Őszi szezon start

És akkor mivel minden sorozatnak megnéztem az első részét, ami tervben volt, jöhet a szokásos jelentés az évadkezdésről. 

Nagi no Asukara

Négy főszereplőnk, két lány és két fiú kisgyermekkoruktól fogva barátok, mindent együtt csináltak. Azonban egy nap iskolájuk bezár, ők pedig kénytelen átiratkozni egy másik iskolába, ami a felszínen van. Igen, nem írtam el, a felszínen, hiszen Hikari, Manaka, Chisaki és Kaname egy tenger alatt megbúvó településen élik az életüket. Ebben a világban ez nem csoda, hiszen vannak a felszíni emberek és vannak a tenger alattiak, viszont a két népcsoport között korántsem rózsás a viszony. A tengeralatti nép nem óhajt semmilyen kapcsolatot a felszíniekkel, aki mégis arra vetemedik péládul, hogy a felszínről válasszon párt, azt örökre száműzik. De a felszíniek sem jobbak, lenézik, gúnyolják a tenger mélyéről érkezetteket, így nem meglepő, hogy a négy fiatalnak nem lesz egyszerű beilleszkedni az új iskolába. Amire viszont  nem számítanak, hogy Manaka már az első nap találkozik egy halászfiúval, Tsugumuval, aki később megmenti az életét. Kettejük között fura vonzalom ébred, aminek még maguk sem tudnak nevet adni, de olyan nyilvánvaló, hogy mindenki, köztük Hikari is észreveszi, ezt pedig érthető módon, hisz szerelmes a lányba, nem veszi túl jó néven.  

Első két rész alapján szerelmi dráma lesz a javából, itt mindenki szerelmes lesz mindenkibe, és mindenki kavarni fog mindenkivel, ráadásul Manaka rémes. Minden ijedezik, pánikol, bőg, nyavalyog, hisztizik, vernyákol, és a többi, mindezt pedig olyan fülsértő hangszínen, hogy majd kiszakadt a dobhártyám, pedig alapjáraton Hanazawa Kana hangját nagyon is kellemesnek tartom. Hogy miért nem dobom mégsem? Nos egyelőre három oka van a dolognak. Tetszik a grafika, szemláprázatóan gyönyörű, főképp a tengeri falu, érdekes a világa és benne van Ohsaka Ryota meg Toriumi Kousuke, akinek a karaktere Uroko-sama nemhogy a sorozat, de a szezon egyik legjobb arc férfiszereplője, nagyon laza és olyan dumája van, hogy az ember csak les, állati jó fej, szóval ez külön-külön is elég meggyőző lenne és nagy valószínűséggel elég ahhoz, hogy folytassam. Meglátjuk ezen tényezők meddig tudják ellensúlyozni Manaka örökös vergődését és a szerelmi műdrámát, benne van a pakliban, hogy féltávon kihajítom az ablakon. 

Gingitsune

Saeki Makoto egy átlagosnak tűnő iskoláslány, de mint az animéktől megszokhattuk, aki annak látszik, arról tuti kiderül nem közönséges tanuló. Ez áll ebben az esetben is, hiszen hősnőnk egy templomban lakik az édesapjával és ő az egyetlen, aki látja a templom természetfeletti erővel rendelkező ezüst rókáját, a narancsimádó Gintarout.  Egészen apró kislánykorában tűnt fel előtt Gin, édesanyja halála után, azóta pedig ők ketten megosztják egymással  a mindennapjaikat, segítik a környéken lakó embereket és más lényeket. 

Az alapfelállás valamilyen szinten hasonlít a Natsume Yuujinchoura, ahogy a történet is, azonban sok apró eltérés gondoskodik arról, hogy ne legyen Natsume koppintás érzetünk. Gin és Saeki kapcsolata eleve másabb, hiszen ők Natsuméval és Nyankó sensei-jel ellentétben, akiket kezdetben csak az érdek hozott össze, valóban kedvelik egymást és szívesen tartózkodnak egymás közelében. 

Szerintem kellemes kis darabnak nézünk elébe, Gin nagyon jó fej, ráadásul első számú seiyuu kedvencem, Miki Shinichiro a hangja, a kislány még naiv kicsit, de két rész alapján úgy látom, hogy fog fejlődni, a mellékszereplők szintén érdekesek,  a menő, laza csaj Yumi-chan, valamint a tradicionális családból származó, kissé merev Hiwako érdekes kontrasztot fog alkotni Saekivel. És talán egy romantikus szálat is megpendítenek majd, hiszen hamarosan fel fog tűnni egy fiú, név szerint Kamio Satoru, akinek szintén egy rókaszellem  a társa. Mindenesetre nekem nagyon tetszik, ha marad ez a kedves, bájos, de nagyon emberi hangulat, akkor a Natsuméhoz hasonlóan esélye van rá, hogy nagy kedvenccé nője ki magát nálam.

Diabolik Lovers

A szezon fordított hárem animéje, ami tulajdonképpen már öt hete megy, de én ide veszem, nem a nyáriba. Komori Yui egy fiatal lány, aki az apjával kettesben él, egészen addig, még  a kedves papa el nem küldi egy középkori kastélyt idéző helyre lakni, azzal a szöveggel, hogy ide kéne neki iskolába járni. Már maga a hely sem túl bizalomgerjesztő a lány számára, de a lakók lesznek csak az igazán rémisztőek,  ugyanis hat, szadista, vérszomjak és kegyetlen vámpírfiú lakja a kastélyt, akik nem finomkodnak a lánnyal. Ha úri kedvük úgy hozza, hezitálás nélkül szívják ki, miközben udvarlásnak nehezen tekintethető válogatott kegyetlenségekkel tartják terrorban a bajban magára maradt hölgyet. 

Az anime alapja Drama CD, ennek néhány darabjához volt szerencsém nekem is, amiből később Visual Novelt is készítettek. Ez megkapta a 18+ karikát, az anime szerintem eddig még csak 16+, mert azért vannak benne valóban kegyetlen dolgok és enyhén szexuális töltetű jelenetetek de annyira nem vészes. Bár önmagában Raito (és Hirakawa Daisuke) felér egy szexuális zaklatással. xD  Egyébként kifejezetten szórakoztató a maga műfaján belül, több okból is, a vámpírok nem nyálboyok, hanem szadisták és perverz állatok ténylegesen, ez király, ez azonban nem csak úri passzió náluk, mindegyiknek van valami háttértörténete, hogy miért lettek ilyenek. Végre nincs kézcsókolgatás, a nőben értelem pislákol, nem valami Haru- Ema - Hé te - chan féle amőba, szóval vannak nagyon facepalm húzásai, de alapvetően használja az eszét, gondolkodik, elemez, kérdez, ez szuper. A seiyuuk nagy része (Kaji Yuukit és Hirarint bizonyos helyeken leszámítva) megint csak ott van, Midorikawa Hikaru és Toriumi Kousuke, mint a kedvenc BL párom egy animében, egy nagy bánatom van, hogy mindkettő a lány vérét szívja, ahelyett, hogy egymásnak esnének de legalább ők ketten éneklik az openinget. A grafika lehetne szebb, a hangulat viszont még mindig kellően thrilleres és goth.  Szóval bár volt egy olyan tervem, hogy a Brothers Conflict után örökre szakítok az otome cucokkal, ezt nem tudom kihagyni. xD

Log Horizon

Szerintem vannak, akik emlékeznek a tavalyi év legnagyobb indulatokat kiváltott hype sorozatára, a Sword Art Online-ra. Akik nem tudnák, mi az, azoknak mondom, hogy a sorozat 10.000 MMO-ban ragadt játékosról szól, akik csak úgy juthatnak ki, ha végigviszik a játékot és legyőzik a játék kitalálóját. Aki meghal a játékban, a kinti világban is az életével fizet. A nép zabálta, én annyira nem, mert bár az alapötlet és a felvezetés nagyon jól sikerült, gyorsan lesilányult rom-com és agyatlan hárem szintre, kapkodó, összeszedetlen, mindenmindegy történetvezetés és borzasztóan együgyű karaktergárda jellemezte, egyedüli jó hozadéka, hogy felfigyeltem benne Matsuoka Yoshitsugura, aki azóta felkerült a szeretlek benneteket seiyuu listámra.  Nos a Log Horizon hasonló felállással operál. Hősünk Shiroe, jó pár társával együtt azon kapja magát, hogy bent ragad egy játékban és nem tud kijutni onnan. Hamarosan két társra is szert tesz, akikkel már korábban is játszott együtt, név szerint a nemkicsit perverz Naotsugura, és a komoly nindzsalány Akatsukira. Hárman próbálnak valahogy visszajutni a való világba, miközben útjukat számtalan barát és ellenség keresztezi. 

Ezen kezdés után kijelenthetem, hogy tetszett az első rész alapján. Jó, mondjuk első rész alapján a SAO is tetszett, szóval ez még nem jelent semmit, de remélem ezt nem vágják úgy haza, mint amazt. Ami számomra biztató, hogy itt nem a (mindent megoldok és én leszek az istenkirály) főhős és a neje áll a központban, illetve néhány egyrészes háremtöltelék mellékszereplő, hanem lesz kidolgozott(abb) szereplőgárda, és talán kidolgozott(abb) történet, valamint kapunk egy egységes történetvezetést és egységes jellemfejlődést a SAO ide-odakapó és csapongó történetvezetésével szemben. 

Eleve a felütés is más, csak abban hasonlít a SAO-hoz, hogy játékban ragadtak, de itt mielőtt bennragadtak a játékban már játszottak vele, a főhős legalábbis biztos, hiszen utaltak a játékbeli múltjára, ott volt a barátlistája, szóval nem egy ismeretlen környezet, hanem egy viszonylag ismert játék, aminek a szabályaival nagyrészt tisztában vannak, egyedül azt nem tudhatják, mi történik elpatkolás esetén. Ellenben a SAO-ban vadidegen játék, vadidegen világ, aminek a működéséről senkinek sincs fogalma, és ki van mondva, hogyha meghalsz, akkor megsütik a zagyadat is. Mindent összevetve egyelőre ígéretesnek tűnik, nekem legalábbis, Shiroe szimpatikus főhős, úgy láttam itt lesz mágiahasználat  és Terashii végre nem kúlozik, ezt a hangszínét szeretem én. 

Samurai Flamenco

A szuperhősök kultusza nem akar leáldozni. Évtizedek óta jelen vannak a szórakoztató iparban,  népszerűségük pedig töretlen, hisz végül is ki ne örülne, ha lenne valaki, aki a különleges erejével megvédi az utca polgárát. Japánban ez a jelenség ugyanúgy megfigyelhető, mint a világ bármelyik pontján, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint másfél évvel ezelőttről a szuperhős témát kiaknázó  a Tiger & Bunny sorozat óriási sikere. A Samurai Flamenco is ezt járja körbe, de ezúttal kicsit más szemszögből.

Hazama Masayoshi sikeres modell, jóképű, így szinte azonnal lecsaptak rá. Éldegélhetne békésen a hatalmas és kényelmes apartmanjában, végezhetné a nyugis munkáját, de ő ennél többre vágyik. Bár nincs szuperereje, van helyette óriási igazságérzete, meg akarja védeni az embereket, a rosszakat jó útra terelni, az ártatlanokat óvni, ezért álarcban járja a tokiói éjszakát, hogy segítségére siessen a szükséget szenvedőknek, bár azt be kell vallani, hogy kissé ügyetlen, rögtön az első bevetésén egy részeg irodai alkalmazott simán lenyomja. Ekkor találkozik Goto Hiddenorival, a rendőrrel, aki a részek során valahogy társává válik ebben a rendhagyó küzdelemben. 

Az első rész alapján meglehetősen érdekes mű lesz ez, szimpatikus karaktergárdával, színes egyéniségekkel. Ráadásul  NoitaminA sorozatról van szó (a NomaA egy programblokk a Fuji TV-n, ami felnőtt nőket (18+) céloz meg főként, így tőlük általában minőségi(bb) sorozatok kerülnek ki) és általában azért ők még garancia a minőségre, szóval sokat várok tőle. 

Galilei Donna

Három nővér, a joghallgató, ügyészi álmokat délelgető Hazuki, a középiskolás Kazuki, és a mini zseni Hozuki Galileo Galilei leszármazottainak vallhatják magukat. Azonban ez pont a legkevésbé érdekli őket, mind a háromnak megvan a maga baja és nehézsége, a szüleik nem a legjobb barátokként váltak el, Hazuki egyetemi tanulmányai nem haladnak zökkenőmentesen, Kazuki épp szerelmi válságban szenved, a kicsi Houzuki pedig gyakorlatilag bezárkózik a laborjába. Azonban egy nap a három lányt egyszerre próbálják meg elrabolni, aztán miután ez nem sikerül, egy fura olasz fickó betör a lányok házába, Galilei örökségét követeli, és csak a kis Houzukinak köszönhetően ússzák meg ép bőrrel a kalandot. 

A leírás szerint nyomozás lesz a fő téma és rejtélyek nyomába erednek a lányok, az első rész alapján viszont Galilei örökségén kívül nem sok nyomozás és rejtély volt, és a legkisebb kivételével eddig  a lányok sem nyűgöztek le, a középső esetében kifejezetten viszketett a tenyerem. és bár ez is NomaA sorozat, őszinte leszek, untam, de adok még pár rész esélyt neki, hátha csak nehezebben indul be, de a végén valami frenetikus élmény sül ki belőle. Ha marad ez a szint legfeljebb félbehagyom és feliratkozik nálam a sori a  Noma balfogások listájára. >.<

Unbreakable Machine-Doll

Egy világ, ami különbözik a miénktől. A 20. század elején a tudósok kifejlesztettek egy módszert, amellyel  ötvözi a mágiát és a tudományt, így jöttek létre a bábjátékosok, akik tetszés szerint irányíthatják mágiával a bábjaikat, akik mechanikus szerkezetek, talán nevezhetjük őket emberi érzelmekkel és saját gondolkodással felvértezett mágikus robotoknak. 

Akabane Raishin egyike ezeknek a bábjátékosoknak, az automatája Yaya névre hallgat és egy felettébb szemre való lányzó alakját ölti magára, aki rajongásig imádja gazdáját, bármit megtenne érte és azért, hogy elcsábítsa, amit Raishin nem épp hízelgőnek talál, kész pokol a kishölgy állandó szeretetrohamai és csábítási kísérletei között élnie. Ezt leszámítva viszont jó párost alkotnak. Egy napon Raishin útra kel a Királyi Akadémiára, hogy profi bábjátékos legyen belőle, valamint hogy meghívást kapjon az éjjeli partikra, ahol más bábjátékosokkal küzdhet meg életre-halálra, ezúton pedig bölccsé váljon és bosszút álljon ...hát valamiért, ez még nem derült ki konkrétan, legalábbis az első részből. 

Ezt nem is akartam annyira nézni, de jók voltak visszhangok vele kapcsolatban és Shimono Hiro a főszereplő srác hangja szóval adtam neki esélyt és egy rész alapján akár még valami jó is kisülhet belőle. Bár Yaya  erotikusnak szánt, fanservice szagú csábítási kisérletei nekem inkább röhejes, mint élvezhető kategória, de annyira azért nem esnek túlzásba egyelőre, hogy elrontsa a szórakozásom, szóval még egy ideig biztos marad a nézős listán. 

Kyoukai no Kanata

Egy ugyanolyannak tűnő napon, mint a többi Kanbara Akihito meglát a tetőn egy lányt, aki nagyon úgy fest leugrani készül. Azonnal odasiet hozzá, hogy segítsen rajta, és meggyőzze, hogy ne  dobja el az életét, mire a Kuriyama, Mirai névre keresztelt  lány keresztül döfi egy karddal. Csodák csodája a fiú életben marad, mert hát ő se az átlag japán középiskolást testesíti meg, és ezek után kezdőnek csak a közös kalandjaik, amibe hamarosan rengetek új szereplő is csatlakozik. 

A minőség KyoAni, az szitu érdekes, a főhős kiscsaj meg olyan külsőre mint Rei és Nagisa szerelemgyereke, aranyos, de elég lagymatag, ettől kicsit féltem, viszont nem annyira, hogy miatta dobjam, a többi szereplőt meg még bírom is, a seiyuu választás megint pörfekt szóval marad. 

Magi: The Kingdom of Magic

Szintén a folytatások táborát erősíti a sorozat, az első évadot  Magi: The Labyrinth of Magic címen találhatjátok meg. Alibabát, Aladint, Szinbádot és a többi keleti hőst jól ismerjük már, nem csak az eredeti történetüket, hiszen számtalan módon dolgozták már föl hőseink kalandjait, a Magi lenne  a japán változat. Az első évadban megismerhettük hőseinket kicsit más oldalról és más történetben. Ebben a világban léteznek úgynevezett vártornyok, amik mesés gazdagságot és hatalmat rejtenek, amit bárki megszerezhet, feltéve, ha túléli a megpróbáltatásokat. Alibaba célja is ez, vártorony kiürít, és helló gazadság, finom ételek, fenésges nők.  Eme küldetése során találkozik Aladinnal, a mellimádó fiúval, akinek egyetlen társa egy Ugo nevű Dzsin és akiről később kiderül, hogy egy Magi, egy nem akármilyen mágus, akinek létezése tele van titkokkal és csodákkal valamint Morgianaval, aki a Fekete-Kontinens népének leszármazottja, lábai erejét bárki megirigyelhetné, csodás harcos, de rabszolga, egy  én vagyok az Univerzum közepe mentalitású úrfi kényének és kedvének van kitéve. Az ő hármuk sorsa forr örökre össze, és hozzájuk csatlakozik számos szereplő, akik segítik vagy hátráltatják hőseinket.

Nagyon szerettem az első évadot, így aztán minő meglepetés vártam a másodikat, és nem is csalódtam. A szereplőgárda színes, majdnem mindenkit szerettem, még a főszemét Judalt is, de hadd emeljem ki Szindria uralkodóját Szinbádot, akinek a fantasztikus Ono Daisuke adja a hangját és aki az egyik legjobb karaktere a történetnek. Ragyogó, csodás, hihetetlenül okos férfi, rátermett uralkodó, de van sötét oldala is, amit csak nagyon kevesen ismernek 

És Morgiana, aki az egyik kedvenc hősnőmmé vált az első évad alatt, több ilyen lányt kellene szerepeltetni. Erős, bátor, de ugyanakkor kedves, törődő, gyengéd, szinte a tökéletes hősnő, és ahogy láttam, alakul valami közte és a Kou birodalom hercege között, Alibaba meg mintha bizalmas közelégbe került volna Ren Kougyoku hercegnővel. xD Talán mintha kicsit komolyabb felütést kapott volna, mint az elődje, de ezen nem is lehet csodálkozni., hiszen itt már nem babra megy a játék. 

Meganebu

A szemüveges Soma Akira nagy fába vágja a fejszéjét, az az álma, hogy megalkosson egy olyan szemüveget, ami szó szerint lecsupaszítja az embereket, ennek segítségével pedig felvirágoztassa a klubját, ami jelen pillanatban igencsak alacsony népszerűségnek örvend. Természetesen nem egyedül kell megbirkóznia eme feladattal, a szemüvegesek klubjának másik négy tagja Minabe Yukiya, Hachimine Takuma, Kimata Hayato és Kamatani Mitsuki is támasza lesz a küzdelemben. Ennek az öt fiúnak a bolondos mindennapjaiba enged betekintést a sorozat

A sorozat az azonos című Drama CD-n alapul és az első két rész alapján szerintem egy nagyon kis cuki sorinak nézünk elébe. Imádom Yamomoto Soubi rendezéseit, annyira különlegesek és ez ezen a sorin is meglátszik, a színvilág, az ábrázolásmód kaotikus, színes, csapongó, mégis egységes, olyan Yamamoto senseies. Aztán a fiúk maguk is, mindnek van valami kattantsága, ami miatt megkedveltem őket, a szemvizsgálat részen például a hasamat fogtam, bár azért elég in medias res kezdés volt, és sokban el is tértek a CD-től. Imádtam benne a kis Mitsukit, na ő aztán tényleg yandere shota, Akira senpaion szerelmesen csüng, olyan pironkodásokat levág, hogy csak na, de elő tudja venni a sötét énjét is, simán hozzávágta a csavarkulcsot Hayatohoz, nem is egyszer. xD A tanárok kellőképpen hot fickók, Akira öccse, Hikaru is aranyos, ráadásul a tesók közti kapcsolat is megfogja az embert. Tényleg szeretik egymást, Akira elmondja a kisöcsinek a napját, aki meghallgatja, közben hozzádől, érezhetően közel állnak egymáshoz. Brohterly love, a sokadik gyengém, és úgy látom itt ezt is megkapom. A klub ellenfeleiként beharangozott diáktanács még nem bukkant fel, pedig rájuk még kíváncsi lennék, bár azért nagyon komoly, vérre menő drámára és rivalizálásra nem számítok, inkább olyan kis cicaharc félére. xD
Eddig a pozitív mérleg. És most jöjjön a negatív. A sorozat bejelentése után nem sokkal közölték azt is, hogy lecserélik a CD-hez tartozó seiyuu brigádot. Hát... én kérem vissza az eredeti seiyuu gárdát. Meglepő módon nem Miyata Kouki készített ki a legjobban, hisz ő sokkal kevésbé vinnyog és affektál, mint vártam, sőt majdhogynem tetszik is némely helyen a játéka, hanem a Takuma hangját adó Tamura Atsushi, valami elképesztő álmatag játékot hoz, pedig őt a Tamako Marketben Mochizouként szerettem, itt viszont, ha nem csinál valamit gyorsan sírba tesz, főleg annak tudatában, hogy a Drama CD-n ő volt Kondou Takashi és ott Kon-chan asokkal élettelibb karaktert és beszédtempót hozott tető alá. Suwabe Junichit életemben és kettőnk elég régóta tartó közös pályafutása alatt  nem hallottam még ilyen sótlannak, őszintén nem nyűgözött le annyira, hogy ne akarnám vissza Morita Masakazut, tényleg nagyon erőtlen játékot nyújt. Lehet azért, hogy az ő Yukiyája más legyen, mint  a Morita - sané, de egyelőre ha összehasonlítom őket, Suwabe - sanra köröket ver Morita - san.  Akabane Kenji és Kimura Ryohei viszont nagyon jó munkát végeznek, vannak olyan jók, mint Tachbana Shinnosuke és Namikawa Daisuke, szóval velük maximálisan meg vagyok elégedve. 

Az opening és az ending királyság lett, a Mucc-ot nagyon szeretem és megint egy jó kis nótát hoztak össze, a képi világa is tetszetős, az ending képileg érdekes, de nem rossz, és a dal is olyan kellemesen andalító. 

Összességében nekem bejött, nem egy Free!, de nem is akar az lenni,  soha nem is akart, ami miatt sokan haragszanak is rá. Mindenesetre kíváncsi vagyok mi fog ebből kisülni. Tehát No Megane, No Life! 

És akkor a három sportanime. 

Kuroko no basuke season 2

Tavaly tavasszal az Production I.G. indította hódító útjára a Shounen Jumpban futó Kuroko no Basuke animeverzióját, ami hatalmas sikert aratott, mind a fiúk, mind a lányok körében. A történet középpontjában a szinte láthatatlan, ám ezt ügyesen kihasználó, magát árnyéknak nevező Kuroko Tetsuya áll. A fiú felső középiskola előtt a Csodák Generációjának nevezett csapat tagja volt, akik letaroltak mindenkit. Hivatalosan öt főből állt a csapat, Kuroko eltűnt közöttük. Alsó - közép végén mindegyik tag másik középsulit választott magának, így az egykori csapattársak egymás ellenfeleivé lettek. Kuroko a Seirin középiskolába kerül, ott ismerkedik meg Kagami Taigaval, az Amerikából hazatért, kosárzseni fiúval. Ők ketten különös szövetséget kötnek, Kuroko lesz Kagami árnya, aki segíti őt a csúcsra törni. A történet a Seirin csapatáról és a hozzájuk kapcsolódó csapatokról szól,  a köztük zajló versenyekről.

Az első évad eszméletlen jó volt, a nagyszámú karaktergárda ellenére mindenkit sikerült tisztességesen bemutatni, és nagyrészük kedvelhető szereplő. Hadd emeljem ki a Seirin edzőjét Rikot, aki az egyik legjobb lányszereplő lett nálam, hihetetlen jópofa csaj, de a többiek is. A meccsek állejtősek és izgalmasak lettek, és hála a szereplőknek az ember azt se tudta kinek drukkoljon, mert mindenkit megkedvelt. Ugyan néha elrugaszkodtak a valóságtól, dehát shouen - sport cucc, az lenne a csoda, ha nem lennének benne gravitációt meghazudtoló manőverek, meg tér -  idő varázslatok, ezzel jár. 

Így aztán talán nem kell különösben ragozzam, vártam mint valami függő az adagját, és nem lehet az első rész alapján kifogásom ellene, onnan folytatták, olyan minőségben, ahol tavaly abbahagyták. Welcome home Kurokocchi. 

Ace of Dimond

Sawamura Eijun egy vidéki baseball csapatban játszik. Bár ő tehetséges dobó, de a csapat nem igazán erős, ennek ellenére Eijun minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy jobbak legyenek. Nagyon fontosak számára a csapattársai, akik pályán kívül is a legjobb barátai. Az egyik meccsén aztán felfigyel rá egy tokiói fejvadász, Takashima Rei, aki el akarja csábítani Tokióba a csapatához. Hogy megnyerje magának a fiút, felviszi magával egy próbameccsre és körülnézni, ahol a nagyszájú és őszinte fiú rögtön összetűzésbe keveredik néhány csapattaggal. Hogy lerendezzék az nézeteltérést, Eijun kiáll ellenük, azonban rá kell döbbennie, hogy a tehetség a komoly versenyeken önmagában édeskevés. És innen indul el a fiú nagy kalandja, hogy valóban profi, komolyan vehető játékossá váljon.

Azt olvastam róla, hogy a manga, ami alapján készült egy viszonylag reális cucc, tehát nincsenek benne shounenes csodák, meg klisék, van annál több kudarc, edzés, barátság és bajtársiasság, talán ezért is olyan nagyon népszerű.  Nekem is eléggé tetszett, Sakurai Takahiro karakterét meg már most bírom, a baseballos animékért Ookiku Furikabutte óta odavagyok, szóval tuti nézős ez is. az  És Ohsaka Ryota főszerepben, ezek után nincs több kérdés. xD

Yowamushi Pedal

Főhősünknek Onoda Sakamichinek nem csak a neve különös, rá magára is illik ez a jelző. Vérbeli otaku, aki imádja az animéket, openingeket dúdolgat út közben és minden hétvégén képes a nagymama biciklijén 90 km-t tekerni Akibába, hogy bezsákmányolhassa kedvenc cuccait. Középiskolát is úgy választ, hogy figyelembe veszi, van -e anime klubja, viszont gyűlöli a sportokat  és még jobban a sportolókat  hiszen a legtöbb izomagyú vagy átnézett rajta, vagy megalázta a  nyeszlett, magának való srácot.  Azonban az első napján rögtön azzal kell szembesülnie, hogy az anime klub érdeklődők hiányában megszűnt létezni, kis shotánk azonban nem adja fel, elhatározza, hogy majd ő újra életet lehel belé. Csakhogy a sors más irányt szab neki, mikor először egy biciklibolt tulajdonlásának húgával Kanzaki Mikivel barátkozik össze, majd Akiba felé menet szó szerint belebotlik Imaizumi Shunsukéba, egy nagyon kakkoi, de nagyon hűvösen viselkedő fiúba, akinek az az álma, hogy a leggyorsabb kerekesek közé tartozzon és legyőzzön egy ellenfelet, akit még soha nem sikerült.  Sakamichi pedig egy idő után azon kapja magát, hogy beáll a korábban olyan nagyon utált sportolók közzé, ahol életében először őszinte barátságokat köt.

Ennek olvasom a mangáját, így aztán duplán vártam az első részt, és húha, ez nagyon jó lesz, szépen adaptálták a mangát, Tori-san Imaizumi - kun szerepében eszméletlen jó, de több nagy név is ott van a castban, az opening királyság képileg és hangilag is. Sakamichi egy kicsit sok lehet kezdetben, elég kis szerencsétlen, gomennasai srác,de manga alapján nagyon szép fejlődési ívet ír majd le, igazán megacélosodik a jelleme úgy, hogy közben a sajátos kis bája megmarad. A történet shounen - sport, lesz benne rivális banda, én akarok lenni a leggyorsabb és a többi,  a karakterek nagyon jók, kedvelhetők, ráadásul Miki és Aya-chan, a két lányszereplő is nagyon szimpi, remélem legalább 25-26 részre tervezik, mert ezt sokáig el tudnám nézni.

Ennyi volna nekem a szezon így most, három hónap múlva jelentkezem a kifutókkal (ami most kevesebb lesz, mert sok ezek közül kétszezonos sorozat), valamint az új belépőkkel. ^_^