nem tudom, hogy a szerző maga milyen szexuális beállítottságú, első kézből tapasztalt - e meg dolgokat, vagy csak a közeli baráti társaságában van valaki, aki ihletet adott neki, de a legtöbb helyen teljesen realistán festette le a helyzetet, és hogy egy-egy meleg egyénnek itt és most milyen félelmekkel és belső démonokkal kell szembenézni. Volt egy-két szituáció, amit magam részéről túlzottnak éreztem, a két főhős bizonyos döntései is olyan furák néha, amit teljesen életszerűtlennek tartok, valamint számomra a végjáték is olyan túl gyors volt abból a szempontból, hogy mindössze három napot ölelt fel a jelenből, ami alatt szinte rámzúdította a két éves kapcsolat minden szép és nehéz dolgát, de abszolút nem sajnálom a rá szánt időt.

John Green

Csillagainkban a hiba

A következő kötetről biztos sokan hallottak már, vagy ha nem is a könyvről, akkor a filmet biztosan sokan ismerik. Nem régen debütált a mozikban és sokan méltatják a könyv változattal egyetemben.

Hazel Grace és Augustus a rákbetegek önsegítő csoportjában ismerkednek meg. Hazelnek ugyan a gyógykezelések adtak egy kis haladékot, de folyamatosan az utolsó stádiumban van, biztosan meg fog halni - a kérdés csak az, hogy mikor. Az oxigénpalackja nélkül nem tud létezni sem, tele van fájdalommal, mégis igyekszik pozitívnak maradni. Gus a fél lábát vesztette el a rák elleni harcban, de a kilátásai jónak mondhatók, hiszen a daganat szépen eltűnt, az iskolát is újra kezdhette. Kettejük találkozása egy egészen új világot nyit meg számukra, ám a halál végig ott lebeg a fejük felett a kaszájával.

Érdekes témákat feszeget a könyv, hiszen a halál és a haldoklás mindenkit érint vagy érinteni fog így vagy úgy, és az külön jó pontja a könyvnek, hogy Hazel valóban nem akar belehalni az életébe. Viszont és ez a nagy bajom a könyvvel, hogy a haldoklás a díszlet egy tiniregénynek. Ugyanez a szerelmi történet a nyilvánvaló dráma nélkül azt hiszem csak egy átlagos tiniregény lenne. Ami önmagában nem rossz, hiszen szükség van tizenéveseket megszólító alkotásokra, amikkel ők tudnak azonosulni, amik az ő mindennapi életüket és gondolataikat foglalja keretbe, és amiken meg keresztül az olvasást is megszerethetik, szóval ezért nem is kárhoztathatom egy kicsit sem.

Mindenképpen el kell mondanom, hogy Hazel a főhősnő egy remekül megírt karakter, az életszemlélete, a kicsit kifordult világnézete mindenképpen megér egy misét, és Gus méltó párja, ha szabad ezt mondanom. Ha az író mert volna komolyabban és nem csak tini-szerelmes-mindenképpen dráma szinten belemenni ezzel a hősnővel a halál és a haldoklás témájába, egész egyszerűen fantasztikus könyv lehetett volna. Ha túllép  azon, hogy ennek szerelmi történetnek kell lennie, és más területeit is érinti a témának, akkor egy egészen komoly alkotással bővült volna a világirodalom. Ha kicsit emberibben nyúl hozzá, nem csak hollywoodi módra, akkor most, mint az egyik kedvenc művemről írnék erről az alkotásról. Így azonban maradt egy tiniregény, szerelemmel, és drámával, ami egyébként nem rossz, csak kicsit többet vártam volna tőle.