Ugrás az ismeretlenbe

Ismét egy dorama ajánlóval jövök nektek. Nem régen találtam rá a szóban forgó, Tumbling címet viselő sorozatra, amely a férfi ritmikus gimnasztikát helyezi a középpontba. Nem titok, hogy szeretem a barátságról és sportról szóló történeteket, ez a 11 részes mű pedig ebből a szempontból minden ilyen irányú igényemet kielégítette. 

Azuma Wataru egy igazi yankie, festi a haját, dohányzik, állandóan balhékba keveredik oldalán hű barátaival, Tsukimori Ryosukevel és az őt bátyjaként csodáló Nippori Keijivel. Aztán egy nap gyökeres fordulatot vesz az élete, hála annak, hogy az iskolába érkezik egy új cserediák, a bájos Satonaka Mari-chan. Wataru első látásra odáig lesz a lányzótól, aki a női gimnasztika csapatba szeretne bekerülni. Ezzel egy időben az új osztályfőnök, Kashiwagi Yutaka közli Wataruval, hogy a sok hiányzás miatt, ha nem akar visszamaradni az iskolában klubtevékenységet kell folytatni, vagy extra órákat venni. Watarunak persze eszébe sincs plusz órákon görnyedni, így inkább a klubot választja, de balhés magatartása miatt gyorsan repül mindegyikből, még a végén már csak a férfi gimnasztika klub marad. Persze a nagyszájú, menő srácnak eszébe sem jutna ennyire lányos sportot űzni, ha Mari-chan nem szólná el magát, hogy mennyire menőnek tartja ezt a sportágat. Így aztán Wataru sem tétovázik tovább, azonnal kiadja a parancsot a klub kapitányának  Takenaka Yuutának, hogy tanítsa meg erre az izére. Első látásra, meg sokadikra sem túlságosan örül sem a kapitány, sem a csapat többi tagja, Mizusawa Taku, Kaneko Atsushi, és a Yuuta korábbi csapattársa, a gólya Tsuchiya Satoshi sem, nem beszélve a  nagyon tehetséges, de mindenkitől elzárkózó, saját útját járó Hino Tetsuyáról, azonban emberhiánnyal küzdenek, még a sprotcsarnokot is csak akkor használhatják gyakorlásra, ha a lányok nem ott edzenek, sokszorosan hátrányos helyzetben vannak, ez az oka, hogy nem jutottak ki egyetlen versenyre sem, ezért szükség törvény bont alapon beveszik Watarut a csapatba. Ezzel kezdődik el Wataru és a többiek közös útja, amin persze számtalan akadállyal kell megküzdeniük, még igazi csapattá tudnak válni. A múltjuk és természetük, a féltékenység, halálesetek, a saját korlátaik a gimnasztikában,  régről jött barátságok, betegség, lemondás, titkok, amik alapjaiban rengetik meg a barátok egymásról kialakult képét, ezek mind ott tornyosulnak előttük, amivel közösen kell leszámolniuk, hogy igazi barátok lehessenek, és igazi csapat, akik akár még egy nagy szabású versenyen is esélyesek lehetnek. 

Nekem személy szerint nagyon tetszett ez a dorama. Volt benne hiba, amit legalábbis én annak találtam, gondolok itt szinte minden doramák rákfenéjére, a túljátszott és néha nagyon pózőr színészi teljesítményre, de alapvetően kiválóan megírt történet és kiválóan megírt karakterek vannak benne. Mindegyik fiúra jut idő, hogy a saját kis konfliktusát elrendezze, és soha nem marad egyedül a bajban. Talán ez a legfőbb tanulsága ennek a doramának, egy mindenkiért, mindenki egyért. Külön tetszett, hogy nem azonnal jött ez a tanulság, sokszor a csapat teljesen szétesett, mikor találkoztak az adott problémával, ami vitákat szült a barátok között, de végül mindig tudtak egymásnak segítő kezet nyújtani és túl tudnak emelkedni a saját sérelmeiken is a többiek javára. Ugyan néha szájbarágósak a tanulságok, és sokszor hatalmas csindradatta közepette jönnek helyre a dolgok, de ez legyen a legkisebb baj, hiszen ezeket a bőven ellensúlyozza minden más. 

Szintén fantasztikusak voltak a jellemfejlődések. Mindegyik karakter sokat tett meg előre, és alapjaiban változtak meg egymás hatására. Ahogy változott az őket körbevevő környezet is, hiszen kezdetben sokan nem nézték jó szemmel a balhés srácok csatlakozását, különösen igaz volt ez a lányok edzőjére, Ezaki Shoko tanárnőre, de kemény munkával aztán mindenki tiszteletét kivívták. Változnak a keménylegények, de változnak a gimnasztikás fiúk is, hiszen nekik is volt mit csiszolni magukon. Ami különösen tetszett, hogy emberek a szereplők, nem jók és rosszak, hanem olyan emberek, akikben ott van a jó és a rossz is, vannak hibáik, ennek ellenére igyekszenek a legjobbat nyújtani. Ha meg már karakterek, nem tudnék igazán kedvencet mondani, mert mindenkit megszerettem a részek folyamán, tényleg öröm volt nézni ezt a karaktergárdát. 

A sorozatban elég neves színészek kaptak helyet, a Watarut alakító Yamamoto Yusukéről már volt szó ezen az oldalon, többek között az Ouran High School Host Club dorama változatát elemző bejegyzésben. De szintén nem kezdő a Yuutát alakító Seto Koji sem, és nem is ez volt az első közös doramájuk Yusukéval, többek között a szintén kiváló Atashinchi no Danshi című műben alakítottak mostohatestvéreket. Rajtuk kívül szerepet kapott Mihura Shohei, Kaku Kento, Daito Shunsuke, Nishijima Takahiro, Tomiura Satoshi, Tamoto Soran, valamint Yanagishita Tomo, ő volt az én személyes kedvencem a színészi játékot tekintve, elképesztő érzékenységgel játszotta el az önmagával viaskodó meleg fiú szerepét. 

Összességében ez megint egy olyan sorozat, amit bátran tudok ajánlani bárkinek, aki kedvet érez doramát nézni, vagy aki szereti őket alapvetően, én nagyon örülök, hogy rátaláltam.