Nyári szezon - végszámadás

Free! - Eternal Summer

Nos miután az első évad nagy kedvenc volt nálam vártam is, meg nem is az újat. Vártam, mert tulajdonképpen hiányoztak a karakterek és a hangulat, nem vártam, mert féltem, hogy csak rókabőr és pénzhajhászás, aminek a minőség látja kárát. 

Most a végén azt mondom, örülök, hogy lett második évad. Bőven van hibája a szememben, kezdve talán a számomra legnagyobbal, hogy a dráma és angst oltárán Haru jellemfejlődését áldozták fel és így sikerült teljesen hiteltelenné tenniük azt, amit vele kapcsolatban közölni akartak, folytatva azzal, hogy iszonyatosan hullámoztak a részek, vagy hogy mondjam és talán most több volt a felesleges dráma, valamint bár nekem tetszett, hogy is ne tetszett volna, de még én is tudom, hogy fanservice a köbön, brománcok a csúcsra járatva és a többi, illetve szerintem bőven ott volt mögötte a rókabőr is.

De amiért mégis a pozitív felé billen a mérleg nyelve azok a fiúk és főleg Rei-chan meg Rin. Örültem nekik, Rei-channak kifejezetten harmadik és az utolsó részben, talán az egész szériában ez a kettő lett a kedvencem, és Rei-chan is maradt az abszolút Nr. 1 szereplőm, Rinnek pedig azért, mert ebben az évadban egy egészen új arcát mutatta meg, aminek hála igazán meg tudtam kedvelni, így kellemes szájízzel tudok ez alkalommal felállni előle. Na meg maradt a csodálatos grafika, a seiyuuk szokás szerint fantasztikusak voltak, az Oldcodex megint brillírozott az oppal, és az ending sem lett rossz, bár nekem az előző jobban tetszett minden téren. Szerintem pofátlanul sok lesz a pont, amit adtam rá, de mivel megkaptam, ami nekem annyira hiányzott, vigye a 9/10-et, ahogy az előző évad is. 

Love Stage!

A manga olvasása után alig vártam az animét, és el kell, hogy mondjam, sokkal jobban tetszik az egész animében, mint mangában. Az egyetlen hátrány ugye, hogy itt nincs szex, de hadd legyek őszinte. Teljesen le tudok mondani a szexről, ha cserébe ilyen minőségű mangafeldolgozást kapok. 

Ryoumának tett talán a legjobbat az anime és Egu, a mangában szerintem vagy nekem, nem volt ennyire szerethető, mint az animében, de mindenki másra is áll, hogy még jobban megszerettem őket. 

A két kedvencem Shougo és Rei lett, jobban szeretem  az ő történetüket, szóval a sorozat egyik nagy csalódása az, hogy nem kaptunk párként belőlük semmit, pedig nagyon vártam. Viszont Daigot csak dicsérni tudom, remekül játszott, csodás alakítás volt tőle, a végén meg már alig - alig hallott ki, hogy nem seiyuu. A többiek szokás szerint első osztályú játékot mutattak be, Egut említettem, de Yonaga Tsubasa és Hirakawa Daisuke is megérdemli, hogy szóljak róluk, főleg, hogy nehezített pályán is mozogtak a Free! miatt, hiszen a két sorozat egymás után ment, nekik pedig el kellett érniük, hogy a nézők ne asszociáljanak egyik gárdáról a másikra, ami nagyon jól ment. Bár néha volt ilyen fura érzésem a két sorozat után, de nem a seiyuuk miatt, hiszen ők a maximumot nyújtották. 

Összességében tényleg minden annyira tökéletes volt, a grafika, a zene, a hangulat, a karakterek, a humor, a szerelem, hogy 9/10 és kedvenc, de rögtön.

Dramatical Murder

Mivel én nem játszottam a játékkal, így összehasonlítási alapom nincs, aztán, hogy ez most jó vagy rossz magam sem tudom. Sokáig azt hittem, hogy azért sem tudom teljesen élvezni ezt a sorozatot, mert nem voltam játékos, és így a kihagyott mozaikdarabokat nem tudom a helyére illeszteni, főleg érzelmi téren, de több játékostól hallottam, hogy ők sincsenek megelégedve, szóval úgy tűnik ez az adaptáció is beilleszkedik a nem túl jól sikerültek sorába. A TogaChinél mérföldekkel jobb volt még így is ez is igaz. Amit sajnáltam, hogy a BL szál teljesen kimaradt a sorozatból, igazából én örültem volna, ha felépítenek egy romantikus szálat egy kiválasztott sráccal, de azt is tudom, hogy pont a VN jellege miatt, és amiatt, hogy ez a többi fiú mellőzésével járt volna másnak ez nem lett volna jó, és a készítők is igyekeztek az arany középutat megtalálni. 

A szereplők közül különösen nem szerettem és nem utáltam senkit, a srácok közül Koujaku volt a legszimpatikusabb és Clear "routja" tetszett a legjobban, de Noiz és Ren története is megvolt, hellyel - közzel. Mink erősen semleges, semminyire nem hatott meg, bár ez talán annak a következménye, hogy tudok egy-két spoilert róla és az nem tette őt túlságosan szimpatikus szereplővé, ez hagyott itt nyomot rajtam. Különben a második felét jobban élveztem, mikor már kitértek egy-egy szereplőre, valahogy nekem az jobban feküdt, mint a felvezetés. 

Pontozás kérdésében végül a 6/10 mellett döntöttem, mert nem volt nézhetetlen, de nem volt a legjobb sem, ráadásul ez egy erős szezon volt, így még jobban kijött, hogy ez sajnos annyira nem váltott ki belőlem sok érzelmet.

Shounen Hollywood

Azért vagyok nehéz helyzetben ezzel a sorozattal, mert  nem ezt vártam, vagy pontosítok, nem így vártam. xD

Az elején, mikor még csak annyit lehetett tudni, hogy lesz, és idolokról fog szólni, kicsit felvontam a szemöldököm, hogy UtaPri másképp, de a leírások és tailerek végül is azt sugallták, hogy itt másképp, komolyabban fognak foglalkozni az idolság kérdésével, kicsit reménykedtem benne, hogy talán a sötét oldalába is belemennek, ahol nem minden csillámpóni és kicsi szívem. Aztán lett egy kicsit elvont, elgondolkodós, sokat rágódós, mindent furán kifordulva látó sorozat, ahol érintették a témákat, amiket vártam, de sehol nem úgy, ahogy vártam. Persze az első három - négy rész után ez már világossá is vált, és így álltam neki magam is a történetnek. 

Aztán meg is szerettem, kicsit olyan regénybe illő volt, ahogy szőtte a sztorit, ami nekem nagyon tetszett, és kíváncsi lennék az előzményregényekre is ezek után, de ha valaki megkérdezné, ajánlom -e, nem biztos, hogy igennel tudnék felelni, mert ez egy kifejezetten lassú, ráérős, semmit el nem sietős, és pont ezért unalmas, vagy unalmasnak ható sorozat, amire ha valaki nincs ráhangolódva, csalódássá válhat. 

A srácok közül Makkit kedveltem meg a legjobban, és mindenképpen jó pont, hogy mind az öt fiút és érintőlegesen az elnököt is alaposan bemutatták, de pont ebből a lassú történetvezetésből fakadóan nem biztos, hogy felkeltik az érdeklődést maguk iránt a nézőben. A karaterdizájn nagyon bejött, abból a szempontból, hogy a fiúkon látszott a koruk, jóképűek, aranyosak, de egyik sem tűnt 10+ évesnek. A seiyuuk közül kifejezetten nagyon örültem Ohsaka Ryoutának és Yamashita Daikinek, valamint örültem volna Tori-sannak, ha nem csak két mondat jut neki az egész sorozatban xD Illetve, van két rész, amik bökik a szememet, az egyiket úgy ahogy van kivettem volna, annak ellenére, hogy az üzenetét értettem, a másikat meg teljesen máshogy csináltam volna meg, de hát ez már ilyen. 

Szóval magam részéről tényleg szerettem és várom a második évadot a nyitott kérdések miatt és azért, mert hátha kicsit több mindent megmutatnak benne az eredeti regény cselekményéből, de a "hibái" miatt ez most csak 7/10 nálam.

Kuroshitsuji: Book of Circus

Azt előre le kell szögeznem, hogy a három évad közül egyértelműen ez volt a kedvencem, ennek a sorozatnak tényleg a manga tesz a legjobbat, hiszen már az első évadnak is azok a részek voltak a kiemelkedő pontjai, ami a manga szálát vitte. 

Nehéz volt ez a évad, mert bár oldották néhány jól elhelyezett poénnal és Grell hülyeségeivel, ami anime original lett ugyan, de remekül beleillett a cselekménybe őurasága szerepeltetése,  mit sem változtatott azon, hogy nyomasztó volt, sötét és ahogy haladt előre a történet szinte fojtogató lett, a végjáték meg feltette az i-re a pontot. Nem vagyok egy sírós alkat, de itt többször is sikerült elpityerednem, főleg, hogy annyira nem fekete és fehér volt az egész, hiszen a "gonoszok" nagyrészt a körülmények áldozatai voltak, még a "jók" olykor vitatható eszközöket vetettek be és mély traumákat hordoznak, ami miatt tragédiákat okoznak akarva - akaratlanul. Ez a kettősség tette még inkább valahogy súlyossá a sorozat fináléját.

Tényleg nem tudok belekötni semmibe, a grafika, a seiyuuk, újak és régiek is remekeltek, a zenék fülbemászóak voltak, nekem főleg a SID által énekelt opening tetszett kifejezetten, szóval bátran nyomtan rá a 9/10-et és várom az OVA-kat.

Bakumatsu Rock

Nézzük a pozitívakat. Nekem a zenék nagyon - nagyon bejöttek, egyfolytában az OST-ot nyúzom, hihetetlen jók, szóval az új játék zenéit is árgus fülekkel várom. Már mondtam máshol, hogy régóta dédelgettem magamban egy Kiiyan - Tatsu közös produkciót és a készítők mintha csak kitalálták volna a vágyam, megspékelve három másik remek hangú seiyuuvel, akik persze nem csak jól énekelnek, de jól játszanak is. Nekem tetszett a grafika is nagyrészt, mert a koncertek közbeni CG csak tényleg ultra gáz, de a többi része nem volt rossz, színes volt, vidám, és abszolút illett egy ilyen sorozathoz. A szereplőket megkedveltem a maguk aranyos bugyutaságával együtt, még ha nagyon egydimenziósak is voltak. Arról nem is szólva, hogy hála a a készítőknek szinte forrt a levegő közöttük. 

Ezzel együtt a sorozat egy facepalm, úgy ahogy van, végig az volt az érzésem, hogy ilyen lenne az UtaPüré, ha nem rontaná benne a levegőt Haruka, és lecserélnék a zeneszerzőt. xD Így aztán igazából nem sok minden lepett meg benne, a befejezés meg annyira Bakumatsu Rockos lett, hogy majdhogynem csalódás lett volna, ha nem ilyen a vége. 

A pontozással vagyok bajban igazából, mert igazából értékelhetetlen számomra önmagában, mégis valahogy képtelen voltam haragudni rá, talán mert valóban olyan bájosan ostobácska volt, és nem is akar ennél több lenni. Úgyhogy ha a hasonlóan facepalm sorozatok megkapták tőlem az 5-öst, ez is megérdemli. Legyen 5/10.

Majimoji Rurumo

Mit mondjak róla? Nekem összességében tetszett, igazából tucat ecchi, annyira nem is az én műfajom a bugyivillantás, már csak nemem okán sem, de talán csak a Watanabe Wataru iránti elfogultságom mondatja velem, hogy egy nézést abszolút megért. Lehet az is benne van, hogy egy újszülöttnek minden vicc új, és ezerszer látott sablonokat lő el a sorozat, de mivel ecchit nagyon keveset láttam a többi műfajhoz képest, így nincs ilyesfajta, nevezzem úgy előítéletem. 

Ruromot bírtam, mint főhősnőt, szerintem nagyon mókás volt, hogy mennyire nem volt képben a  világgal és hogy emiatt hogyan reagálta le a történéseket, na meg az is aranyos volt, ahogy Koutaval viselkedett, Kouta meg lökött, de abból a fajtából, amit bírok, Persze perverz,  mint állat, (talán azért sem bántotta a szemem az ecchi itt, mert Kouta perverzségéből fakadt, nem pedig nem annyira céltalan, mint amikor, áh jött egy szellő, fellibbentek a szoknyák csak úgy random mód esete csak  forog fent, ami nekem nagyon banális szokott lenni) de emellett egy jószívű balek is. Persze a karakterek nem tengermélyek, de egy ilyesfajta komédia azt hiszem nem is igényli ezt, amit kellett, azt bemutatta a főhősökből. 

A grafika olyan, amilyen, Watanabe Watarunak ilyen a stílusa, de már abszolút megszoktam a Yowamushi Pedalból, így ismerősként üdvözölt (külön pacsi a Sakamichi féle mamachari endért és a biciklis utalásokét xD), a seiyuuk ügyesek voltak, és nagy többségében kezdő seiyuu, csak egy-két nagyobb név volt benne, de ez abszolút nem érződött, Kouta seiyuujára  Takahashi Makotora külön oda fogok figyelni a jövőben, meg a  humora számomra kellemes volt, nem volt olyan vicces, mint a Gekkan Shoujo Nozaki - kun vagy a Barakamon, és voltak önismétlő poénok, ezt leszámítva viszont jó kikapcsolódásnak bizonyult, szóval egy 7/10-et nekem bőven megér. 

Barakamon

A szezon egy másik kedvenc darabja volt nálam a Gekkan Shoujo Nozaki -kun mellett, már a témája is megvett kilóra, egy hangulatos vidéki slice of life aranyos kölkökkel, pont az én világom és be is váltotta a hozzá fűzött reményeim. Egy aranyosan mókás történet, nagyon szerethető és nem kicsit lökött szereplőkkel, akik közül én mindenkit megszerettem, és kiváló seiyuu gárdával, tökéletes volt a szombat esték feldobására. Ha már kiváló seiyuu gárda, a nagy öregeket meg sem kell említsem, hogy remekeltek, különösen Ono Daisuke, akire mintha rászabták volna sensei szerepét, de akit most ki akarok emelni az Hara Suzuko. Hihetetlen, hogy az a pöttöm lányka a maga zsenge korával milyen fantasztikusan játszott. 

8 és 9 pont között vacilláltam, de végül is annyira jólesett nézni, hogy inkább felfelé kerekítettem, szóval 9/10.

Gekkan Shoujo Nozaki-kun

Fantasztikus vígjáték volt, hihetetlenül élveztem nézni ezt a sorozatot. Mikor kijött a második PV hozzá, annyira vidám volt és színes, hogy azonnal felírta magát a listámra, de tényleg nem vártam, hogy ennyire a szívembe lopja magát. A szereplők kedvelhetőek és mókásak, nekem az abszolút kedvenc az Mikorin, valami hihetetlen cuki személyisége van, de a többieket is nagyon bírtam, a sorozat humora a helyén volt, jókat mulattam a shoujo paródián, és azon, hogy hogyan forgatták ki a kliséket, az animáció is nagyon tetszett, valamint az openinget hadd említsem meg, annyira illik ehhez az édesen lökött sorozathoz. 

A seiyuuk közül Nakamura Yuuichi egyszerűen telitalálat volt Nozaki-kunhöz, de a többiekre sem lehet panaszom, mindenki odatette magát, Ozawa Arin pedig abszolút nem lehetett érezni, hogy kevés szerep van csak még a háta mögött, hatalmas gratula neki, de azt hadd említsem meg, hogy ugyan Okamoto Nobuhiko remekül elkapta Mikorint, nekem a Drama CD-n Kenn is nagyon tetszett és nem bántam volna, ha esetleg ő marad a sorozatra is. De ez csak apróság valóban, hiszen így is tökéletesen elégedett vagyok. 

Összességében, mivel volt pár "gyengébb" pillanata így "csak" 9/10 és remélem nem marad ennyiben, mert ezt magam is el tudnám még jó ideig nézegetni.

Ao Haru Ride

Egyszer azon gondolkodtam, hogy a mangát miért élveztem jobban, aztán rájöttem, hogy a mangát a saját tempóban olvasom, még az anime néha túl ráérős és emiatt számomra leül. 

Ezzel együtt viszont valóban a kellemesebb shoujo adaptcáiók között van. A mangának még nem jutottam a végére, de ami az animeben történt végig megvan és meglepően részletesen és hűen visszaadta a manga hangulatát. Nem ez lesz a kedvenc shoujom, annyira közel hozzám nem is áll ez a fajta stílus, inkább a könnyedebb, nevetősebb darabokat kedvelem, de heti egyszer elnézegettem. Az abszolút kedvencem Onii-chan lett (Hirarin ezen a nyáron tarolt nálam, három nézett sorozatából háromban az ő karakteréért vesztem meg xD), valami iszonyat édes ez a pasas, lányok közül pedig Murao áll hozzám a legközelebb. A seiyuukkel magam részéről elégedett voltam, külön meglepetés volt, hogy a végére Matsuoka Yoshitsugut is behozták, de ennél rosszabb meglepiben soha ne legyen részem, örültem neki, ahogy a zenékkel is, az a sűrűn felhangzó betétdal annyira fülbemászó, hogy sokszor kaptam magam azon, hogy ezt dúdolgatom. 

Nekem ez 7/10.

Hanayamata

Tényleg nagyon kellemes sorozat volt, történetében is egy bájos darab, és a grafika is kényeztetés a szemnek, legalábbis az enyémnek az volt, nagyon bejött a színvilág és a lányok karakterdizije is. Maga a történet nem nagy was ist das, de aranyosan szórakoztató, olyan igazi kikapcsolódós darab, amiben édes lánykák élik az életüket, kicsit felnőnek és tanulnak egy keveset magukról meg az életről, szóval végül nem bántam meg, hogy belekezdtem. Egy erős 7/10 -et kap tőlem.

Zankyou no Terror

A nyári eleji ajánlómnál azt írtam, hogy a szezon kiemelkedő darabja is lehet, ha nem fullad bele abba, hogy túl komoly akar lenni. Hát sajnos belefulladt számomra. Túl sok akart lenni, bár ezzel együtt a szezon egyik olyan sorozata volt, amit nagyon vártam mindig, csak valahogy mégsem lett az igazi. Többen panaszkodtak a karakterek ürességére, én is hadd tegyem ezt,  kiemelve két karaktert a gárdából. Az egyik a főhősnő Mishima Lisa, akinek a jelenléte engem frusztrált. Egyrészt megértem, hogy egy középiskolás lány, aki csak belecsöppent a dolgokba, de ennél többet vártam tőle, egyfajta jellemfejlődést, hogy erősebbé válik, de végig vagy passzívan elfogadott mindent, vagy ha összeszedte magát, akkor folyamatosan olyan döntéseket hozott, ami inkább hátrafelé mozdította a dolgokat, mintsem előre, a végére meg igazából nem sok szerepe maradt azon kívül, hogy emelje a drámai hangulatot.  Nem azt vártam tőle, hogy zseni legyen, csak azt, hogyha választott magának egy utat, akkor fel is akarjon nőni hozzá, de valahogy ez elmaradt. A másik ilyen karakter Five, akit az utolsó pillanatig nem tudtam sem megszánni, sem igazán megérteni. Az eszemmel felfogtam, de az érzéseimre nem hatott és sajnálat meg együttérzés helyett felállt tőle a szőr a hátamon. 

Twelwe és Nine már sokkal  jobbak voltak,  a sorozat szépen lassan lerántotta leplet a tragédiájukról és a céljaik végül értelmet nyertek, azonban nem bántam volna, ha ez jobban előtérbe kerül kicsit, , ha a múlt és a jelen jobban összefonódik, illetve a rendőrnyomozó Shibazaki, akiről szeretnék említést tenni, mint kiemelkedő alakját  a sorozatnak. 

Hogy végül is hogy álltam fel előle? Jól indult, és nem rossz sorozat még így sem,  sok lehetőség volt benne, amit hol kihasználtak, hol nem, a grafika nagyon illett a sorozat hangulatához, ahogy a zenék is, Saito Soma valamint Ishikawa Kaito pedig remekeltek Twelwe és Nine szerepében.  7/10 lett, 

Re: Hamatora

Azért valahol zseniális, hogy milyen random ez a sorozat xD Nem egyszer az évad folyamán volt olyan, mindjárt még a tányért is ketté harapom, amiről nasizok érzésem egy-egy rész után. Főleg, mikor jött egy drámaibb rész, és szinte körömrágva vártam mi lesz, és általában koppantam, mert tuti nem az lett, amit vártam volna. Valahol értem, valahol meg nem, mert gondolom szándékosan lett ilyen, hogy ne legyen átlagosan szomorú vagy átlagosan humoros, csak nekem ez így nem jött be. Ha koherensen drámai az egész, vagy halad a drámai vég felé egy könnyedebb felütés után, vagy marad végig humoros, könnyedebb némi komolysággal, akkor az is simán belefér, hogy zavaros legyen és művészi, aminek a végén áll csak össze az értelem, de így egy akkora olvasztótégely volt, amivel csak annyit tudtam kezdeni, hogy igyekeztem tartani a lépést, de néha nagyon nem sikerült felvenni a sorozat tempóját. 

Amit mindenképpen a sorozat jó pontjának tartok az seiyuuk, (Osaka Ryouta megint csodás volt, kár, hogy Nice nem, Hatano Watarut olyan ritkán hallani főszerepben, hogy kincsként kell őrizni, és természetesen mindenki más is remekelt), a zene, valamint Birthday meg Ratio. A többi karakter annyira nem érdekelt, illetve teljesen légből kapottnak éreztem Nice és Hajime -chan hirtelen fellobbanó vonzalmát, miután korábban semmi ilyesmire utaló jel nem volt a sorozatban, én inkább olyan védelmező bátyus - aranyos húgnak láttam a kapcsolatukat, ami a háttértörténetbe simán bele is fért volna, de hát ez is annyira Hamatorás, hogy fogalmam sincs, miért lepett meg. 

Az első évad végén azt mondtam, hogy 6 pont, de egy jó második évaddal felkúszhat, hát nem kúszott, nekem ugyanott van, mint az első, szóval marad 6/10. Sajnálom különben, mert az alapötlet és sokszor a kivitelezés is jó volt, csak úgy érzem abba fulladt bele a sorozat, hogy túl különleges akart lenni.

Haikyuu!!

Ha van még édes sorozat, na az ez. Egyébként is sportanime rajongó vagyok, de ez volt talán a YowaPeda mellett a másik, ami az elmúlt években megvett kilóra. Amellett, hogy megvolt benne minden, ami egy sportanimét izgalmassá tesz, kaptunk egy imádnivaló szereplőgárdát, élükön a tenshi Suga - sannal, aki az én személyes kedvencem lett, de mindenki más is valami elképesztő szeretetreméltó alak volt, még az ellenfelek is, izgalmas meccseket, remek ritmussal, amik nem mentek át Dragon Ballba, hanem maradtak a realitás talaján, személyiségfejlődést, főleg Kageyama részéről, remek zenét, fantasztikus grafikát, és parádés seiyuu gárdát. 

(Érdekesség, ha már kettővel előrébb Saito Somát és Ishikawa Kaitot emlegettem, de ha valaki megfigyelte a számukat Twelwe és Nine, valamint mellette a Haikyuu!!-t is figyelemmel követte feltűnhetett neki, hogy a két seiyuu által megformált karakter a Haikyuu!!s mezének a számát viseli a Zankyou no Terrorban, hiszen a szintén Ishikawa Kaito által játszott Kageyama a 9-es, még a Saito Soma által életre keltett Yamaguchi a 12-es számot kapta meg a röplabda csapatban xD), 

Szóval egyértelműen kedvenc, 9/10 és második évadot neki hamarjában, bár remélem abban többet látjuk Suga-mamát a pályán is. xD